2012. február 16., csütörtök

Langyos polip saláta

Elég fura a fenti név, de tényleg langyos, mivel nem hűtjük ki teljesen a polip húsát!
Ez volt az egyik legbizarrabb élményem, hiszen ettem már polipot, de még soha nem készítettem, és nem is igazán láttam, főleg nem ekkorát, elég érdekesen néz ki, halottan, vegyes érzések tolultak fel bennem, az öröm és a kétségbeesés egyszerre, ijesztő látni, így egyben,és arra gondolni, hogy ezt meg kell majd ennem, illetve, hogy a víz alatt ilyenek mászkálnak és ki tudja hányszor értem már hozzá, na persze ezek az igazi tévhitek, mikor úszok én a tenger közepén, ahol ezek a kis szerencsétlenek élnek, na, de sebaj! A másik, hogy eszembe jutott a jó öreg homár sztori, a kín, hogy meg kellett ölnünk hogy ehessünk és az undor amivel ezt megtettem, persze most nem kellett megölni, de ez is olyan nagy volt és élőnek nézett ki, na, de a végeredmény, hát mit ne mondjak, mennyei, el is felejtettem a kezdeti problémákat és csak faltam és faltam, nem is hoztam Ferencnek, pedig mindig kap kóstolót, de ez alkalommal elfeledkeztem róla, olyan jó volt!

Nagyon fontos a polip főzésénél, hogy nagyon sok zöldséggel, fűszerrel készítjük, mintha egy jó kis erő levest készítenénk, mehet bele, vöröshagyma, fokhagyma, sárgarépa, zeller gumó, petrezselyemgyökét, minden egészben, fűszerek közül kakukkfű, rozmaring, babérlevél, akkor fehérbors, só, illetve balzsamecet,
 fehérbor, vagy vörös, nem baj, ha a fűszerágak szárazak, mert úgyis a kukában végzik ebben csak főzzük! Ez az alap olyan ízt ad neki, amitől mindenki hátast dob!
Jó 40 perc kell neki, szép rózsaszín legyen a színe, akkor amikor megszúrjuk villával, és könnyen átmegy rajta, akkor van kész, fontos még a lassú tűzön főzés, tehát amikor forr visszavehetünk a lángból és rotyogtassuk!

Ezek voltak a jó tanácsok, most jöjjenek a képek és az étek:























Insalata di polpo / Langyos polipsaláta





Hozzávalók /(2 személy részére):
-         
        300 g polip
-          petrezselyem, bazsalikom, kakukkfű, rozmaring, babérlevél, egész bors
-          50ml vörösbor
-          hagyma, fokhagyma gerezd, zellerszár, sárgarépa 1-1-1-1 db
-          olívaolaj
-          1 citrom
-          1 fürt koktélparadicsom
-          só, fehérbors, balzsamecet, minimális cukor
-          100g vegyes salátalevél
1      100 g szárított paradicsom felaprítva
2       2 db chilli felaprítva

Elkészítés:
A polipot megmossuk és tisztítjuk. A főzéshez egy alapot készítünk (víz, bor, bors, babérlevél, zöldfűszerek, zöldségek, ecet, só, cukor), forrás után belerakjuk a polipunkat, és puhára főzzük kb 40-60 perc alatt. Főzés után aprítjuk, salátalevéllel, citromlével, olívaolajjal, balzsamecettel, koktélparadicsommal, szárított paradicsommal összekeverjük, sóval, fehérborssal ízlés szerint ízesítjük, a tetejét megszórjuk a chillivel és langyosan tálaljuk.

Jó étvágyat!

Puszi:

Petrezselyem

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendszeres olvasók

Recept kereső