2011. július 26., kedd

Sok magos rozskenyér


Ez a gyulai kolbász igencsak megmozgatta a fantáziámat, vettem hozzá isteni vajat, friss piros paradicsomot, zöldpaprikát, kecskesajtot, egy finom egri fehérbort, de kenyeret nem, direkt, mivel elhatároztam, hogy sütök egy isteni rozskenyeret és langyosan fogom enni! Mennyei lett, mindenki falta, Szofi azt mondta, ilyen jót még nem evett soha, Polli megkapta a csücskét és folyamatosan nyammogott, olyan édes volt! Egy jó hozzávaló és tényleg beindul a fantázia, persze most egy jó pár hónapra elég volt ennyi kolbász, visszatérek a zöldségekhez!
A héten készítek még cékla krém levest, legalábbis remélem lesz időm, mivel megyünk Gyulára, utána Berekfürdőre, és mindeközben még szakdolgozatot és készítenem kell, szóval ez is egy sűrű hét lesz, persze most mondhatjátok, hogy nem sajnáltok a sok utazás miatt, ami igaz is, de elutazni könnyű, sajnos haza is kell jönni és kicsomagolni, kimosni, elpakolni, azt meg úgy utálom. Remélem egyszer feltalálják az eldobhatós, utazó szettet, mindent csak egyszer lehetne használni, előre be lenne téve és üresen hoznánk haza! Szép álom!:-)

Hozzávalók:

500 gramm rozsliszt
300 ml langyos víz
4 tk lenmag
3 tk napraforgó mag
3 tk tökmag
3 tk szezám mag
1 csomag szárított élesztő



Elkészítés:

A lisztet, az élesztővel és vízzel alaposan összegyúrom, majd keverő tálas robotgép keverő lapátjával alaposan dagasztom 10 percig, hozzáadom a magokat és még 15 percig dagasztom, majd langyos helyen kelesztem, letakarva 40 percet.
Amikor megkelt átgyúrom, cipót formázok belőle, tetejét bevágom és letakarva még 10 percet kelesztem.
A sütőt előmelegítem 220 fokra, a cipó tetejét megkenem langyos vízzel és tíz percig ezen a hőfokon sütöm a, majd utána 190 fokon 40 percig!
Máris kész és ehetjük!

Jó étvágyat!

Puszil:

Petrezselyem

2011. július 25., hétfő

Tárkonyos rakott krumpli


Ez egy elég érdekesen induló ebéd volt, ugyanis tárkonyos krumpli levest akartam készíteni, jó sok tejföllel, répával és amikor pucoltam a friss új burgonyát, még akkor is ez volt a tervem, ki is mentem répát szedni, petrezselymet, és félúton meggondoltam magamat! Az ok nagyon egyszerű, a hűtőt kinyitva megláttam a csípős gyulai kolbászt és összefutott a nyál a számba, így rögtön gondolkozni kezdtem és sajtot is találtam, ja a tanyasi tojásról ne is beszéljek, a kertben volt főző hagyma is, először egy jó kis szendvics ötlete szállt meg, de utána döbbentem rá, hogy mi lesz a megpucolt burgonyával, azt csak nem hagyom kárba veszi, így inkább kitaláltam egy új fajta rakott krumpli receptet, amihez kell tárkony, ugyanis azt is kívántam, szóval mindjárt meglátjátok, mi minden van benne!



Hozzávalók (4 személyre):

1 kg új burgonya felkarikázva
2 fej főző hagyma felkarikázva
15-20 szelet gyulai kolbász
4 db főtt tojás felkarikázva
250 gramm házi tejföl
1 dl főző tejszín
4 tk tárkony (szárított)
2 tk római kömény, durvára törve
3 babérlevél
15 dkg trappista sajt lereszelve
frissen őrölt fekete bors

Elkészítés:

A felkarikázott krumplit, sós vízben, a babér levél társaságában félkeményre főzöm, majd kicsit hagyom kihűlni. Keverő tálba a tejfölt, a tejszínnel elkeverem hozzáadom a tárkonyt, sózom, borsozom.
Tűzálló tál aljába teszek krumplit, rá kolbászt, hagyma szeleteket, tojást, majd meglocsolom a tárkonyos tejföllel, megint krumpli, míg el nem fogy, végül a tetejére szórom a sajtot és 160 fokos sütőben 35 perc alatt megsütöm, isteni illata lesz a köménytől és a tárkonytól.

