2010. május 2., vasárnap

Zöldség ami valójában gyümölcs vagy mégsem ?!


Tudom, hogy spárga recepteket ígértem, de sajnos- vagy inkább szerencsére- a hűtőben belebotlottam az anyósom által adott rebarbarába, aminek elkészítése már nem várathatott magára. Így hát megcsináltam életem első rebarbara levesét, ami egyszerűen mennyei volt, Én eddig mindenféle dolgot képzeltem a rebarbaráról, de hogy finom lenne azt semmiképpen nem, pedig nagyon is az! 
Sokan a sóskához hasonlítják, ám nekem főleg, így leves formátumban, inkább a piszkére -vagy egresre, vagy ki, hogy nevezi- hasonlít leginkább, ami az egyik kedvenc gyümölcsöm, csak a rebarbara nem húzza annyira össze az ember száját, inkább kellemesen fanyar!
Egy biztos, egyszer érdemes megkóstolni, mert isteni! 
Arról is írnék pár szót, mi is ez valójában: zöldség mindenképpen, csak desszertként fogyasztjuk, ami miatt én inkább a gyümölcsök közé sorolom!:-) 



Levele mérgező, kivéve kora tavasszal, ugyanis akkor még ehető, majd később annyira magas lesz az oxálsav tartalma, hogy eleinte hashajtó hatása van, de nagy mennyiségben mérgező, ám lédús szára fogyasztható akármikor, amit főként kellemesen fanyar íze miatt teszünk.
Ma körülbelül 60 fajtája ismeretes és ezek közül számosat gyógyhatása miatt termesztenek.
Érdekesség, hogy a rebarbara gyökeréből készítenek hajöblítőt a szőke hajra, melyet az halványít. Ehhez egy maréknyi felaprított rebarbarát kell 2,5 deci vízben negyed órán keresztül főznünk. Miután kihűlt, szűrjük le és hajmosás után öblítsük le vele hajunkat, állítólag beválik és nem szárítja, mint a kamilla.

Na de ennyit a növényről, most következzen a finomság, ami belőle készült:

Rebarbara leves:



Hozzávalók (4 személyre):

60 dkg rebarbara szár megtisztítva 2 cm-es darabokra vágva
1 csomag vanília puding
1 vanília rúd magja
6 ek barnacukor
2 tk szegfűszeg
1 fahéj rúd vagy 2 tk őrölt fahéj
5 dl tej
2 dl tejszín
2 ek vaj

Elkészítés:

Egy lábasban vajat forrósítok, majd karamellízálom rajta a cukrot és amikor ezzel megvagyok rádobom a feldarabolt rebarbarát és közepes lángon, fedő alatt, 5-6 percig párolom. Amikor már puha(ez viszonylag hamar megtörténik) hozzáadom a fahéjat és a szegfűszeget és két percig kevergetem.
A pudingot hideg tejjel simára keverem beleteszem a vanília rúd magjait, és hozzáöntöm a rebarbarához, amikor már sűrűsödik, hozzáadom a tejszínt is és forralok rajta egyet, miközben kevergetem, nehogy leégjen.
Tálalásnál pirított manduát kínálhatunk mellé, vagy tejszínhabot (én utóbbit tettem, mivel nem volt mandulám)!

Jó étvágyat!

Tipp: a rebarbarát, főként ha friss nem kell agyon hámozni, zöldség pucolóval egy kicsit leszedjük róla a szálkás részeket, de adja magát.

Puszi:

Petrezselyem

1 megjegyzés:

Rendszeres olvasók

Recept kereső