2010. március 8., hétfő

Ricottatorta



Sziasztok!

A hétvégén anyukám születésnapját ünnepeltük és  Én megleptem egy isteni tortával, mely a dél-olaszok egyik kedvenc süteménye! 
Nézzük előszőr is, hogy mi az a ricotta, honnan származik és hogyan készül?!
A ricotta leginkább a túróhoz hasonlítható és édességekhez illetve sós ételekhez egyaránt használható. A legenda szerint egy pásztor valahol Dél- Olaszországban kecskesajtot akart készíteni és mikor a tejet felmelegítette, hogy különváljon a savó, a tűzön felejtette a tálat és mire észrevette "újrafőtt", innen ered a név "ricotta", amelynek ez a jelentése, majd a juhász megkóstolta és egy édeskés túró szerű anyag lett belőle. Így született meg ez a nagyon finom tejtermék, amit ma már Magyarországon is előszeretettel használunk. Egyébként manapság is hasonló módszerrel készül.
Érdekesség még, hogy míg délen főleg édességekhez használják az olaszok, addig északon salátákhoz, raviolihoz, pont fordítva, mint a mascarpone-ét!
A tortánknak van még egy különleges hozzávalója, mely helyettesíthető is, de akkor nem lesz annyira különleges az íz világ, bár így is isteni, na de nem köntörfalazok tovább, ez az anyag a konfitált citronát, mely cedro-ból készül, amely a citrom rokona csak sokkal nagyobb és dudoros. Ebből kitalálhattátok, hogy citrommal lehet helyettesíteni, de mivel jobb boltokban nálunk is kapható érdemes kipróbálni. Olasz, illetve zsidó delikát boltokban kapható főként, mivel a citronát egyik fajtája az etrog fontos szerepet tölt be a zsidó kúltúrában, de elvétve megtalálható nagyobb szupermarketekben is, ha szerencsénk van.
Nem is húzom tovább az időt nézzük hogyan készül ez az incsi-fincsi édesség!



 Hozzávalók:

Tésztához:
 113 gramm vaj
75 gramm porcukor
1 tojás
225 gramm liszt
2 tojássárgája felverve

A krémhez:

350 gramm ricotta
2 egész és 2 tojássárgája
60 gramm méz
3 gramm őrölt fahéj
20 gramm marsala bor (kihagyható)
35 gramm kristálycukor
250 gramm konfinált citronát vagy citrom apróra darabolva

A meringhez (tojáshabhoz):

70 gramm (körülbelül 4 darab) tojásfehérje
35 gramm kristálycukor

Elkészítés:

A sütőt 170 fokra (gázsütőnél 3-as fokozat) előmelegítjük, legalább félórán át!
A vajat puhára keverjük (akinek van keverőlapáttal rendelkező robotgépe az abban csinálja), majd beleszórjuk a porcukrot és  addig keverjük, míg ki nem fehéredik. A tojást  hozzáadjuk a vajhoz és amikor már elkeveredett benne hozzáöntjük a lisztet és ezzel addig keverjük, míg a tészta össze nem áll. 
Egy 28 cm átmérőjű torta formát kibélelünk a tésztával, úgy hogy a közepét lenyomkodjuk. A tésztát sütőpapírral lefedjük és nehezékként ráteszünk egy zacskó rizst vagy feles borsót, amink van, majd 4 percre betesszük a sütőbe. 4 perc elteltével a súlyt és a papírt levesszük a torta lapról és félretesszük.

A sütőt 150 fokra letekerjük.

Elkészítjük a krémet: a ricottát, a tojást és a tojássárgáját, a mézet, a fahéjat, a marsala bort és a cukrot egy tálba tesszük és alaposan összekeverjük, majd hozzáadjuk a konfinált citronátot vagy citromot, amit apró darabokra vágunk.
A meringhez a tojásfehérjét habverővel felverjük közepesen kemény habbá, és fokozatosan hozzáadjuk a cukrot, majd kemény habbá verjük.
Végül óvatosan a ricottához keverjük, úgy hogy a hab ne törjön össze. Ezt a krémet a tortaalapba halmozzuk és 20 percig sütjük, míg a teteje aranybarna nem lesz.
 Tálalás előtt még melegen meghinthetjük egy kis porcukorral.
Szobahőmérsékleten tálaljuk!

 Jó étvágyat!

Tipp: elkészíthetjük cseresznyével is a tortát, ilyenkor kettévágjuk a gyümölcsöt és természetesen kimagozva keverjük bele a krémbe, azzal is nagyon finom, csak még várnunk kell rá sajnos!:-(


 Puszil mindenkit:

Petrezselyem


 

3 megjegyzés:

  1. Nagyon finom lehet!!!! :)

    VálaszTörlés
  2. Szia Bojána!

    Finom is, szóval a legjobb, ha elkészíted, így a rossz kedved is alábbhagy!:-)
    Puszi

    VálaszTörlés