2010. június 30., szerda

Rozottó zöldségekkel és tonhallal


Ma egy nagyon egyszerű és gyors ételt készítettem, mivel nem igazán volt kedvem boltba menni, így kénytelen voltam az itthon fellelhető finomságokból csinálnom valami még finomabbat.
Felhasználtam hozzá minden nyers anyagot amit csak találtam, így nem friss tonhalból készült, hanem konzervből, de így is isteni lett és ebbe a melegbe lehet, hogy biztosabb, ha nem vásárolunk, főleg, mivel nekem a bolt és az otthon közötti távolság-mármint a csarnok, ahol friss halat veszek- körülbelül 1 óra és nem szeretnék abba a hibába esni, amibe már egyszer, hogy mire hazaértem, megromlott a hal :-(, de persze aki csak teheti használjon friss halat, hiszen azzal mégiscsak más az ízhatás, de mondom így is teljesen jó volt! Régen ettünk már rizst , szóval így még jobban esett, mivel ki voltam éhezve erre a gabonára!
Az egészet pedig azzal dobtam fel, hogy a zöldségeket grill serpenyőben megsütöttem egy kis olívaolaj társaságában és úgy kevertem a rizshez! Nyam-nyam!



Hozzávalók (4 személyre):

250 gramm rizottó rizs
5 dl zöldség alaplé
1 kisebb cukkini felkarikázva
1 db piros kaliforniai paprika felkockázva
1 db sárga kaliforniai paprika felkockázva
150 gramm olívabogyó felkarikázva (kimagozva)
100 gramm francia zöldbab
3 gerezd fokhagyma zúzva
1 kisebb fej lila hagyma finomra vágva
2 konzerv tonhal
bazsalikom
frissen őrölt fekete bors
reszelt parmezán

Elkészítés:

Legelőször grillezzük meg a zöldségeket, a hagyma kivételével, még az olívabogyót is, szabadban vagy grill serpenyőben!
A lila hagymát és a fokhagymát kevés olívaolajon megdinszteljük, majd hozzáöntjük a rizst és jól átforgatjuk a hagymás olajon, megszórjuk a fűszerekkel-bors, só, bazsalikom- ehhez öntjük hozzá fokozatosan a zöldség alaplét és közben folyamatosan kevergetjük közepes lángon a rizsünket. Amikor már a fele alaplét hozzáöntöttük és félig meddig puha a rizs, akkor keverjük hozzá a zöldségeket, öntsük bele a maradék alaplevet,majd fedjük le és kis lángon várjuk míg a rizs teljesen megfő. Amikor készen van hozzáadjuk a tonhalat és parmezánnal megszórva tálaljuk. 
Hidegen is isteni, mint egy friss, nyári saláta!


Jó étvágyat hozzá!

Puszi:

Petrezselyem

2010. június 25., péntek

"A tenger olasz gyümölcsei" harmadik rész

Ma elérkeztünk az utolsó isteni halas ételhez, amit a főző kurzuson készítettünk. Serpenyőben sült rombuszhalfilé grillezett zöldségekkel és rozmaringos új burgonyával!
Jól hangzik, igaz, de finom is!
Ennek az ételnek az elkészítése volt a legnagyobb kihívás számomra, mivel nem filézett halszeleteket kellett sütni, hanem nagy egész rombusz halakat ki kellett nekünk filézni és én ebben igazán kezdő vagyok, mivel enni szeretem, de látni nem a halakat, mármint szinte még élő formájában!:-) Persze ezen is át kellett esnem és ellentétben a korábbi homár sztorimmal ez kellemes élmény volt, sőt sikerként kell elkönyvelnem hiszen gyönyörű halszeleteket sikerült produkálnom, amik teljesen szálkamentesek voltak. Egyébként ez a típusú hal elég drága és ennek ellenére nem valami gazdaságos, hiszen egy nagyból 2 személynek lehet ételt készíteni, de isteni a húsa! Vagyis érdemes kipróbálni!

