2010. február 25., csütörtök

Padlizsános tészta mogyoróval


Sziasztok!

Ismét egy fantasztikus kínai étel receptjével leplek meg benneteket! 
Először is, mivel imádom a padlizsánt -minden formában és sajnos azt tapasztalom, hogy eléggé háttérbe szorul ennek a nagyon különleges ízű ételnek a fogyasztása- írnék egy pár sort róla: rengeteg módon elkészíthető, sok olasz étel fontos hozzávalója, de az arab konyhában is meghatározó!
Eredetileg Indiából származik, ahol immáron több, mint ötezer éve termesztik, de fontos megemlíteni, hogy Európában, főként Olaszországban helyi zsidó közösségek termesztették körülbelül a 13. századtól, hozzánk meg a törökök révén jutott el a megszállás idején. 

Véleményem szerint főként az aromája teszi különlegessé, hiszen többféle ízt is felfedezhetünk benne először semleges, majd enyhén kesernyés, fanyar a végén pedig isteni! 
Én nagyon szeretem és nem csak a sokak által ismert tojás alakú lila színűt, hanem a gömb alakút, a zöldet, a fehéret és a márványos violaszínűt is! Rengeteg fajtája létezik, csak keresni kell.
Nem utolsósorban, pedig az egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy textúrája miatt kitűnően alkalmas arra, hogy magába szívja különböző hozzávalók ízét, mint például a fokhagymáét, ebben hasonlít a paradicsomra nem hiába török paradicsomként ismert nálunk, éppen ezért tészta félékhez is nagyon finom. 

Még egy dolgot mindenképpen említenék aztán jöhet az étel, hogy az isteni caponata-nak is az egyik legfőbb hozzávalója, mely egy Szicíliai sült zöldség saláta, ami szintén nagyon finom és valószínűleg a héten ezt is elkészítem.
Miután ennyit áradoztam a padlizsánról, jöjjön a recept!


Hozzávalók (4 személyre):

500 gramm vékony metélt
1 ek napraforgóolaj
1 teáskanál szezámolaj
4 ek földimogyoró
2 kis piros chili paprika
1 közepes méretű padlizsán felkockázva
15 dkg ceruza bab
2 ek wok szósz vagy szójaszósz
3 ek mogyoróvaj
1 dl kókusztej (konzerv)
2 ek citromlé
1 ek thai édes chili szósz

Elkészítés:

A tésztát forrásban levő vízben 3 percig főzzük, majd leszűrjük és félrerakjuk.

Wokban felhevítjük a kétféle olajat és 1 percig pirítjuk a mogyorót benne, míg aranybarna nem lesz. Hozzáadjuk a chilit, a padlizsánt és a ceruzababot, majd nagy lángon pirítjuk 2-3 percig. Ezután közepes lángon hozzáadjuk a tésztát és 1 percig kevergetjük.
A mogyoróvajat, a wok szószt, a kókusztejet és a chili szószt illetve a citromlevet simára keverjük és a tésztára öntjük. Körülbelül 3-4 percig kevergetjük közepes lángon, míg a mártás átmelegszik és bevonja a tésztát!
Majd tálalhatunk is! Mindennel együtt körülbelül 20 perc alatt elkészülünk, szóval ez is egy igazán gyors étel!:-)

Jó étvágyat!

Borajánló: ehhez a kínai ételhez mindenképpen kínai italt ajánlanék, egy kis rizsbor szerintem nagyon passzol hozzá, bár ez nem egy tipikus bor, a neve csalóka, szóval csak csínján bánjunk vele!


Puszi:

Petrezselyem

2010. február 23., kedd

Fűszeres vajban pácolt csirkemell salátával



Szép napot!

A héten főként saláta recepteket fogok leírni, szóval készüljetek a fitt ételekre fel, mindenki fusson a zöldségeshez és vásároljon egy rakás salátának valót. 
A könnyű vacsora oka egyébként, hogy ismét próbálkozom valami diéta félével ezért lesznek a héten ehhez hasonló receptek.

