2010. április 20., kedd

Finnomságok a szomszédban

Sziasztok!

A hétvégén ismét volt a szomszédban lakásétterem! 
Mivel hobbi séfünk Helsinkiben volt, ezért finn ételek sokaságával várt minket és megismertetett bennünket a finn szokásokkal, képek és zenék segítségével is! Várakozásommal ellentétben isteniek voltak a fogások! Északi testvéreink sem nyelvükben, sem pedig az ételeikben nem hasonlítanak hozzánk, de nagyon finomakat tudnak enni!:-) 
Eddig különböző tévhiteket tápláltam az északi népek gasztronómiai kultúrájával kapcsolatban, azt gondoltam, hogy húsgolyót esznek naphosszat és cukros sütiket falnak, azonban inkább rengeteg zöldséget esznek és kevés cukrot használnak, vagyis az IKEA- ban kapható ételek csak egy rossz minőségű utánzatai az északi ételeknek. Persze most sokan fellázadtok, hogy az IKEA svéd, de azt kell mondjam, hogy a finn és svéd ételek nagyon hasonlóak, szinte teljesen egyformák, legalábbis vendéglátónk elmondása szerint, na meg persze én is utána olvastam és csak igazolni tudom az állítását.

Most következzen a menü:
           
          Előétel:
  • Rénszarvas sonka (hirvi), füstölt menyhal (made) és balti hering (silli) szeletek salátalevélen lazac    ikra társaságában (mati)
ital: O.P. Anderson Aquavit (40% grain spirits, Finland)

I. fogás:
  • Finn zöldséges csirkeragú leves (Broilerkeittoa)
ital: Koskenkorva viina (38% vodka, Helsinki) 

II. fogás:
  • Roston sült húspogácsa a la Lindström (Lindströminpihviää)
  • Köret: Párolt hagymaszeletek (kasvispataa), zöld saláta, csemege burgonya
ital: Jaloviina Ädelbrännvin (38% brandy, Helsinki) + Lapin Kulta (5,2% lager sör, Tornio)


          Deszert:
  • Lapföldi sajtorta mocsári hamvas szeder (lakkahillo) öntettel és salmiakki kockával
ital: Swing viileää kyytiä (8% Alma strong sider, Helsinki)

Nagyon ínycsiklandozóak voltak a fogások, és sikerült elkésrnem a második fogás receptjét így most meg is osztom veletek!


Húspogácsa á la Lindström:

Hozzávalók:

250 gramm darált marhahús
250 gramm darált sertéshús
125 gramm cékla reszelve
1 fej vöröshagyma
1 db egész friss tanyasi tojás

bors
majoranna


Elkészítés:

A húsokat összekeverjük az összes hozzávalóval és forró olívaolajban kisütjük a húspogácsákat.

Nagyjából ennyi az egész, szóval nem nagy ördöngösség, azonban a cékla miatt isteni és mivel nincsen benne kenyér, ezért nagyon könnyű! Mindenképpen próbáljátok ki, mellé petrezselymes újburgonyát kínálhatunk köretként!

Jó étvágyat!

Puszil mindenkit:

Petrezselyem


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendszeres olvasók

Recept kereső