Jó étvágyat!

Puszi:

Petrezselyem 

2011. július 14., csütörtök

Hideg mentás cukkini leves


Nem tűntem el, csak sajnos, szakdolgozatot írok, immár a másodikat és iszonyatosan szenvedek tőle, amire még a hőség is rátesz egy lapáttal, amit nem bánok, csak mindig csábít a nap, a fürdés, ezért hétvégenként, amikor a nagy főzések, grillezések lennének, elhúzzuk a csíkot Berekfürdőre, ott meg all inclusive ellátásban van részünk, mert a nagymamáék ellátnak minket mindenféle jóval!:-)
A lényeg, hogy ma gyorsan főztem egy isteni hideg levest, ami gyors, lehűt, de laktat és nem utolsó sorban pótolja a vízveszteséget is.



Hozzávalók (4 személyre):

500 gramm cukkini
1 nagy fej főző hagyma
4 gerezd fokhagyma
kb 10-15 menta levél
8 dl zöldség alaplé
2 dl víz
fehér bors

Elkészítés:

A cukkinit felkockázom, a hagymát vékony szeletekre vágom, a fokhagyma gerezdeket felaprítom, majd egy lábasban olívaolajat forrósítok, megfonnyasztom rajta a fokhagymát, hagymát, cukkinit, majd felöntöm a zöldségalaplével, beledobom a menta leveleket, sózom borsozom és puhára főzőm.
Amikor kész a menta leveleket kiveszem, és összeturmixolom.
Leveszem a tűzről és lehűtöm. 
Magában fogyasztva is isteni, de a tartalmasabb ételeket kedvelők egy fokhagymás pirított bagettel is ehetik.

2011. július 6., szerda

Mézes, pikáns zöldség kavalkád


Ma egy nagyon üde nyári zöldség kavalkádot mutatok be, ami isteni köret, vagy akár főétel is lehet, vacsorára, ebédre egyaránt tökéletes.
Minden friss, a földből bokorról szedve!:-)
Cukkini, sárgarépa, új hagyma, fokhagyma, cékla és mindez mézzel, őrölt chillivel, római köménnyel megspékelve! E mellé készítettem mézes-mustáros csirkecombot, természetesen ez is szigorúan tanyasi csirke, szép sárga, nem tápos, csak úgy kint legelészett a kertben!
Annyira más az íze az ételnek, amikor tudod, hogy honnan jött, látod, hogy hol terem, milyen gondosan ápolják, magától nő akkorára, amekkora és nem a kemikáliáktól szép, hanem azért, mert locsolják, kapálják és óvják! Ez tényleg igazi szerelem, a kertészkedést csak szívvel, lélekkel lehet csinálni, mert attól lesz finom!:-)
Ez nagyon költői volt, de tényleg ezt gondolom, friss ropogós ételt dobtam össze és nem is szedtünk fel plusz két kilót!:-)

Sült zöldségek mézes pácban:





Hozzávalók (4 személyre):

1 nagyobb cukkini felkockázva
3 szál sárgarépa felkarikázva
1 nagy fej új főzőhagyma cikkekre vágva
4 db cékla hámozva
8 ek méz
3 gerezd fokhagyma zúzva
1 ek római kömény durvára törve
2 tk őrölt chilli
3 ek szója szósz
bors

Elkészítés:

Először a céklát készítem el, ehhez a méz felét egy tálba teszem, összekeverem a zúzott fokhagymával, a római kömény felével, sóval, borssal, majd a céklát alaposan bedörzsölöm vele, alufóliába teszem és 160 fokos sütőben 20 perc alatt puhára sütöm.
A következő zöldség kavalkádot wokban készítem el, először kevés olívaolajat hevítek benne, majd rádobom a sárgarépát, a maradék római köményt, a chillit, a maradék mézet és jól megpirítom, majd rádobom a cukkinit, hagymát és közepes lángon sütöm körülbelül 10 percig, míg megpuhulnak, a végén sózom, borsozom és meglocsolom a szója szósszal, éppen ezért csak csipet sót használok, de el is hagyhatjuk.
Ehetjük köretként, vagy könnyű meleg salátaként is!

Jó étvágyat!