Ma egy finom és nagyon könnyű étel elkészítését osztom meg veletek! Igazából ez egy nagyon egyszerűen elkészíthető étel, de isteni, mivel a csirkemell a vajtól omlós lesz és nem olyan száraz, mint amilyen egyébként! Egyetlen probléma van vele, bár szerintem ez nem akkora gond, hogy egy éjszakára kell bepácolni a húst, hogy a vajat jól beszívja magába a pipi mell! Remélem mindenkinek tetszeni fog!

Hozzávalók (4 személyre):

A húshoz:
4 szelet csirkemell filé
250 gramm vaj
1 csokor durvára vágott petrezselyem
frissen őrőlt bors

A salátához:
500 gramm milánói salátakeverék
2 db paradicsom
4 ek sáfrányos vinaigrette (lásd. saláták)
100 gramm poréhagyma csíra
olívabogyó
oregánó
bors
bazsalikom

Elkészítés:

A húst bekenjük alaposan a vajjal sózzuk borsozzuk és egy tálba tesszük, majd megszorjuk a petrezselyemmel és hűtőbe rakjuk 24 órára.

Amikor elkészül serpenyőbe forrósítunk egy kis vajat és megsütjük a hús mindkét oldalát. Amikor kész félretesszük és elkészítjük a salátánkat!

Minden hozzávalót egy tálba teszünk, összekeverjük, és meglocsoljuk a vinaigrette-el. Végül sózzuk, borsozzuk, rászórjuk a durvára vágott oregánót és a bazsalikomot, majd tálaljuk.

Na ez tényleg egyszerű és nagyon finom, ráadásul egészséges és nem hízlal annyira, szóval nyugodtan fogyaszthatjuk este!

Jó étvágyat!

Puszi:

Petrezselyem

2010. február 22., hétfő

Citromos mascarponetorta á la Giorgio Locatelli



Sziasztok!

Először is mindenkitől bocsánat a hosszas távollét miatt, de nagyon sűrűre sikeredett a hétvégénk!

Például múlt pénteken volt a szomszédban működő lakásétterem soron következő vacsorája, amely, mint mindig, eléggé hosszúra nyúlt és természetesen ismét csodálatos menüsorral kápráztattak el minket alkalmi séfjeink! (Ezt is mindjárt megosztom veletek!)
A vacsora során mindegyik fogás nagyon egyedi volt és finom, de nálam a prímet a desszert vitte! Egyszerűen frenetikus volt! Egy olasz tortával leptek meg minket és ez olyannyira megihletett, hogy tegnap délután én is elkészítettem egy nagyon különleges tortát az Ízek Itáliájából. A képen már nem egész, mert a drága szerelmem annyira meg akarta kóstolni, hogy nem várta meg, míg lekattintom, de ez is bizonyítja, hogy milyen nyam-nyam volt, vagyis fincsi! Ez sem egy bonyolult süti, ám annál finomabb! Mielőtt azonban nekilátnék a receptnek előbb a péntek esti vacsi menüsorát ismertetem meg veletek!


Előétel: 

Rokfortos-Juhtúró és fűszeres pecsenyemáj falatkák
    bor: St. Martinus Cuvée 2009 (száraz fehér újbor, Pannonhalma)
    I. fogás: 

    Korhely halászlé
      bor: Montes Sauvignon Blanc Limited Selection 2009 (száraz fehér újbor, Chile)
      II. fogás: 

      Rögtönzött Marhafelsál ahogy jókedvemben csinálom 

      Köret: Töltött Siracusa hagyma + zöldséges gratin
          bor: Beaujolais Nouveau Vignerons de sain Bel 2009 (száraz vörös újbor, Burgundia)
          Desszert:

            Illatos körtés cassata csokival bódítva
            bor: Heimann Idei 2009 (száraz vörös újbor cuvée, Szekszárd)

            Természetesen ezekből az ételekből is szemezgetek majd, de előbb jöjjön Locatelli isteni tortája! 

            Hozzávalók (6-8 személyre)

             Tésztához:
             113 gramm vaj
            75 gramm porcukor
            1 tojás
            225 gramm liszt
            2 tojássárgája felverve 

            Töltelékhez: 

            300 gramm mascarpone
            50 ml tejszín
            50 ml tej
            100 ml citromlé
            100 gramm kristálycukor
            120 gramm tojássárgája 

            Elkészítés:
             
            A sütőt 170 fokra (gázsütőnél 3-as fokozat) előmelegítjük, legalább félórán át!

