2010. augusztus 25., szerda

Szűzpecsenye bazsalikommal és rozmaringgal


Tegnap nem igazán volt kedvem főzni, fáradt voltam és nyűgös, de valamit enni kellett a családnak, így egy gyors és egyszerű, ám annál ízletesebb ételt találtam ki, ami kevés vesződséggel jár, hiszen minden hozzávalót csak be kellett dobálnom egy tűzálló tálba, majd be a sütőbe.


Végre túljutottam az én kis drága szerelmemmel azon, hogy  nem hajlandó csak csirkemellet és marhahúst enni, mivel nem rég az anyukájánál evett szűzpecsenyét és rájött, hogy a disznó hús is ehető, sőt finomabb bármilyen szárnyas száraz húsnál, így most már bátran vehetem és ehetjük a karajt és a szűzpecsenyét is, lehet, hogy egy pár hónap múlva akár csülköt is készíthetek, de nála a fokozatosság elvét kell alkalmaznom, mint a kisgyerekeknél!:-) 
Biztosan egyetértetek velem abban, hogy finom ugyan a csirkemell, de azért elég unalmas és ráadásul sokszor nem elég finom ami a boltokban kapható, még akkor sem, ha éppen tanyasiként próbálják az emberre rásózni! Szerencsémre nekem elég megbízható a hentesem, de nem mindig jutok el hozzá, így kénytelen vagyok nagyobb boltokban megoldani az aktuális hús hiányt, viszont a Metro áruházban kapható húsok többsége friss és finom, így ajánlom mindenkinek, aki időhiány, vagy hentes hiány miatt bevásárló központokra fanyalodik, akkor már a  legjobb, ha itt vásárol! A legutóbb is itt vettem a szűzpecsenyét és isteni volt, most sem kellett csalódnom, ráadásul, mivel kettőnknek készítettem pont jó volt, hogy kis 45 dkg-os kiszerelésben csomagolták, így pont egy kiadós vacsit tudtam összehozni belőle!
Ennyit a hús vásárlás mizériájáról, még jó, hogy a fűszerekért csak a konyhakertembe kellett kiszaladnom!



Hozzávalók (2 személyre):

45 dkg szűzpecsenye szeletelve
4 szem új burgonya megmosva, cikkekre vágva
3 ek friss rozmaring levél
4 ek friss bazslikom levél tépkedve
4 gerezd zúzott fokhagyma
4 ek olívaolaj
bors

Elkészítés:

Fogok egy jénai tálat és a krumpli gerezdeket elrendezem benne, majd sózom, borsozom és rászórom a rozmaring, illetve a bazsalikom felét. A hússzeleteket bedörzsölöm a fokhagymával, sót és borsot szórok rá, majd a krumpli tetejére fektetem őket és meghintem a maradék fűszernövényekkel. Az egészet meglocsolom az olívaolajjal alaposan és előmelegített 180 fokos sütőbe teszem 45 percre! Ugye pofon egyszerű!
Majd amikor készen van tálalom és jóízűen elfogyasztom a szeretteimmel!:-)
Mellé friss paradicsomot  kínálhatunk egy kis bazsalikommal és olívaolajjal fűszerezve!

Jó étvágyat hozzá!

Puszi:

Petrezselyem

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendszeres olvasók

Recept kereső