2010. november 15., hétfő

Avokádó és csirkemell, mi sül ki belőle?


Az avokádó egy nagyszerű zöldség, amit Közép Amerika indiánjai már évezredek óta termesztenek és fogyasztanak, mivel nagyon egészséges, tele van proteinnel és olajakkal a húsa, általában nyersen eszik, mivel megfőzve húsa keserű lesz. Főként citrommal és ecettel ízesítve fogyasztják, de nálunk talán legismertebb felhasználási módja a guacamole, ami a tapas, vagyis előételek egyik legismertebb fajtája.
Mivel telis tele van telítetlen zsírsavakkal ezért jótékony hatással van az erekre, a szívre és csökkenti a koleszterin szintet is! Egy szó, mint száz ez egy nagyon tápláló és finom étel, amit valljuk be elég keveset fogyasztunk, pedig nem kéne elhanyagolni! Na persze nem mondom, hogy mi itthon egyfolytában avokádót tömünk magunkba, de havonta egyszer, ha látok szépet biztos, hogy veszek és valamikor csak úgy magába, gyümölcs helyett elmajszolom!
Tegnap viszont gondoltam egyet és egy kicsit másképp készítettem el, mint ahogy javasolják, vagy inkább szokták, gondoltam pikáns tölteléket készítek belőle, lesz ami lesz, ha nem jó, majd a kukába landol, de szerencsére, finom lett a csirkemell, szóval úgy döntöttem, többször kerül majd az asztalra, ez a nem hétköznapi étel.

Hozzávalók (4 személyre):

1 kg filézett csirkemell, szeletelve, kiklopfolva

A töltelékhez:

1 db avokádó, friss húsa, felkockázva
1 fej fokhagyma gerezdekre szedve
2 tk cayanne bors
1 tk őrölt só
10 dkg füstölt sajt
fél citrom leve

A mártáshoz:

2 dl főző tejszín (20%-os)
2 ek a töltelékből
5 dkg füstölt sajt
2 ek hidegvíz

Elkészítés:

Az avokádót, a fokhagymát, citromlevet, cayanne borsot, a lereszelt füstölt sajtot és a sót késes robotgépbe teszem és pépesre darabolom vele, majd betöltöm a csirkemellekbe, tetejére és a tűzálló tálba jó minőségű bejga vajat teszek és lefedem alufóliával, majd 180 fokos sütőbe 20 percig lefedve sütöm, majd a fóliát levéve, további 30 percig, míg készen nem lesz.

Amíg a pipi sül elkészítem a mártást: a tejszínt lassú tűzön melegítem, hozzáadom a tölteléket és botmixerrel simára keverem, majd, amikor már rotyog, bele szórom a lereszelt sajtot és amikor beleolvadt leveszem a tűzről, ha szükséges és túl sűrűnek találjátok, lehet még vízzel hígítani, de ne legyen túl folyós sem! Forrón a kész hús köré öntöm, párolt basmati rizzsel tálalom!



Gyors, különleges, egészséges és nagyon pikáns! Nyam-nyam!:-)

Jó étvágyat hozzá!

Puszil mindenkit:

Petrezselyem

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendszeres olvasók

Recept kereső