Hozzávalók (4 személyre):
4 szelet rombusz halfilé
só 
fissen őrölt bors
fél citrom leve

1 db cukkini felkarikázva
1 db padlizsán felkarikázva
4 szál angol zeller felkockázva
3 db paradicsom felkarikázva
2 db lilahagyma vastagabb karikákra szeletelve
1 kg apró szemű új burgonya
1 csokor rozmaring 

Elkészítés:

Ez az étel iszonyatosan egyszerű, mert a halfiléket 4 percig sütjük kevés olívaolajon 2-2 percig mindkét oldalán grill serpenyőben, majd amikor kész sózzuk, frissen őrölt borssal megszórjuk és egy kis citromlével meglocsoljuk! Tényleg nem nagy ördöngösség.  
Persze előbb a zöldségeket grillezzük meg, ha van lehetőségünk, akkor kint a szabadban, ha nincs, akkor grill serpenyőben és amikor készen vannak, akkor sózzuk, borsozzuk.
A krumplikat megmossuk és tepsibe tesszük, olívaolajjal meglocsoljuk, majd a rozmaringot rátépkedjük, megsózzuk és borsot őrlünk rá. 200 fokos sütőbe megsütjük, időt nem írnék, mert krumpli függő, figyelni kell.
Készen is vagyunk ezzel az egészséges, laktató étellel, ami ráadásul még fogyókúrás is!

Jó étvágyat hozzá!

Puszil mindenkit:

Petrezselyem

2010. június 23., szerda

"A tenger olasz gyümölcsei" második rész

Ma ismét főzőiskolás élményeimet osztom meg veletek! Szóval aki nem szereti a tengeri kaját, az most azonnal abba is hagyhatja az olvasást, na de persze kíváncsiságból nézze végig, hátha mégis kedvet kap!

Egy pörkölt receptjét írom le-akik olvassák a blogot, már tudják is mi következik- ami az alapját tekintve, majdnem hasonlatos a nagyközönség által ismert pöri alaphoz, de mégis más! Na jó nem idegesítek senkit: Polip pörkölt lesz a mai menü krémes polentával! Nyam-nyam... Annyira finom lett, hogy az valami hihetetlen, de tényleg és képzeljétek nem tettünk bele sót, csak borsot, paradicsomot, hagymát, angol zellert és fokhagymát, de a só nem is hiányzott belőle, annyira ízletes volt így is! 
El szerettem volna készíteni, hogy képpel is illusztrálhassam-mivel a suliba nem vittem gépet-, de sajnos nem kaptam szép, friss bébi polipot!:-( Így ez későbbre tolódik!  
Hála az égnek, jó hír a budapestieknek, hogy egy nagyon jó halast találtam a nagy csarnokban, aki nemes egyszerűséggel A halas névre hallgat és mindig szép, friss árúja van! Ezt az infót is az Essenciában halottam és már jártam is ott, így teljes bizonyossággal állíthatom, hogy valóban korrekt a cég és mindenki vásároljon ott teljesen nyugodtan, ráadásul az árak is elfogadhatóak!
Persze most biztos azt kérdezitek, hogy honnan lehet tudni, mikor friss a hal, de ez is egyszerű: a lényeg, hogy legyen nyálkás a bőre és nyugodtan kérjétek, hogy megfoghassátok, hiszen, ha friss, nincsen mitől tartaniuk, illetve lényeges, hogy a halak szeme ne üveges, hanem csillogó legyen! A tengeri herkentyűk pedig legyenek illatosak-már amennyire lehetnek:-)- és az állaguk, pedig friss, nyálkás a polip ne legyen szottyant...stb. Aki vásárolja Őket úgyis tudja! Higgyétek el a friss összehasonlíthatatlan ízt ad az ételeknek, míg a fagyasztott csak gyenge utánzat!

És akkor most jöjjön a lényeg:

Polip pörkölt krémes polentával:

Hozzávalók (4 személyre):

A pörkölthöz

1 kg friss bébi polip, megtisztítva, csőrétől megszabadítva
1 szál angol zeller kis kockákra vágva
2 fej vöröshagyma finomra vágva
3 gerezd fokhagyma felaprítva
1 dl fehérbor (száraz)
1 db hámozott paradicsom felkockázva
frissen őrölt fekete bors

A polentához:

fél kg kukorica dara
1 ek jó minőségű vaj
1 ek reszelt parmezán

Elkészítés:

A pörkölttel kezdjük, aminek körülbelül 1-1,5 óra kell, hogy elkészüljön. 
Lábasban olívaolajat forrósítunk és megdinszteljük rajta a vöröshagymát, a fokhagymát, majd hozzáadjuk a zellert (nem érdemes gumóval helyettesíteni, mert az íz sokkal gyengébb lesz) és fedő alatt közepes lángon pároljuk puhára. Amikor ezzel megvagyunk, hozzáadjuk a polipkákat és annyi vizet öntünk hozzá, hogy éppen ellepje, majd amikor elforrja, kicsit utána adagoljuk, de a lényeg, hogy maradjon jó sűrű. Fedő alatt puhára főzzük az egészet- körülbelül 1 óra altatt, de figyelni kell- és amikor már félig kész felöntjük az 1 dl száraz fehérborral.Amikor már elég puha a polip, akkor hozzáadjuk a paradicsomot és egyet forralunk rajta, majd a tűzről levéve, borsozzuk és lefedve hagyjuk, míg a polentát készítjük.
5 dl forrásban lévő vízhez hozzáöntjük a kukorica darát és folyamatosan kevergetjük, majd közben beletesszük a vajat. Amikor már krémes az állaga, akkor sózzuk és beleszórjuk a parmezánt, majd párszor még megkeverjük és készen is vagyunk!
Ezután nincsen más hátra, mint a tálalás és az, hogy jól teli együk magunkat!
Isteni lesz, ráadásul nem hízlal és egészséges, ám mégis pörkölt!:-)