            A vajat puhára keverjük (akinek van keverőlapáttal rendelkező robotgépe az abban csinálja), majd beleszórjuk a cukrot és  addig keverjük, míg ki nem fehéredik. A tojást  hozzáadjuk a vajhoz és amikor már elkeveredett benne hozzáöntjük a lisztet és ezzel addig keverjük, míg a tészta össze nem áll. 
            Egy 28 cm átmérőjű torta formát kibélelünk a tésztával, úgy hogy a közepét lenyomkodjuk. A tésztát sütőpapírral lefedjük és nehezékként ráteszünk egy zacskó rizst vagy feles borsót, amink van, majd 4 percre betesszük a sütőbe. 4 perc elteltével a súlyt és a papírt levesszük a tésztáról és visszarakjuk még 10-15 percre a sülni, addig míg aranybarna nem lesz. Végül amikor kész, a felvert tojássárgájával bekenjük a  torta tetejét és még 2 percre betesszük sülni, erre azért van szükség, mert a krém nagyon folyós, így a tojás egy kérget képez a tésztán és nem engedi kifolyni a mascarponét akkor sem, ha lennének kis lukak a tésztában.

            Ezután elkészítjük a krémet: a mascarponét, a tejet, a tejszínt, a citromlevet és a cukrot összekeverjük, majd hozzáadjuk a felvert tojássárgáját is és jól összedolgozzuk.

            A krémet a tortaalapba öntjük és 20-25 percre betesszük a 120 fokos sütőbe., míg a krém széle megszilárdul. A közepe folyós marad, de a hűlésnél tovább szilárdul és szépen vágható lesz.

            Tálalás előtt megszórhatjuk egy kis porcukorral!

            Jó étvágyat mindenkinek! 

            Tipp: ezt a tésztát nagyon sokféleképpen fellehet használni, akár egy riccotás krémmel, vagy bármilyen gyümölccsel! A lényeg, hogy isteni és nagyon egyszerűen elkészíthető! 

            Puszi: 

            Petrezselyem 

            2010. február 18., csütörtök

            Kínai sült tészta tengergyümölcseivel

            Sziasztok!

            Ma egy kicsit hanyagolom két kedvenc szakácskönyvem receptjeit, ugyanis a legutóbbi bevásárlásunkkor szerencsére találtam minden hozzávalót a kedvenc kínai sült tésztámhoz.

            Tudom, hogy sokan inkább elmennek egy kínai büfébe és ott belakmároznak, de higgyétek el sokkal finomabb amit otthon készítünk, egészségesebb is és sok esetben-bármilyen meglepő is- olcsóbb is!
            Senki ne gondolja, hogy nagy főző tudomány kell a kínai ételek elkészítéséhez, mert nagyon egyszerű! Mindenkit csak buzdítani tudok: Készítsétek el!
            Nagyon finom és pikkpakk készen van!

            Előre bocsájtom, hogy szükség van hozzá wokra, bár anélkül is el lehet készíteni csak a főzési idő fog megnövekedni. Szerintem a hozzávalók nem annyira különlegesek, bár nem biztos, hogy mindenkinek van otthon minden, de nagyon egyszerűen beszerezhetőek! Persze van egy két olyan hozzávaló, amit simán helyettesíhetünk, mint például a mogyoróolajat olívával vagy étolajjal, vagy a rizsbort sherryvel -a mai recepthez nem kell-, de a lényeges alapanyagokat, mint például a szójaszószt ne próbáljuk mással kiváltani, mert akkor elveszti a pikáns kínai ízét az étel!
            Nincs is más hátra, minthogy eláruljam a hozzávalókat és az elkészítés csínját-bínját!

