2010. november 11., csütörtök

Bacon szalonnával és fokhagymával sült pulyka mell

Sziasztok!

Először is egy örömteli hírt kell megosztanom veletek: megszületett november 2-án 13:07-kor második lányom Polett 2420 gramm és 49 cm, találó nevet adtunk neki, hiszen jelentése: kicsiny, ami méreteit tekintve igaz is, pici és törékeny, igazi kis nő!


Szerencsére Szofi nagyon jól fogadta, úgy hogy itthon most minden tökéletes, Én meg kicsattanok az energiától a kialvatlanság ellenére, biztos a rengeteg boldogság hormon miatt ami folyamatosan termelődik bennem, amikor a két kis hercegnőmre nézek!:-)

Persze azért még nem főztem, de egy korábbi remekművemet, amit Szofi 2. születésnapjára készítettem elfelejtettem feltenni!

Mindenképpen valami finomat szerettem volna főzni, ami gyorsan elkészül- 9. hónapban voltam már és nagyon fáradt-, kevés energia befektetést igényel , és nagy mennyiségben el tudom készíteni, ezért döntöttem a pulykamell mellett, amit előző este fűszeres pácba tettem és másnap csak be kellett dobnom a sütőbe. Általában krumpli gombócot készítek mellé, és erdei gombás barna mártást, de a szülinapra rizzsel kínáltam, a mártás az maradt!
Na de nem is ragozom tovább, jöjjön a lényeg, most 4 személyes változatban( a születés napon 13-an voltunk)!

Hozzávalók (4 személyre):

1,5 kg pulykamell filé egészben

A páchoz:

5 gerezd zúzott fokhagyma
5-6 ek olívaolaj
3 szál rozmaring
2 szál kakukkfű
3 kk fehér bors
2 kk őrölt pirospaprika

A sütéshez:

10 szelet bacon szalonna
1 fej fokhagyma gerezdekre szedve



Elkészítés:

A húst egy tálba teszem, bedörzsölöm a fokhagymával, a fehér borssal, pirospaprikával, és megszórom a rozmaringgal, kakukkfűvel, amit előzőleg durvára vágtam és meglocsolom az olívaolajjal. 1 éjszakára lefedve beteszem a hűtőbe.
Másnap tűzállótálba teszem a husit, kevés vizet teszek alá, körülbelül 3 evőkanálnyit, és beirdalom a tetejét, beletűzdelem a fokhagyma gerezdeket, kevés sót őrölök rá, a bacon szalonna miatt nem kell rá sok, és betakarom a szalonnával. 
180 fokra előmelegített sütőbe teszem és 40-50 perc alatt készre sütöm, az első 20 percbe alufóliával letakarom utána anélkül sül.

Készen is vagyunk! Gyors és egyszerű!:-)

Jó étvágyat!

Puszil mindenkit:

Petrezselyem

3 megjegyzés:

Rendszeres olvasók

Recept kereső