Tipp: aki nem kedveli a herkentyűket, az is készítse el a polentát, mint köretet bármilyen pörkölt mellé, mert isteni és akár magában is finom, főleg, ha különböző sajtokkal kombináljuk!

Jó étvágyat hozzá!

Puszil:

Petrezselyem

2010. június 21., hétfő

"A tenger olasz gyümölcsei" első rész

Elég régen nem jelentkeztem, de technikai problémáim adódtak, mivel az internet nem működött normálisan a viharok miatt! Remélem vége ennek az ítélet időnek és még a héten kitombolja magát, mert ez már nagyon uncsi és ráadásul elkeserítő is, Én nyarat akarok és napozni, meg a kertben sütni, főzni:-( !!!!
Na, de nem kesergek, mert az idő ellenére a múltheti főzőiskola élményem frenetikus volt!:-) Nagyon szimpatikus társaság gyűlt össze, a séf profi volt, a helyszín is tökéletes és a menüsor amit végig főztünk 4  óra alatt mennyei! Nagyon izgultam, de nem volt miért: mindenkinek csak ajánlani tudom az Essencia főzőiskolát, főleg, ha a kurzus vezetője Kiripolszki István séf! 
A menü:

  • Házilag marinált szardínia kenyérsalátával
  • Polip pörkölt krémes polentával
  • Serpenyőben sült rombusz halfilé, grillezett zöldségekkel és rozmaringos újburgonyával
Ugye milyen ínycsiklandozó?! Persze csak annak aki szereti a halat és a tengeri herkenytyűket, de, mint azt már milliószor mondtam, Én a rajongók táborához tartozom! A héten mindegyik étel elkészítését megosztom veletek, de sajnos képekkel nem tudom illusztrálni a dolgot, mivel Én balga nem vittem fényképezőgépet és a telefonommal készült képek hagynak némi kívánni valót maguk után, sőt, kritikán aluliak lettek, vagyis jobb, ha ezt inkább megtartom magamnak!:-)
Első ízben a házilag marinált szardínia- kenyér salátával lesz terítéken:

Hozzávalók (4 személyre):

A szardíniához:

16 db friss szardínia
1dl fehérborecet
1 dl olívaolaj
2 ek cukor
1 tk só

A salátához:

1 csokor friss bazsalikom
3 db paradicsom, hámozva és felkockázva
1 fej lila hagyma finomra vágva
3 ek olívaolaj
1 ek fehérborecet
frissen őrölt fekete bors
25 dkg cibatta kenyér (lehetőleg szikkadt 1-2 napos)

Elkészítés:

A szardíniákat kifilézzük: a halat fejével magunk felé fordítjuk és a hasát felvágjuk óvatosan éles késsel, majd ujjunkkal kitágítjuk és kihúzzuk a gerincét, meg a beleit. Ezután a fejét letépjük és szétterítjük, készen is vagyunk, na persze ezt mindegyik áldozatunkkal meg kell csinálnunk.
Amikor ezen túl vagyunk, következik a marinálás: ami egyébként nem más, mint egy tartósítási módszer, amit azért találtak ki régen, mert nem volt még hűtő, de a halra nagy szüksége volt az embereknek!:-) A lényeg, hogy a cukrot, az ecetet és az olajat összekeverjük, majd a szardínia filéket egymásmellé tesszük egy tálba és az ecetes olajjal kenegetjük a halakat, majd állni hagyjuk benne őket, legalább 1 napig, de akár lehet ez kettő is! Tálalás előtt egy órával vegyük ki a frigóból, hogy ne legyen olyan hideg! Az ecetet lehet citrommal is helyettesíteni, ha valaki úgy szereti, vagy fele-fele arányban is!

