2010. február 2., kedd

Burgonyás gnocchi vargányával


Szép délutánt minden kedves olvasómnak!

A mai napon az Ízek Itáliájából osztok meg veletek egy isteni receptet, ígéretemhez híven!
Nagyon fontos, hogy a gnocchit magunk készítsük ne pedig a bevásárló központok szupermarketeiben kapható félkész tésztát használjuk, mert a magunk készített tészta felülmúlhatatlan! Ráadásul egyszerű elkészíteni, nem kell sokat bajlódni vele, úgyhogy embereljük meg magunkat vegyünk egy nagy levegőt és kezdjünk el tésztát gyúrni, mint egy rendes olasz háziasszony!:-)

Az olaszoknak az az elmélete, hogy nem lehet, sőt igencsak körülményes kevés tésztát gyúrni, ezért készítsünk nagyobb adagot és a maradék elkészített gnocchit tegyük tálcára, majd rakjuk a mélyhűtőbe. Amikor eléggé kemény lesz tegyük zacskóba ismét be a fagyasztóba és legközelebb gond nélkül használhatjuk fel, sem ízében sem állagában nem fog változás bekövetkezni, szóval nyugodtan tartsuk be az alább megadott mennyiségeket!
Nincs más hátra mint, a recept:

Hozzávalók:

gnocchihoz:

1 kg burgonya
kb. 320 gramm liszt (lehet, hogy több lehet, hogy kevesebb kell)
2 kisebb tojás enyhén felverve
csipetnyi só

mártáshoz:

120 gramm vaj felkockázva
3 gerezd fokhagyma
150-200 gramm vargánya, megtisztítva, felkockácva
1/2 pohár száraz fehérbor
egy marék petrezselyem felaprítva
30 gramm reszelt parmezán
1 csokor metélőhagyma
bors

Elkészítés:

Először elkészítjük a tésztát: 
Az összes hozzávalót készítsük elő. A krumplit héjastól megfőzzük, a megfőtt burgonyát meleg sütőbe tesszük, majd melegen meghámozzuk és összetörjük krumplinyomóval. Egy tálba vagy munkafelületre tesszük. 
Kis kupacot formázunk belőle majd közepébe mélyedést csinálunk, ebbe beleöntjük a tojást, a sót és a liszt háromnegyedét. 

Elkezdjük összegyúrni és amikor összeállt a tészta rögtön abbahagyjuk a gyúrást. Csak akkor adunk hozzá még lisztet, ha tényleg szükségesnek érezzük. A tészta puha lesz, de a tojástól még keményedni fog.

A tésztát a tenyerünkkel négyzet alakura lapítjuk, kb. 1,5 cm vastagságúra és késsel 1,5 cm széles hasábokra vágjuk, majd ezeket belisztezett kézzel hengeralakúra sodorjuk.

Két három hengert egymásmellé teszünk és a végeket egyenesre vágjuk és 1-1,5 cm vastag darabokra szeleteljük, természetesen ezt a műveletet az összes tésztával megismételjük.

Vékonyan lisztezzünk be egy villát és a tészta darabokat nyomjuk a villára, kissé elnyújtjuk, hogy a tészta felvegye a villa alakját. Nem baj, ha nem tökéletes a gnocchi akkor jó, ha rusztikus, mert így látszik, hogy kézzel és nem géppel készült.

Amint elkészült belisztezett deszkára tesszük és máris főzhetjük. 
Maximum egy órán belül el kell készíteni, de a legjobb ha rögtön! Ha mégis később főzzük meg, akkor 10 percenként rázzuk össze és kicsit lisztezzük be, nehogy összeragadjon.
Így a tésztánk kész és máris készíthetjük a mártást!

Serpenyőben felolvasztjuk a vaj felét, beletesszük a zúzott fokhagymát és 1 percig dinszteljük, majd hozzáadjuk a gombát és még egy kis vajat. Fontos, hogy a gombát ne piritsuk, mert keserű lesz az íze. Aláöntjük a bort és megvárjuk, míg az alkohol elpárolog belőle, majd levesszük a tűzről.
Amikor kész a gnocchi hozzá tesszük a gombához és kis lángon melegítjük, rászórjuk a finomra vágott petrezselymet, sózzuk, borsozzuk és a maradék vajat is hozzáadjuk.
Végül megszórjuk a metélőhagymával és a parmezánnal, majd tálaljuk és gyorsan jó étvággyal elfogyasztjuk.

Jó étvágyat mindenkinek!

Tipp: Egy percnél tovább ne hagyjuk a mártásban a gnocchit, mert szétesik, illetve ha túl sűrűnek találjuk a mártást a tészta főzővizéből öntsünk hozzá egy keveset tálalás előtt közvetlenül!

Borajánló: mivel ez egy eléggé fűszeres étel minél nehezebb és szárazabb bort válasszunk, illetve a gomba miatt a fehérbor a leginkább ideillő.

Puszil mindenkit:

Petrezselyem

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendszeres olvasók

Recept kereső