2011. március 10., csütörtök

Újabb francia finomság, sertés szűzpecsenye a terítéken

Ma a főételhez jutottunk el, ami egy isteni sertés szűzpecsenye dijoni mustárral elkészítve! Nagyon gyors étel, pikáns szósszal és mennyei körettel! Provanszi paradicsomot készítettünk mellé, ami mennyei lett, főleg, hogy maga a paradicsom isteni volt, szerencsések voltunk, hogy ebben az időszakban hozzájutottunk ehhez a mennyei zöldséghez, a paradicsomot zöld tagliatelle-vel egészítettük ki! Egyébként ez a provanszi finomság nem csak köretnek tökéletes, de előételnek is , vagy önálló fogásként pirított bagettel könnyű vacsoraként is megállja a helyét. Azt már meg sem kell említenem, hogy egy csodás francia fehérbort fogyasztottunk mellé!
Egy kicsit el kell, hogy térjek a tárgytól, mert sajnálatos hírem van, persze egyben jó is, le kell csatlakoznom egy kis időre a hálózatról, mert szokásos családi síelésünk elérkezett!:-) Annyira várom, holnap hajnalban kerekedünk fel és meg sem állunk Szlovéniáig, egészen pontosan Bovec-ig! Na jó ez költői túlzás, hiszen a két apróság miatt meg kell állnunk!:-) Már mindent becsomagoltam, elkészítettem az útravalót, és tűkön ülök! Biztos itthon hagyunk valami fontosat.... Na, de az legyen a legkevesebb, a lényeg, hogy jó legyen, a táj biztos csodás lesz egyszer raftingoltunk már ott, a szállás is jónak ígérkezik, csak hó legyen, ha nincs azt se bánom, pihenni szeretnék, jókat enni, inni, nevetni, barátokkal nagymamákkal csevegni.... Jaj, de jó lesz....
Visszatérés a valóságba, következzen a francia főételünk:


Filet mignon de porc a la moutarde de dijon
Sertésfilé (sertés szüz pecsenye) dijoni mustár mártással

Előkészítés 25 perc

Hozzávalók (4 fő részére):

140 g sertés szűz pecsenye (filé)/ fő
4 evőkanál olívaolaj
40 g vaj
1 hagyma vagy 8 mogyoróhagyma
4 evőkanál dijoni mustár
60 g tejföl
5 cl borjúalaplé
500 gramm tagliatelle tészta főzve, al dente 
bors

A provanszi paradicsomhoz:
4 szép paradicsom, nem túl puha
2 gerezd fokhagyma
1 evökanal friss apróra vágott petrezselyem
5 cl olíva olaj
1 evőkanál száraz Provanszi fűszerkeverék
 2 evőkanál zsemlemorzsa
  
Elkészítés:


Serpenyőben felforrósítom a vajat, majd hirtelen megsütöm benne a húst, amit egyben hagyok, közben sózom, borsozom. 



Amikor már mindkét oldala szép barna, de még nem teljesen, 



alufóliába csomagolom őket és 200 fokra előmelegített sütőben megsütöm kb 15 perc alatt. Ha szép rózsaszín középen akkor az igazi, aki nem kedveli tovább is sütheti.
Elkészítem a mártást, a visszamaradt zsiradékhoz adom az olívaolajat az előzőleg apróra vágot hagymát és közepes lángon dinsztelem, majd amikor ezzel megvagyok a mustárt is hozzáteszem, majd a borjú alaplevet (helyettesíthető leveskockával) és még egyszer megforralom, hagyj sűrűsödjön. Amikor készen vagyok, leveszem a tűzről és hozzákeverem a tejfölt.



Félreteszem és készíthetem is a paraddicsomot. A tetejüket levágom és tepsire állítom őket. A fokhagymát apróra vágom, majd egy tálba elkeverem az olívaolajjal, hozzáteszem a fűszereket, a petrezselymet és az olajos keveréket a paradicsomok tetjére halmozom, megszórom zsemlemorzsával és 200 fokos sütőben megsütöm 10 perc alatt.
A tésztát a tányér közepére teszem a tetejére a paradicsomot, a húst felszeletelem, meglocsolom a mustáros szósszal és jóízűen elfogyasztom!



Remélem mindenki tetszését elnyerte!

Jó étvágyat!

PusziL

Petrezselyem

1 megjegyzés:

  1. Köszönöm ezt a receptet, pont ilyet kerestem! :)

    VálaszTörlés