Végül elkészíthetjük a salátánkat, ami nagyon egyszerű: a bazsalikomot összetépkedjük, tálba dobjuk, a paradicsomot is hozzáadjuk, majd a hagymát is. Az egészet meglocsoljuk az ecetes olajjal, sózzuk-borsozzuk és hagyjuk állni, míg a kenyeret megcsináljuk.
A szikkadt cibatta kenyeret felkockázzuk és serpenyőben megpirítjuk egy kis olívaolajon. A salátára öntjük és a szardíniával tálaljuk!

Jó étvágyat!

Borajánló: ehhez az ecetes finomsághoz, egy száraz chardonnay-t ajánlanék a Nyakas pincészet Budai Chardonnay-ját!

2010. június 15., kedd

Csibe a grillen


Hurrá itt a nyár!:-) A hétvégi kánikula kicsit kikészített, de nem vette el a kedvem a nyártól, sőt, úgy tekintek rá, mint bemelegítésre! Szerintem a szervezetünk elég hamar akklimatizálódik és hozzászokunk a hőséghez, bár most, hogy egy kicsit visszakúszott a hőmérséklet jobb a közérzetem, de nem bánom a 36 fokot sem! Persze Én könnyen beszélek, hiszen itt a hűs terasz, a feltöltött medence amibe, bármikor beugorhatok hűsőlni, de szerintem mindenki örüljön, hogy vége ennek az esős, borzasztó, hideg időnek. Na, de nem béka vagyok, hanem gasztro blogger, szóval rátérnék a grilles sztorira.
Meleg+ nyár+ udvar= grillezés a szabadban, ez esetben kint a teraszon! Nagyon egyszerű ételt készítettem, ami tényleg csak pár perc, hiszen grillezett dijoni mustárban pácolódott csirkemellet sütöttem, ami mellé isteni szerecsendióval megbolondított tzatzikit készítettem, na és petrezselymes újburgonyát, mi mást:-)! Isteni volt, könnyű és, a mustáros hús egyszerűen mennyei lett! Nyam-nyam!

Mielőtt azonban rátérek a receptre még egy jó hírt szeretnék veletek megosztani: holnap végre megyek főző iskolába, az Essenciába, ahol részt veszek egy, egy alkalmas kurzuson, a tenger olasz gyümölcsei címen. Már nagyon kíváncsian várom, biztos valami mennyit fogunk készíteni és remélhetőleg tanulok egy-két új praktikát is! Sok jót hallottam már az iskoláról, így tényleg a legpozitívabban állok a dologhoz!
És akkor most jöjjön a lényeg, amiért el kezdtem írni!


Hozzávalók (4 személyre):

4 filézett csirkemell

A páchoz:

1 ek olívaolaj
2 ek dijoni mustár
1 tk reszelt gyömbér
1 tk cayenne bors

A tzatzikihoz:

2 db kígyó uborka (lereszelve)
3 gerezd fokhagyma finomra vágva
2 tk durvára tört szerecsendió
250 gramm joghurt
frissen őrölt fekete bors

Elkészítés:

A húst bepácoljuk: a mustárt elkeverjük az olajjal, majd hozzáadjuk a fűszereket és bekenjük vele a melleket! Alufóliába csomagoljuk és hűtőbe hagyjuk pácolódni egy éjszakát vagy legalább, fél napot!
Amikor már minden ok, akkor grill rácson szép aranybarnára sütjük az omlós hússzeleteket, majd megsózzuk, mert mint azt már az unalomig mondtam, a pácba nem szabad sót tenni, mivel távoznak az értékes tápanyagok.

A tzatziki is hasonlóan egyszerű: a reszelt uborkát sózzuk, borsozzuk, megszórjuk a szerecsendióval, hozzáadjuk a fokhagymát, majd kinyomkodjuk a levét és hozzákeverjük a joghurtot! Ennek is jót tesz, ha 1-2 órát hagyjuk állni! 

Nagyon üdítő, könnyű étel, én ugyan készítettem hozzá krumplit, de önmagában a joghurtos sali is kitűnő, főleg a melegben.

Persze aki nem tud kint grillezni, grill serpenyőben is készítheti, vagy bármilyen benti alkalmatosságon!

Jó étvágyat!