            Hozzávalók (4 személyre):

            500 gramm kínai tojásos tészta előre főzve
            2 ek mogyoróolaj
            4 gerezd zúzott fokhagyma
            15 dkg fagyasztott tengergyümölcsei mix
            1 db piros kaliforniai parika vékony csíkokra vágva
            10 dkg ceruzabab
            3 ek szójaszósz
            2 ek osztrigaszósz
            szárított chili
            bors
            gyömbér


            Elkészítés:

            A tésztát megfőzzük és félretesszük.
            Wokban felforrósítjuk az olajat és rádobjuk a fokhagymát, amit 1-2 percig pirítunk, majd hozzáadjuk a vékonyra szeletelt parikát és a ceruzababot és 1-2 percig pároljuk közepeslángon. Ezután a tengergyümölcsét is beletesszük és összekeverjük az egészet, majd megöntözzük a szójaszósszal és az osztrigával is és végül frissen őrölt borssal, a chilivel, és a gyömbérrel még megszórjuk.
            A lángot feltekerjük és hozzáöntjük a lecsöpögtetett tésztánkat, majd az egészet megpirítjuk körülbelül 5-6 perc alatt készen is van.
            Ugye milyen egyszerű?!

            Ezekután pedig nincsen más hátra, minthogy elfogyasszuk!

            Jó étvágyat!

            Tipp: aki nem szereti a tengergyümölcsét, helyettesítheti csirkemellel vagy kacsával, amihez kedve van, illetve aki húsnélkül kedveli tehet még hozzá  zsülienre vágott sárgarépát, gyömbért! Fontos, hogy ne használjunk sót, mert a szójaszósz és az osztriga is éppen eléggé sós!

            Puszil mindenkit:

            Petrezselyem

            2010. február 17., szerda

            Radicchiosaláta csiperkegombával és majonézes öntettel



            Sziasztok!    

            A mai napon Giorgio Locatelli egyik salátájának átdolgozott receptjét ismertetem meg veletek! Az eredeti recept szerint gorgonzola sajtból kéne készíteni a dresszinget, de ennek hiányában-nem volt itthon- én más típusú öntetet készítettem el. Elöljáróban csak annyit, hogy felhasználtam az isteni sáfrányos vinaigrette-t amit imádok (lásd saláták) és annyira feldobta a sali ízét, hogy nem győztünk betelni vele!

            Írnék pár sort a radicchio salátáról, ami a cikória félék családjába tartozik és egy nagyon különleges ízű saláta. Veneto környékéről származik és talán az egyik legízletesebb fajtája a cikóriának, íze kesernyés, kicsit fanyar.
            Hagyományosan nyersen fogyasztják citromlével vagy ecettel meglocsolva, de lehet grillezni, párolni is. Kitűnő borjú vagy csirke hús mellé, de Veneto tartományban, ahol őshonos eme finom zöldség, még édességekhez is fogyasztják nem csak az antipasti részeként, ilyenkor a leveleket mézben illetve likőrben főzik meg.
            Még a grappa ízesítéséhez is használják, vagyis egy nagyon sokrétű hozzávalóról van szó!:-)
            Ennyit a salátáról és most következzen a recept!

            Hozzávalók (4 személyre):

            2 kisebb fej kerek radicchio
            2 ek olívaolaj
            4 marék apró csiperkegomba
            1/2 pohár száraz fehérbor
            balzsamecet
            bors
            oregánó

            Dresszinghez:

            3 ek majonéz
            3 ek joghurt
            3 ek sáfrányos vinaigrette (lásd. saláták)
            3 gerezd durvára vágott fokhagyma
            1 marék durvára vágott friss petrezselyem
            bors
            friss oregánó

            Elkészítés:

            A radicchiót megtisztítjuk, a torzsájánál levő fehér részt eltávolítjuk a kisebb vörös leveleket egészben hagyjuk, a nagyobb leveleket pedig félbe tépjük.

            Serpenyőben olívaolajat forrósítunk és rádobjuk a csiperkegombát, majd aranybarnára pirítjuk. Aláöntjük a fehérbort és addig kevergetjük, míg az alkohol el nem párolog, sózzuk, borsozzuk és megszórjuk egy kis oregánóval, majd levesszük a tűzről és melegen tartjuk.
            Egy másik edényben is forrósítunk olajat és rádobjuk a kisebb radicchió leveleket, majd 1 percig fonnyasztjuk. Ezt is félretesszük. A nagyobb leveleket meglocsoljuk balzsamecettel, sózzuk, borsozzuk.