Puszi:

Petrezselyem

2011. július 5., kedd

Fekete ribizlis pite rizslisztből


Megjött az ihlet, nem csak a gasztro túra, ami egyenlő a vásárlással, hatására, hanem a hétvégi nagy zöldség, gyümölcs szedésnek is!:-)
Az anyósoméknál voltunk, ahol már minden érik, nő és csodálatos, illatos, friss gyümölcsöket, zöldségeket szedtem, céklát, sóskát, ribizlit, málnát, uborkát, és fekete ribizlit, amit imádok! Isteni lekvárnak, szörpnek, sörbet-nek, krémekhez, pitéhez, vagy csak úgy magában enni! Pont kapóra is jött, hogy Fűszeres Eszter is most készített egy nagyon gyors és finom fekete ribizlis pitét, amibe azonnal beleszerettem, csak egy kicsit átalakítottam, rizsliszttel készítettem, mivel ez egy egyébként is ragadós galuska szerű tészta, így ehhez pont jó is, de más sütiknél nem nagyon működik, pont a ragacsos állaga miatt, viszont ennél tökéletes, és cukor helyett xilitet használtam, nagyon jó lett, az édes tésztához, nagyon jól passzolt a fekete ribizli savanykás íze!
A tegnapi sütin felbuzdulva végre megjött a kedvem és újra főzök,isteni ételeket, csupa friss alapanyagból, ma például mézes mustáros csirkecombhoz készítek, céklát, cukkinit, répát, de azt nem árulom el, hogyan legyen meglepetés, holnap elárulom!:-)
A vásárlásra még egy mondat erejéig visszatérnék, képzeljétek el négy nagy hiper marketben jártam, mert vadul kerestem a kókusztejet, mivel eredetileg thai levest akartam készíteni, de sehol nem volt, nem akartam hinni a szememnek, még kókusz diót sem találtam, pedig már abba is belenyugodtam volna! Szerintetek hiány cikk lett?




Hozzávalók:

50 dkg fekete ribizli megtisztítva, megmosva
3 dkg vaj
2,5 dl natúr joghurt
1 egész tanyasi tojás
4 ek olívaolaj
2,5 dl xilit
3,5 dl rizsliszt
1 citrom reszelt héja
1 zacskó sütőpor

Elkészítés:

Pite formát, ennek híján egy jénai tál tetejét, kibélelek sütőpapírral és bekenem vajjal, erre rászórom a fekete ribizlit és a sütőt előmelegítem 180 fokra.
Elkészítem a tésztát: a lisztet elkeverem a sütőporral, majd egy tálban összekeverem a joghurtot, tojást, xilitet, a felolvasztott vajat, olajat, a citrom héját és bele szitálom a lisztet, majd csomómentesre keverem és ráöntöm a ribizlire.
Az előmelegített sütőben fél óra alatt megsütöm, majd fejjel lefelé kiborítom és amint kihűlt ehetjük is!

Jó étvágyat!

Puszi:

Petrezselyem

2011. június 30., csütörtök

Ropogós csirkefalatok mártogatóssal

Teljesen elvesztettem az ihletem a konyhában, néha órákig kell gondolkodnom, hogy vajon mit készítsek, úgy hogy arra gondoltam, holnap nagy gasztro körútra megyek és bevásárolok rengeteg különleges dolgot, hogy végre legyen ötletem és kedvem is a főzéshez, ma estére egy finom, de nem valami kreatív vacsit készítettem, mivel egy reklám adta az alapötletet, méghozzá- nem írom le a márkát-,  egy por alapú rántott csirkemellet propagáló reklám volt az, így készítettem el a saját ropogós csirkefalatjaimat, zabkorpából, kevés zöld fűszerrel és egy mexikói mártogatóssal, mellé pedig újkrumplit sütöttem, amit jól befűszereztem!



Finom volt az már igaz, nem mindig kell különleges kaja, hogy az este jól sikerüljön, így is tökéletes volt, csak már megint motoszkál a fejembe, hogy holnap ugyan mit főzzek és ettől megőrülök, mivel nincsen kedvem semmihez, remélem a bevásárlás meghozza a kedvem!