Puszi:

Petrezselyem

2010. június 12., szombat

Közérdekű közlemény


Szeretnék veletek megosztani egy közérdekű dolgot, amiről e-mailben értesültem, ez egy rendezvény, ami nekem nagyon szimpatikus kezdeményezés és alább el is olvashatjátok:

"SAJTÓKÖZLEMÉNY

Fenntartható élelmiszerlánc: Magyarország az éllovas

Európa legnagyobb húsipari eseménye lesz hazánkban

Világtalálkozó, húsipari szakkonferencia, speciális ételbemutatók, húsfesztiválok országszerte, a Foodlawment Egyesület szervezésében augusztus 17-től 22-ig 

Budapest, 2010. június 11. − Európa idei legnagyobb élelmiszer ipari esemény-sorozatát rendezik meg hazánkban a fenntartható élelmiszerlánc gondolatának jegyében. Az I. Fenntartható Élelmiszerlánc Világtalálkozó kezdeményezés Magyarországról, a Foodlawment Egyesülettől származik. Az augusztus 20-i rendezvények egyik kiemelkedő eseménye lesz a minden évben más országban zajló, ezúttal jubileumi, X. Húshigiéniai és Húsvizsgálati Világkongresszus, a Budai Várban. Ezen kívül számos vidéki városban megrendezik az adott vidékre jellemző húsételek bemutatóit, versenyét is.

A fenntartható élelmiszerlánc alapgondolata, hogy a „talajművelés − növénytermesztés − állattenyésztés − húsfeldolgozás − ételkészítés − hulladékkezelés lánc” akkor biztonságos a jövő számára is, ha minden elemét környezettudatosan, a többi elemmel harmonikusan összehangolva működtetik. Ennek jegyében indít világtalálkozó-sorozatot az ezzel foglalkozó Foodlawment Egyesület Magyarországon. Hazánk a gondolat egyik úttörője: itt hozták meg az első olyan európai élelmiszerlánc-törvényt, amely már a fenntartható élelmiszerlánc szempontjait is tartalmazza. A hazai jogi szabályozás mintáját azóta Világ-szerte több mint 30 ország vette át.
Az augusztus 17-től 22-ig tartó eseménysorozat központja a Budai Várban lesz. Itt rendezik meg a X. Húshigiéniai és Húsvizsgálati Világkongresszust, amely a döntéshozók, az illetékes hatóságok, az oktatás, tudomány, az élelmiszeripar vállalkozóinak és a fogyasztóknak közös fóruma lesz. A konferencián a szakma legkiválóbb, világhírű kutatói és szakemberi adnak elő. Az egyetem, kutató műhelyek és hatóságok számára 64 országra kiterjedő videó-konferencia hálózatot szerveznek, így világszerte „élőben” is nyomon lehet majd követni az eseményeket, és be is lehet majd kapcsolódni a vitákba.
Több vidéki városban helyi élelmiszer-bemutatók gazdagítják az ünnep programját: 12 helyszínen kelnek versenyre a húsok és húskészítmények. A Budai Vár ad otthont a
rendezvényhez kapcsolódó, és a korábbi években is nagy sikert arató Ludas Napoknak. Békéscsabán kolbász és szalámi világbajnokság várja az érdeklődőket, Bábolnán a sonka, Szegeden a vadételek, Lillafüreden a hal, Mezőkövesden a szalonna, tepertő, Alsózsolcán a felvágottak, Hortobágyon a szarvasmarha húsok, Kecskeméten baromfi húsok, Szigetváron a disznósajt, kenőmájas, Abaújszántón a füstölt, pácolt termékek kelnek versenyre, Ajak a sertéshúsok világversenyének ad otthont, míg Ónodon böllér világbajnokság lesz.
A Foodlawment Egyesületet 2008-ban alapították. Célja, hogy segítse és támogassa az élelmiszerlánc minden pontját: a termelőt, a feldolgozót, az áru terítésével, értékesítésével és megsemmisítésével foglalkozó összes vállalkozást, magánszemélyt, hivatalt, kutatót, oktatót és nem utolsósorban a fogyasztót, akiért a lánc összes résztvevője dolgozik. „A fenntartható élelmiszerlánc a legfontosabb emberi szükséglet kielégítésének környezettudatos, a jövő tekintetében is elfogadható szemlélete. Azon dolgozunk, hogy mindenki megismerje ezt a szemléletet és a maga területén átültesse a gyakorlatba is” − jelentette ki dr. Búza László, az Egyesület elnöke.
További információk a http://www.foodlawment.hu és a http://events.foodlawment.com weboldalon találhatók."

Látogasson el erre a rendezvény sorozatra mindenki, akit érdekel, Én biztosan ott leszek!

