2010. november 12., péntek

Lepényhal spenótos krumplival

Tegnap végre ismét a konyhába ténykedtem, már nem bírtam a pihenést, meg a fekvést, főleg úgy hogy igazából semmi bajom és ráadásul a csajok még aludni is hagynak, mert szerencsére Polett is csak egyszer kel fel éjjel, így amellett döntöttem, hogy ha lesz friss hal a Metroban, akkor a szerelmemmel hozatok valamit és készítek egy isteni vacsit, amit késő este-tudom, hogy egészségtelen:-)- kettesben, gyertyafénynél eszünk majd meg.
Szerencsére tegnap  jött friss árú és Feri hozott is két gyönyörű lepényhalat, szép spenótot és burgonyát, na persze ezeket külön-külön gondolta megenni, na de én rögtön tudtam, mit kell készítenem. 


Imádom a krumplipürét variálni, szoktam piros pesto-val csinálni, de a kedvencem a spenótos és a halhoz kitűnő!
Egyetlen problémám a hallal az volt, hogy nem filézett, de amíg a bébik délutáni szundiztak, addig kifiléztem és fűszerezve betettem a hűtőbe, így talán még finomabb lett és a krumplit is meghámoztam, megfőztem, így kevesebb gondom volt és nem vette el az időt a babázástól sem!:-)  Egy dolog még passzolt volna ehhez a mannához, de nem volt nagyon kedvem elkészíteni, méghozzá a hollandi mártás, így, ha valaki neki lát akkor készítsen mellé!
A lényeg, hogy ez egy nagyon egyszerűen és gyorsan elkészíthető étel, még egy egy hetes és egy két éves gyerek mellett is!:-)


Hozzávalók (2 személyre):

2 lepényhal (kifilézve)
frissen őrölt fekete bors
1 citrom leve

A körethez:

6 szem burgonya
300 gramm spenót levél
6 gerezd fokhagyma finomra vágva
2 ek natúr vajkrém
2 ek jó minőségű belga vaj
3 ek tejföl
5 dkg füstölt sajt reszelve
5 dkg gouda sajt reszelve
bors

Elkészítés:

A halat, ha nem filézett kifilézzük, majd a halszeleteket sózzuk, borsozzuk és meglocsoljuk a citrom levével és grill serpenyőben megsütjük, mindkét oldalát körülbelül 6-6 percig! Ezt közvetlenül tálalás előtt tegyük meg, mert ez tényleg csak frissen, forrón a finom!


A krumplit sós vízbe megfőzzük, majd krumpli nyomóval összetörjük, hozzáadjuk a vajat, vajkrémet, tejfölt és alaposan összekeverjük. Serpenyőben olívaolajat forrósítunk, megdinszteljük a fokhagymát, majd ezen megfonnyasztjuk a spenót levelet és hozzákeverjük a burgonyához, ha szükséges sózzuk még és borsozzuk. Tetejére szórjuk a reszelt sajtot és 170 fokos sütőben rápirítjuk a tetejére.
Végül gusztusosan tálaljuk és egy finom fehérbor társaságában elfogyasztjuk!



Jó étvágyat!

Puszi mindenkinek:

Petrezselyem

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendszeres olvasók

Recept kereső