Hozzávalók (4 személyre):

1,5 kg csirkemell filé felkockázva
10 dkg zabkorpa
10 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúza liszt
2 gerezd fokhagyma
1 tk szárított oregánó
1 tk szárított bazsalikom
bors

A mártogatóshoz:

1 konzerv sűrített paradicsom
1 tk Cayenne bors
2 tk római kömény durvára törve
3 gerezd fokhagyma zúzva
bors

Elkészítés:

A zabkorpát, lisztet és a zöld fűszereket, sót, borsot, na meg a fokhagymát összekeverem, majd alaposan beleforgatom a csirkemell kockákat és serpenyőben olívaolajat hevítek, majd ebben kisütöm.
Elkészítem a mártogatóst, amit érdemes előbb, hogy az ízek összeérjenek: a paradicsom konzervebe bele keverem a fokhagymát, cayenne borsot, római köményt, sózom- borsozom , alaposan összedolgozom és hűtőbe teszem. Természetesen lehet csípősebbre készíteni, több cayenne borssal, chilli paprikával megspékelni, csak Szofi miatt ezt most hanyagoltam.
Mellé friss zöldségekből egy laza salátát kínálhatunk, illetve pikáns fűszerezésű sült krumplit!

Jó étvágyat!

Puszi:

Petrezselyem


2011. június 28., kedd

Lazac fűszeres vajjal készült burgonya pürével


Tudom, hogy ismét magatokra hagytalak benneteket, de úgy alakult, hogy mindig másnál ettünk, de ma itthon, együtt vacsorázott a kis család és nagyon finomat faltunk.

Végre ismét halat ettünk, már jó pár hete hanyagoltuk, mivel nem igazán lehetett szépet venni, de végre találtam szép lazac filét, így meg is sütöttem ízibe. 
Szép új krumplit tudom, hogy vétek pürének elkészíteni, de isteni zöld fűszeres vajat készítettem, ami kívánta, hogy törjem össze a krumplit és egy kis tejszínnel, reszelt sajttal ízesítsem, mennyei lett, szinte magában is elegendő lenne, akár még főételnek is jó!
A lazacot csak úgy sóval, borssal és kevés balzsamecettel ízesítettem, ami bőven elég is, tekintve, hogy a köret elég fűszeres volt és véleményem szerint a halakat egyébként se szabad túl fűszerezni, elég a só, hisz karakteres ízüket pont a kevés fűszer és pár csepp citrom vagy ecet hozza ki, ez természetesen nem alap szabály, de a tenger illatát és ízét, amiért imádom a tenger kis lakóit, nem szabad elnyomni mindenfélével.Én általában maximum egy vagy kettő fűszert használok, és mindig nagy sikert aratok a halas ételeimmel, ez ma sem volt másképp!:-) Na, de nem dicsérgetem magam, hisz az mindig gyanús, ha a szakács dicsőíti az ételt és nem a vendég, igaz?!




Hozzávalók (4 személyre):

4 szelet lazac filé
4 tk balzsamecet
durvára tört tengeri só
frissen őrölt fekete bors
1 kg új krumpli
1 dl tejszín
150 gramm vaj
4 tk finomra vágott bazsalikom
4 tk finomra vágott oregánó
4 tk finomra vágott petrezselyem
20 dkg reszelt trappista sajt
3 gerezd apróra vágott fokhagyma
bors

Elkészítés:

A vajjal kezdem: szoba hőmérsékletű legyen ez fontos, hisz könnyebb vele dolgozni! Keverő tálba teszem villával összetöröm, majd hozzáadom a bazsalikomot, petrezselymet, oregánót, fokhagymát és alaposan elkeverem, összedolgozom, félre teszem és jöhet a többi, ha nagy meleg van tegyük hűtőbe!

A krumplit megtisztítom, felkockázom, majd sós vízbe megfőzöm, krumpli nyomóval összetöröm és hozzáadom a fűszeres vajat, a tejszínt, a reszelt sajt felét, majd simára keverem. Tűzálló tálba teszem és a tetejére szórom a maradék sajtot, majd 190 fokos sütőben megsütöm, hogy a sajt szép barna legyen, ez körülbelül 15 perc, pont ez idő alatt a hal is elkészül.

A hal szeleteket papírtörlővel szárazra törlöm, sózom, borsozom, ráspriccelem a balzsamecetet és a grill serpenyőt felhevítem, vajat olvasztok benne.Amikor forró ráteszem a halacskákat és körülbelül 10 perc alatt megsütöm. Nem forgatom, csak az egyik oldaluk legyen ropogós, és amikor a húsa kifehéredik, akkor készen is vagyunk, nagy lángon készül.
A krumplipürét sajtos felével lefelé a tányér közepére halmozom, majd a tetejére fektetem a halszeletet és máris ehetjük, frissen, forrón!

Jó étvágyat!

Puszi:

Petrezselyem

Rendszeres olvasók

Recept kereső