2011. október 19., szerda

Gombás melegszendvicskrém


Vasárnap tartottuk Szofi harmadik szülinapját, ami nagyon jól sikerült, isteni ételekkel, sóval eltett citromban (lásd. Befőttek és házi készítmények) pácolt csirkét sütöttem, spenótos krumplipürével és mennyei Daubneres csoki tortával zártuk a menüt, na meg volt zserbó, csupa csokis anya féle süti, az este végén pedig kívánság lámpásokat eresztettünk az égbe!:-)




Nagy volt a boldogság, főleg, amikor reggel felébredt és az ágya mellett volt a hello kitty-s bicikli! Olyan édes volt, ahogy juhézott örömében, lefekvéskor azt mondta ez volt a legcsodásabb születésnapi bulija, bár még nem sokat tudhat a háta mögött!:-)

Ennyi finomság után azonban kicsit telítődtünk a főtt étellel, így tegnap este melegszendvicset készítettem és a héten kicsit zöldségesebb kaják lesznek, mer anya torkig van a hússal, ezt pedig az egész családra kivetítem :-), remélem nem lesz ellenvetés, bár a gyerkőcök hétvégén a mamákkal lesznek, mert anya és apa borkóstolóval egybekötött, vacsorára hivatalos Badacsonyba, így a nagyik tömhetik a picurokat két napig!:-)

Ne, de térjünk vissza a mennyei szendvicskrémhez, fehérborral, lestyánnal, fokhagymával készül, tejszínes habarással és isteni, főleg, hogy nagyon szép friss gombát vettem!

Hozzávalók:

5 fej nagyobb csiperke gomba, vékonyra szelve
2 szál újhagyma felkarikázva a zöldjével együtt
1 gerezd fokhagyma, mozsárba durvára törva
10 dkg vaj
2 tk lestyán
1tk bazsalikom
1 tk őrölt  piros paprika
1 dl fehérbor
2 dl tejszín
10 dkg pannónia sajt
1 ek zabpehely liszt
bors

Elkészítés:

A vajat serpenyőben felolvasztom rádobom a hagymákat és megdinsztelem,




 majd hozzáadom a gombát,



felöntöm a borral, forralok egyet rajta, hogy az alkohol elpárologjon, sózom, borsozom, meghintem a fűszerekkel és fedő alatt puhára párolom.





Amikor már jól elfőtte a levét, akkor a tejszínnel elkeverem a zabpehely lisztet, csomómentesre, beleszórom a sajtot, és hozzáöntöm a gombához, majd amikor már jó sűrű, botmixerrel durvára pürésítem, jó darabos maradhat, hagy ropogjon a gomba a fogunk alatt!:-)




Lehűtöm, majd kenyerekre kenem, megszórom a tetejét sajttal és aranybarnára sütöm! Én isteni ropogós rozs kenyérrel készítettem azzal is remek volt!

Jó étvágyat!

Puszi:

Petrezselyem

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendszeres olvasók

Recept kereső