2010. május 19., szerda

Spagetti paradicsommal és bazsalikommal


Ismét egy olaszos étellel rukkolok elő, mivel ma kevés volt az időnk és gyorsan kellett valami finomat összedobnom, ráadásul nem is igazán volt itthon a paradicsomon kívül semmi friss, ami Szofinak is jó lett volna, a főzelékeket pedig már unja szegény, ami érthető is hiszen lassan egy éve eszik majdnem mindennap azt! Persze tudom, hogy a tészta se jó, csak mértékkel, de egyszer, kétszer belefér.

Annyira jó, hogy Szofi már tud és akar is segíteni a konyhában, végre nem kell várnom míg elalszik vagy előző nap megfőznöm neki, hanem egy igazi mulatság a főzés mindkettőnknek. Ma is rengeteget segített, szinte az egész mártást Ő csinálta, Én csak a paradicsomot hámoztam, meg a fokhagymát daraboltam, Ő meg a bazsalikomot tépkedte, kavargatta, és természetesen kóstolgatta is a remekművünket.






Egyébként ez egy végtelenül egyszerű és nagyon gyors étel, amit valószínűleg mindenki készített már, szóval nem nagy ördöngösség, de olyan jó néha ilyet készíteni, hiszen a befektetett energia kevés, viszont az utána következő dicséret sok, hiszen nagyon finom...




Hozzávalók (4 személyre):

500 gramm spagetti főzve (al dente)
1 kg friss, érett paradicsom hámozva, kis kockákra vágva
1 csokor friss bazsalikom levelire tépkedve, durvára vágva
1 fej fokhagyma finomra vágva
1 kis fej vörös hagyma finomra vágva
1 tk szárított oregánó
15 dkg reszelt parmezán
frissen őrölt fekete bors
olíva olaj


Elkészítés:

Nyeles lábasban kevés olíva olajat forrósítunk, majd rádobjuk a vöröshagymát és üvegesre pároljuk, ezután pedig a fokhagymát is hozzáadjuk, várunk míg az illata szállni kezd (ez a kedvenc részem), megszórjuk az oregánóval is, hagy illatozzon, végül pedig rádobjuk a paradicsom kockákat és közepes lángon fedő alatt puhára pároljuk. Amikor szinte már szét főtt a paradicsom, hozzáadjuk a bazsalikomot, és még egyet forralunk rajta. Ha túl sűrűnek találjuk, akkor egy kis vízzel hígíthatjuk. A legvégén pedig sózzuk.borsozzuk.

Összekeverjük a kész mártást a főtt tésztánkkal és a tetejére reszelt parmezánt szórunk.

Jó étvágyat mindenkinek!

Borajánló: ehhez a friss, üde és viszonylag könnyű ételhez Cabernet Sauvignont ajánlanék, mert a paradicsomhoz és a fokhagymához kitűnően illik.

Puszi:

Petrezselyem

1 megjegyzés:

  1. Egyszerűen elkészíthetőnek és finomnak tűnik!!

    Mellesleg nagyon cukik vagytok! :)

    VálaszTörlés

Rendszeres olvasók

Recept kereső