2011. március 21., hétfő

Rozéra sült kacsamell, sült, rakott káposztás tésztával


Tegnap tényleg úgy éreztem magam, mintha egy rossz álomba lennék! Életem egyik legfinomabb ételét készítettem és aztán nem ehettem belőle, de valahogy sehogy sem tudtam felébredni, pedig meg is csíptem magamat!:-) Aztán bilibe ért a kezem és rájöttem, ez nem rémálom, ez a valóság, Én hülye léböjt kúra felénél, készítek a családnak fonomságokat, ahelyett, hogy pizzát majszolnának titokban, egy elzárt helyiségben, hogy Én ne lássam, de persze a valóság az, hogy az Én baromságom miatt Ők ne szenvedjenek már! Illetve javítanék, nem baromság, hiszen nagyon egészséges, és reményeim szerint, így lemegy rólam a plusz négy kiló, ami minden erőfeszítésem ellenére eddig meg sem moccan, pedig mindennap sportolok, de ugyebár este kilenckor is képes vagyok enni! Igen, tudom, hogy erről le kell szokni, éppen ezért ettől a 10 naptól-amiből már csak 4 van hátra- azt várom, hogy a gyomrom összeszűkül és kellő önfegyelmet tanulok, főzök, de nem eszem, és hátha sikerül majd, hogy ha Feri este eszik Én ellenállok! Ne is beszéljünk erről többet!
A recept ugyan hagyományosan hangzik, de egy kicsit felújítottam, méghozzá a pecsenyelét dobtam fel mazsolával, mézzel, a káposztás tésztát pedig megsütöttem, mint egy rakott tésztát! A vélemények egybehangzóan, pozitívak voltak! A tányérokon semmi se maradt, szóval teljes volt a siker!
Holnap nem főzök, ma is csak Szofinak és Pollinak, mivel Ferenc elutazott Németországba, így egyik legjobb barátnőm  Ági isteni chilli con carne-ját fogom megismertetni veletek!

Hozzávalók (2 személyre):

2 db filézett kacsamell
1 tk durva szemű tengeri só
2 tk frissen őrölt bors
1 ek méz
10 dkg fehér mazsola fél órára langyos vízbe áztatva, lecsepegtetve
35 dkg kockatészta
80 dkg fejes káposzta
20 dkg vaj
1 dkg cukor
frissen őrölt bors



Elkészítés:
A káposzta külső leveleit és torzsáját eltávolítom, jól megmosom, és nagy lyukú reszelőn lereszelem, majd besózom és pár percig állni hagyom, a levet, amit ereszt pedig leöntöm róla és szűrőbe teszem, hogy csepegjen ki az összes, jól ki is nyomkodom.
 A vaj felét felolvasztom, a cukrot aranysárgára pirítom benne, hozzáadom a kicsavart káposztát, és folyamatos keverés mellett jól lepirítom. A káposzta akkor van készen, ha víztartalma teljesen elpárolog és színe szép, világosbarna lesz. Ízlés szerint sóval, őrölt borssal fűszerezzük.
 
Míg a káposzta elkészül, lobogó sós, olajos vízben kifőzöm a tésztát, fontos, hogy fél kemény legyen al dente, mert a sütéskor is puhul, majd leöblítem és leszűröm.
 
Egy tűzálló tálba teszek alulra egy réteg tésztát, majd rá káposztát és ezt folytatom, míg van hozzávaló! A tetejére durva szemű sót, borsot, olvasztott vajat teszek és 180 fokos sütőben megsütöm 20 perc alatt, hogy szép aranybarna legyen. Fontos, hogy a tál tele legyen, hogy utána jól lehessen vágni a rakott tésztánkat.

Amikor kész jöhet a hús, a sütőt melegítsük elő 200 fokra.

A húst bedörzsölöm sóval borssal, majd serpenyőben felolvasztom a vaj másik felét, amikor már forró rádobom a húst és kérget sütök rá, majd alufóliába teszem és 200 fokra előmelegített sütőben 10 perc alatt készre sütöm. Amit kienged a hús levet, a visszamaradt zsiradékhoz adom és összefőzöm a mazsolával, mézzel, sózom, borsozom, majd amikor mártás sürüsségű, a húsra öntöm, amit előzőleg vékony szeletekre vágtam, mellé kínálom a sült káposztás tésztát!
Mennyei!

Jó étvágyat!

Puszi:

Petrezselyem

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendszeres olvasók

Recept kereső