            Elkészítjük az öntetet: a majonézt (a legjobb, ha házi készítésűt használunk) és a joghurtot összekeverjük, hozzáadjuk a fokhagymát, a sáfrányos vinaigrette-t és sózzuk borsozzuk, majd hozzáadjuk a friss oregánót és a petrezselymet.

            A nagyobb saláta leveleket fészekszerűen elrendezzük a tányéron, majd a közepébe tesszük a fonnyasztott leveleket és ráhelyezzük kis halmokba a gombát, végül alaposan meglocsoljuk az öntetünkkel. Díszíthetjük olívabogyóval!
            Mellé pedig fokhagymás pirítóst kínálunk!

            Jó étvágyat!

            Borajánló: ehhez az erőteljes és pikáns ízű saláta mellé egy száraz fehérbort ajánlok méghozzá a Légli 333-at 2009-es évjárat. Ez is az isteni újborok egyike!

            Tipp: ha nem találunk apró csiperkegombát, akkor vékony szeletekre vágjuk a nagyobb fejeket és úgy pároljuk. Fontos, hogy ne használjunk konzerv gombát, mivel teljesen elrontja a saláta ízét!

            Puszil:

            Petrezselyem



            2010. február 15., hétfő

            Korianderes karfiolleves á la Casa Moro



            Szép napot!

            A fenti leves egy nagyon különleges ízkombinációjú török leves! A karfiol és a koriander mellett joghurt is van benne, amitől pompás lesz az íze, mivel a karfiol egyedülálló zamata tökéletesen illik a koriander citromos aromájához és ezt egészíti ki a joghurt savanykás íze, vagyis egyszerűen nagyszerű, és nem kell hozzá semmilyen extra hozzávaló!
            Ráadásul a végén még egy kis karamellizált vajjal is megbolondítjuk aminek dióhoz és mogyoróhoz hasonló íze van, ettől válik igazán egzotikussá! A vaj elengedhetetlen kísérője, egyébként a török konyhában a joghurtnak, szóval semmiképpen ne hagyjuk ki!

            Egyszerű elkészíteni és garantált a siker! Én most hétvégén készítettem először-a nővéreméket leptem meg vele- és mindenkinek nagyon ízlett, úgy hogy nincs is más hátra, minthogy elkészítsétek!

            Hozzávalók (4 személyre):

            60 gramm vaj
            1 fej vöröshagyma apróra vágva
            3 gerezd zúzott fokhagyma
            1,5 ek koriandermag durvára törve
            1 kg karfiol rózsáira szedve
            750 ml zöldség alaplé
            1 tojássárgája
            162 ek kukorica- vagy búzaliszt
            400 gramm joghurt
            2 ek durvára vágott friss koriander
            tengeri só
            bors

            Karamellizált vajhoz:

            75 gramm sózatlan vaj

            Elkészítés:

            60 gramm vajat közepes lángon felolvasztunk és a vörös- illetve fokhagymát, és a koriander magot pirítjuk rajta, körülbelül 10-15 percig, míg enyhén megbarnulnak.
            Hozzáadjuk a karfiol rózsákat és átforgatjuk a vajjal, majd felöntjük 300 ml alaplével és 20-25 percig főzzük lefedve. Keverés helyett krumplinyomóval dolgozzuk át a  levest időnként.
            Amikor a karfiol megpuhult hozzáöntjük a maradék alaplevet és hagyjuk főni.
            A karfiol miatt a leves morzsalékos állagú lesz-nagyon ízletes így-, aki viszont ennél simább levest szeretne, az botmixerrel dolgozza át, végül sózzuk, borsozzuk.

            Mindeközben egy nagyobb tálban a lisztet a tojássárgájával habverővel sűrű krémmé keverjük, majd hozzáadjuk a joghurtot összekeverjük, és az egészet a levesbe forgatjuk.

            Tálalás előtt a legkisebb lángon felolvasztjuk a 75 gramm vajat. A savó elkezd majd kicsapódni és szépen lassan különválik, majd barnára karamellizálódik. Az íze dióra emlékeztet! Nyam-nyam!
            Ezt csorgatjuk a leves tetejére!