 Puszi:

Petrezselyem

Pepperoni minden mennyiségben


Ismét jó pár nap kimaradt...:-( Sajnos elég sok dolgom volt a kis jövevény miatt, orvoshoz rohangáltam, meg védőnőhöz, ráadásul ez a meleg..... Már nagyon vártam, de mégis megvisel egy kicsit, bár most már feltöltöttük a medencénket és így azért el lehet viselni, de főzni nem nagyon volt kedvem, inkább hideg ételekre vágytam, olajbogyót ettem, paradicsomot, juhtúrót, szóval csupa friss dolgot, amihez nem kellett melegíteni a konyhában. Ezért készítettem egy isteni pepperoni krémet, aminek mascarpone az alapja, meg füstölt sajt is van benne és nagyon üde, pikáns szendvicsre való. Persze hozzájárult az is ehhez a vacsora ötlethez, hogy friss fekete olívabogyós kenyeret kaptam, ami még meleg volt, amikor délután vettem a kedvenc gasztro boltomban és mellé fetával töltött olívabogyót is vásároltam, ami szintén csodás és friss!!! Ezek mellé pedig száraz fehérbort kortyoltunk, ami hideg volt és olyan jól esett! 
Egy szónak is száz a vége: nagyon finom kis vacsi kerekedett ezekből a hozzávalókból, jaj és mielőtt elfelejteném még a kertből újhagymát is szedtem hozzá, így volt tökéletes!

Pepperoni krém:



Hozzávalók (300 grammhoz):

250 gramm mascarpone
4 db zöld pepperoni paprika
10dkg füstölt sajt
1 szál újhagyma
durvára tört színes bors
Elkészítés:

A füstölt sajtot kis darabokra vágjuk és a pepperonit is, majd mindkettőt késes darabológépbe tesszük és apróra vágjuk vele. A sajtos paprikát a mascarponéba keverjük, amit ízlés szerint sózunk, borsozunk, majd hozzáadjuk a finomra vágott új hagymát és legalább 3 órára hűtőbe tesszük az egészet, hogy az ízek összeérjenek.
Gyors, egyszerű és nagyon finom... Nyam-nyam...

Jó étvágyat!

Puszi:

Petrezselyem

2010. június 9., szerda

Epres csoda mascarpone-val

Mivel kaptam egy nagy rakás epret, gondoltam nem csak úgy snassz nyersen magamba tömöm az egészet, hanem készítek belőle valami finomságot a családnak, ami ripsz-ropsz megvan! Így találtam ki a lent olvasható ínycsiklandozó édességet!
Már tettem említést erről a finomságról (lásd: csopaki epres, desszert), amikor a legutóbbi lakáséttermen voltunk a szomszédoknál, mivel, akkor még nem tudtam a pontos receptet-ez változatlan, viszont kifejlesztettem a magamét- ezért inkább csak immel-ámmal írtam le!
Na, de most már harmadszorra készítettem el és azt kell mondjam tökélyre fejlesztettem! Nagyon egyszerű, nagyon gyors és isteni, sőt egy igazán könnyű, friss desszert lett belőle, ami vetekedik az eredetivel!:-) Nem nagyképűségből mondom, de tényleg így van! 



Hozzávalók (1 adaghoz):

6-7 szem megtisztított eper
1 ek mascarpone
fél ek akácméz
38 gramm marcipán massza (a 150 grammosnak körülbelül 1/4-e)

Elkészítés:

Az epreket egy tányérra ültetem, majd a marcipán masszát (lehetőleg Szamos legyen) vizes kézzel egy kicsit átgyúrom és 1 centiméter vastagságúra nyújtom sodrófával, amit szintén be kell vizezni, hogy a marcipán ne ragadjon rá. Ezt 6 egyenlő vékony csíkra vágom és körbe tekerem vele az epret, majd 200 fokos sütűbe teszem, ami-ha ez lehetséges- grill funkcióra van állítva és hőlégkeverésre is.
Pár percig van csak bent, míg az eper el kezd levet ereszteni és a marcipán aranybarna nem lesz!
Amikor kész, a mézzel elkevert mascarpone-t a közepére halmozom és még melegen tálalom. Fontos, hogy a mascarpone hideg legyen, mert úgy az igazi!
Ugye milyen egyszerű?!

Jó étvágyat hozzá!

Puszi:

Petrezselyem

2010. június 8., kedd

Sushi á la Petrezselyem

 A sushi készítése kicsit elhúzódott, mert csak tegnap kerítettem rá sort. Mindent elkészítettem csak ezt ne kelljen, mivel úgy gondoltam biztosan elrontom, ám mégsem!:-) Nagyon jól sikerült és szép is lett nem csak finom! A család is teljesen el volt ragadtatva, főleg, Feri, akinek ez az egyik kedvence, és mint azt tudjuk elég kritikus, így az Ő dicsérete nagy elismerés! 
Olyan büszke voltam magamra, főleg, mivel még soha nem is láttam senkit készíteni ilyen ételt, vagyis csak halvány elképzeléseim voltak róla, de megnyugtathatok mindenkit, hogy nagyon egyszerű, és gyors is, hiszen a rizsen kívül minden hozzávaló nyers! Örülök, mert imádom és mióta kiköltöztünk Pestről és dolgozni se járok be, elég ritkán jutok hozzá, pedig régen minden héten ettem egyszer, és most már itthon is el tudom készíteni! Juhé!
A kaliforniai tekercset csináltam , amiben uborka, avokádó és garnéla rák van, illetve párat füstölt lazac filével készítettem és tényleg isteni volt! 
Most már legalább elmondhatom, hogy ilyet is csináltam, természetesen még fogok is, a nagy sikerre való tekintettel!



