2010. május 26., szerda

Balzsamecetes kacsamell roséra sütve- kapros mártással

Tegnap este egy isteni vacsit dobtam össze, mindenki nagy örömére! 
Imádom a kacsamellet és most nagyon szépet kaptam a hentesnél, kicsontozva,  aranysárga bőrrel, amit én sajnos le kell, hogy szedjek róla, mert drága egyetlenem, nem eszi meg, de ilyenkor azt lefagyasztom és tepertőnek kisütöm, mert paradicsommal és új hagymával imádjuk, természetesen nem a Ferivel, hanem Szofival, hála az égnek ő nem olyan finnyás, mint az apukája!:-) Mindenesetre a hús gyönyörű és nagyon ízletes. Mindig bepácolom, általában csak rozmaringgal és egy kis olívával szoktam, de tegnap vörös balzsamecettel és színes borssal kentem be, amit mozsárban durvára törtem. Mellé természetesen a hónap slágerét kínáltam az újkrumplit, amit csak megfőztem, majd belga vajat olvasztottam rá, és megszórtam friss petrezselyemmel. Az egész együtt egyszerűen mennyei volt! Nyam-nyam...
Imádom az ilyen ételeket, amikhez nem kell semmilyen különleges hozzávaló, és mégis isteniek, és különlegesek! Egy szónak is száz a vége: lepjétek meg magatokat is, és a családot is ezzel a költeménnyel!

Fontos, hogy a húst ne sózzuk, amikor bepácoljuk, mert vizet ereszt és értékes tápanyagok távoznak belőle, elég, ha sütés után megszórjuk, míg meleg! Természetesen nem csak a kacsára, hanem minden húsra vonatkozik ez!:-)



Hozzávalók (2 személyre):

2 szelet kacsamell kicsontozva

A páchoz:

2 ek vörös balzsamecet
1 ek olívaolaj
2 ek színes bors mozsárban durvára törve

A mártáshoz:

1 csokor friss kapor finomra vágva
fél fej új fokhagyma apróra vágva
2 dl tejszín
1 dl tej
1 kk étkezési keményítő
bors


Elkészítés:

A kacsamelleket bepácolom: az ecetet és az olívaolajat alaposan elkeverem, majd hozzáadom a borsot. Ezzel megkenem a kacsamellet, és alufóliába csomagolva beteszem a hűtőbe 1 éjszakára, de minimum fél napra.

Elkészítem a mártást: olívaolajat forrósítok nyeles lábasba, hozzáadom a kaprot és a fokhagymát, majd 5 percig nagy lángon dinsztelem. Felöntöm a tejszínnel és közepes lángon felforralom, majd a tejet elkeverem a keményítővel és a mártáshoz teszem, majd várok, míg még egyszer felforr, hogy be tudjon sűrűsödni. A végén sózom-borsozom.
A kacsamellet grill serpenyőben megsütöm, nagy lángon, mindkét oldalát 3-3 percig, míg szép rózsaszín nem lesz. Amikor kész megszórom sóval. 
Én roséra sütve szeretem, de ha valaki átsütve, akkor nyugodtan süsse tovább, csak vigyázzunk, nehogy kiszáradjon!
Köretnek balzsamecetes salátát és újkrumplit ajánlok.

Jó étvágyat!

Borajánló: könnyű nyáresti bort ajánlok, méghozzá a Bock pincészet kitűnő rosé borát,  2009-ből, ami egészen pontosan cuveé házasítás, de ha éppen nincsen kéznél egy könnyű fehérbor is tökéletesen passzol az ételünkhöz.

Puszi:

Petrezselyem

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendszeres olvasók

Recept kereső