            Jó étvágyat mindenkinek!

            Puszil:

            Petrezselyem

            2010. február 12., péntek

            Sült paprika-saláta kaprival és sóval eltett citrommal á la Casa Moro


            Szép napot!

            Ismét egy nagyon finom meleg marokkói salátával ismertetlek meg benneteket, mely kitűnő előétel vagy köret lehet, de akár egy könnyű ebéd egyik fogásaként is nagyszerű.
            Nagyon pikáns, ízletes és egyszerű, na meg gyors! 
            A lényeg, hogy legyen sóval eltett citromunk (lásd befőttek és házi készítmények) hiszen anélkül nem lenne igazi, bár hozzáteszem ki lehet hagyni, csak akkor veszít a pikáns, különleges ízéből! A lényeg a lényeg, hogy készítse el mindenki, mint azt már sokat mondtam, mert nagyon finom és bármilyen szokványos ételből különleges, mennyei mannát varázsol.

            Ami jó ebben a salátában, hogy a piros húsú kaliforniai paprikából (nem akarom tudni, milyen méreg anyagokkal van telítve, szóval ebbe most nem is mennék bele:)) ilyenkor télen is dömping van a boltokban, tehát nem kell sokat mászkálnunk, hogy beszerezzük a hozzávalókat!

            Én ma készítettem el ezt a salátát egy teljesen hétköznapi étel köreteként (rántott csirke májhoz) és isteni lett! Teljesen más volt a máj ízhatása! Nem is tudom szavakba önteni, tényleg készítsétek el, mert nagyon üdítő, friss ízű sali! Nem is ragozom tovább, kezdjük!

            Hozzávalók (4 személyre):

            4 nagy piros húsú paprika
            50 gramm sóban vagy ecetben eltett kapribogyó
            1/2 sóval eltett cittrom (lásd Befőttek és házi készítmények)- leöblítve, belső részét eltávolítva és apróra vágva
            3 ek durvára vágott petrezselyem
            2 gerezd zúzott fokhagyma
            3 ek extra szűz olívaolaj
            kevés citromlé
            frissen őrölt fekete bors

            Elkészítés: 

            A kapribogyót szűrőbe téve folyó hideg víz alatt átmossuk, majd egy tálba rakjuk és beáztatjuk, szintén hideg vízbe egy órára.
            Ezután a paprikát készítjük el, melyre négyféle lehetőségünk is van (most télen a grillezés felejtős, de egyébként nyáron nyugodt lélekkel készíthetjük a szabadba)!

            Első: faszenes sütőn, a második: forró roston, a harmadik: a gáztűzhely lángelosztó lapján, a negyedik: forró sütőben (220 fokon, gázsütő esetében 7-es fokozat és körülbelül 25 perc alatt lesz kész). 

            A paprikát minden oldalán feketére sütjük, kivéve, ha sütőben készítjük, mert akkor egységesen megpuhul, de nem lesz fekete. Majd tálba tesszük őket és egy fóliával alaposan letakarjuk. 
            Amikor eléggé kihült már, és megtudjuk fogni, a száránál fogva kihúzzuk a középső részét és eltávolítjuk a magokat. Ezután lehúzzuk a bőrét és a parikák húsát csíkokra tépjük, majd egy tálba dobjuk.

            Végül összekeverjük a citrommal, a fokhagymával, a petrezselyemmel  és a lecsöpögtetett kapribogyóval, majd a citromlével elkevert olívaolajjal meglocsoljuk és és frissen őrölt fekete borssal ízesítjük. (A sóval eltett citrom miatt valószínűleg nem lesz szükség sózásra.)

            Majd tálaljuk és megesszük!:-)

            Jó étvágyat mindenkinek!

            Tipp: nem csak a piros húsú kaliforniai paprika jó, hanem a sárgával is finom, bár a legjobb a vastag húsú édes piros paprika, ami ilyenkor nem igazán kapható, ha mégis akkor legtöbbször nem annyira finom, ezért inkább válasszuk a kaliforniai paprikát!

            Puszi mindenkinek:

            Petrezselyem

            Rendszeres olvasók

            Recept kereső