2010. november 23., kedd

Ismét, hal, ismét lepény

A héten is meg volt a halas napunk, és újra elővettem a lepényhalat, ami már a múlt héten is sikert aratott, csak tegnap egy kicsit másképp készítettem el.
Mediterrán módon, méghozzá Giorgio Locatelli receptje nyomán, ami talán még a múltheti csodát is felülmúlta. Nem éppen a  legegyszerűbb elkészíteni, de ez talán csak a rutin hiánya halak terén! 
Egy zöld pestos panírt kell készíteni és kérget sütni a halra, ami miatt izgultam is, mert nekem mindig leragadnak az ilyen dolgok, de hála az égnek sikerült, ismét az egyik legnagyobb nagy feladat a hal filézése volt, de már szinte rutinosan, azt is gyorsan megoldottam, és ettől felbátorodva, úgy gondolom nem csak egy, hanem több halas napot is fogunk tartani, mert egyre jobb ötleteim vannak az elkészítést illetően, illetve a lepényhalat is lecseréljük valamilyen más tengeri lényre!:-)
A köret is mennyei lett és hozzá a paradicsom mártás is, szóval egy igazán tartalmas és egészséges vacsorát sikerült összedobnom!
Sok sikert az elkészítéshez!

Lepény hal bazsalikommal, és burgonyával:

Hozzávalók (2 személyre):

2 db lepény hal filézve

A panírhoz:
1 csokor friss petrezselyem
1 csokor bazslikom
3 gerezd fokhagyma
125 ml olívaolaj
2 db cibatta (olasz zsemle), vízbe áztatva
1 ek zsemlemorzsa
1 ek reszelt parmezán

 A körethez:

8 db kisebb új burgonya sütni való, héjjastul
1 csokor friss kakukkfű
bors
3 ek olívaolaj
1 ek vörös balzsamecet

A mártáshoz:
4 ek paszírozott paradicsom
2 gerezd fokhagyma
5-6 levél bazsalikom finomra vágva
1 tk fehér bors

Elkészítés:
Előkészítem a panírt: késes robotgépbe teszem a petrezselymet, bazsalikomot, fokhagymát, és az olívaolajat, majd durvára turmixolom, a beáztatott kenyeret alaposan kinyomkodom és a zöld fűszerekhez keverem, beleszórom a parmezánt, a zsemlemorzsát és addig turmixolom, amíg szép zöld krémet nem kapok.
A hal szeletek egyik felét bekenem ezzel a krémmel, a széleknél kihagyok 5 mm-t. és műanyag fóliába csomagoljuk a sütésig.

Addig elkészítem a köretet: a krumplikat cikkekre vágom, ha elég kicsik akkor egészbe hagyom és tűzálló tálba teszem, majd rászórom a finomra vágott kakukkfüvet, sózom, borsozom, majd meglocsolom az ecettel és az olívaolajjal, sütőbe teszem és 200 fokon készre sütöm. Nem írok időt, mivel teljes mértékben a burgonyától függ.

Elkészítem a mártást: a fokhagymát paszírozom, majd olívaolajon egy lábasba megdinsztelem, hozzáadom a bazsalikomot, majd a paradicsomot és mártás állagúra főzöm, kevés vizet hozzáadva, végül sózom, borsozom.

Legvégén jöhet a hal: teflon serpenyőben olívaolajat hevítek, körülbelül annyit, hogy ellepje a halszeleteket és amikor már forró, beteszem a halszeleteket a zöld fűszeres felével és kérget sütök rá. A kihagyott résznél jól látszik hol tart a hal, amikor már teljesen fehér és kicsit kezd arany barnára váltani készen is vagyunk.

Gusztusosan tálaljuk és finom könnyű, fehérbort kínálunk mellé!


Jó étvágyat mindenkinek!

Puszil:

Petrezselyem


2 megjegyzés:

  1. Hú, ez nagyon jó lehetett, istenien néz ki!

    Gratulálok az újságbeli megjelenéshez!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm!:-)
    Nagyon finom volt, tényleg....

    VálaszTörlés