Hozzávalók (4 személyre):

1 db bambusz roló
1 db kígyó uborka
1 db avokádó
1 kisdoboz konyhakész garnéla rák vagy préselt rák
5 db algalap
200 gramm sushi rizs
1,5 dl rizsecet
2 ek kristálycukor
1 ek só

Elkészítés:

A sushi rizst készítem el legelőször: 7 dl forrásban lévő vízbe öntöm a rizst, majd folyamatos kevergetés mellett 7 percig főzöm,  a tűzről levéve 20-25 percig lefedve hagyom állni, míg magába szívja a vizet. Amikor ez megtörtént, kis tálkába elkeverem a cukrot, és a sót a rizsecetben, úgy hogy teljesen felolvadjanak, majd a kész rizsre öntöm és összekeverem.

Míg ez hűl előkészítem a többieket: az uborka belső magos sávját kivágom és egy tekercshez, egy vékony szeletet használok fel a külső húsából. 
Az avokádót meghámozom és vékony cikkekre vágom. 
A rák pedig már konyhakész csak használni kell.

Az algalapot a bambusz rolóra helyezem és vizes kézzel elterítem rajta a rizst,- fontos a vizes kéz, mivel ez a típusú rizs eléggé mászkos és ragad, így elkerülhető, hogy mindenünk olyan legyen- hogy körülbelül fél centi vastagon befedje, a távolabbi végét szabadon kell hagyni kb 1,5 cm vastagon. A rizses felület első harmadára helyezem a tölteléket: kívülre vékony szelet uborkát, ami ugyanolyan hosszú legyen, mint az algalap, ha kilóg vágjuk le, mellé az avokádó szeleteket és legbelülre a rákot. 
A hozzám közelebb eső végét megemelem a bambusznak és elkezdem feltekerni nagyon szorosan, majd amikor ezzel végzek, rászorítom még óvatosan a roló segítségével, hogy biztos ne essen szét, majd 6-8 egyenletes szeletre vágom. És már kész is vagyunk! Ugye milyen egyszerű, szinte elronthatatlan!

Mellé szójaszószt kínálunk és wasabit, na meg vékony szelet gyömbért frisset, vagy speciális rizsecetben levőt, amit a keleti ételeknél lehet megtalálni a nagyobb áruházakban.

Borajánló: ez esetben nem is igazán bort ajánlanék, bár a könnyű száraz fehérbor illik hozzá, de igazán autentikusak mégiscsak akkor vagyunk, ha saket (ejtsd: szaké) vagy zöld teát fogyasztunk mellé. Egyébként elég drágán ugyan, de kapható itthon speciális sushi bor egy-két helyen, finom és egyszer megéri kipróbálni!

Jó étvágyat!

Puszi:

Petrezselyem

2010. június 2., szerda

Hétköznapi vacsora

Tegnap este nem sokat gondolkoztam a vacsin, mivel elég fáradt és ráadásul nyűgös is voltam(unk) az idő miatt! Remélem lassan vége ennek a borzalmas hidegnek és esőnek! 
Mindezek miatt gomba paprikást készítettem, mert az nem túl sok idő és ráadásul gyönyörű csiperke gombám volt itthon, ami, mint tudjuk, nem sokáig áll el. Nagyon jól sikerült és egy kis zsenge zöld borsóval spékeltem meg, illetve római köménnyel és friss házi tejföllel! Köretnek csak egy kis párolt rizst készítettem mellé, mert nagyon kívántam már a sok tészta után, pedig tudom, hogy galuskával az igazi, de ez van, ha valaki terhes!:-)

Valószínűleg holnap megpróbálkozom a sushi készítésével, ha sikerült akkor mindenképpen írok róla, de ha nem akkor is, hiszen a kudarcokból is lehet tanulni!:-)



Hozzávalók (4 személyre):
50 dkg csiperke gomba felszeletelve
15 dkg zöld borsó
1 nagyobb fej főző hagyma finomra vágva
1 db fehér paprika kis kockákra vágva
1 gerezd zúzott új fokhagyma
1 tk római kömény
2 tk majoránna
1 tk kakukkfű
2 tk őrölt pirospaprika
frissen őrölt fekete bors
3 ek házi tejföl

Elkészítés:

Lábasban olívaolajat forrósítok és megdinsztelem rajta a finomra vágott hagymát, majd hozzáadom a fehér paprikát, a zúzott fokhagymát és közepes lángon 4 percig kevergetve üvegesre pároljuk. A pörkölt alapra rászórom a pirospaprikát, a római köményt, majoránnát, kakukkfüvet és a fekete borsot, majd hagyom, hogy az illatok felszálljanak. Nyam-nyam....
Ezután hozzáadom a gombát, majd fedő alatt párolom 5 percig, míg vizet ereszt és össze nem esik egy kicsit, ha szükséges ezután öntök hozzá egy kis vizet, de csak annyit, hogy éppen ellepje és beledobom a zöld borsót. Egyet forralok az egészen, majd ízlés szerint megsózom és hozzákeverem a tejfölt. Készen is vagyok!

Köretnek galuskát kínálunk mellé és friss salátát, ha nincs kedvünk szaggatni, akkor pedig a rizs is megfelelő és a kovászos ubi is kitűnő!:-)

Jó étvágyat!

Puszi:

Petrezselyem

2010. június 1., kedd

Szarvas a pácban


Vasárnap szarvas combot sütöttem, amit ajándékba kaptunk és gyönyörű volt, friss, illatos.
Első gondolatom a pörkölt volt, de mivel nem volt túl sok és időközben bejelentkezett a főiskolai barátnőm a férjével ebédre, ezért úgy döntöttem, hogy bepácolom és megsütöm, mellé pedig egy kis pulyka mellet is készítek szintén fűszeresen.
Mindenki oda meg vissza volt a vad húsért, a pulyka alig fogyott, amit Én meg is értek, mert bár finom lett, a vad hús mégiscsak ízletesebb sokkal, főleg, ha alaposan és ízletesen befűszerezzük és minimum két napig pácoljuk.
Nagy szerencsémre van boróka bokrunk, így a boróka bogyó, ami a vadak elengedhetetlen fűszere, friss és ropogós volt, a nagymamáméktól pedig kaptam ízletes füstölt mangalica szalonnát, ami szintén nélkülözhetetlen, ha vadságot sütünk, így mondhatom tökéletes lett a pácom és ennek köszönhetően a sült husim is. Na jó nem ajnározom magamat tovább. 
Köretnek a megunhatatlan petrezselymes újkrumplit csináltam és csiperke gombás barna mártást, amit ismét por alapból kellett készítenem!:-( (lásd: Steak petrezselymes újkrumplival és csiperkegombás barna mártással) Így is finom volt! 
Legközelebb, ha sütök ilyet köretnek túrógombócot és áfonya mártást fogok mellé kínálni, azzal is nagyon finom, csak egy kicsit idő igényesebb.

Na, de lássuk a húst és a pácot:
Hozzávalók ( 4 személyre):

1 kg szarvas comb csont nélkül felszeletelve
A páchoz:

8 szem boróka bogyó
1 tk őrölt gyömbér
2 tk római kömény durvára törve
1 tk őrölt fekete bors
3 ek olívaolaj
1 ek vörös balzsamecet (lehetőleg modenai)
1 tk majoránna
1 tk kakukkfű
1 tk bazsalikom
25 dkg füstölt mangalica szalonna, vékony szeletekre vágva

Elkészítés:

A húst szép vékony szeletekre vágjuk és, ha szükséges, megtisztítjuk a hártyáktól.
Elkészítjük a fűszerkeveréket: az összes fűszert mozsárba tesszük és összetörjük, alaposan elkeverjük, majd az olívaolajat és a balzsam ecetet is elkeverjük egy tálban, ehhez adjuk a fűszereket. A hússzeleteket alaposan bekenjük vele, majd alufóliára helyezzük őket, szorosan egymás mellé, és a tetejükre rakjuk a beirdalt szalonna szeleteket. Az egészet becsomagoljuk és legalább két éjszakára hűtőbe tesszük pihentetni. Fontos, hogy minél tovább pácolódjon a hús, mert annál puhább lesz és könnyebben sül.
Sütésnél a lényeg, hogy lehetőleg lassan készüljön, ezért 170 fokra előmelegített sütőbe helyezzük és a szalonnával együtt, körülbelül 2 órán át sütjük. Kóstoljunk meg egy szelete, hogy elég puha-e.

Jó étvágyat hozzá!

Puszi:

Petrezselyem

Rendszeres olvasók

Recept kereső