2012. március 14., szerda

Debreceni újra gondolva


Hát igen-így nem kezdünk mondatot, ejnye bejnye- a debreceni nagy dilemma, az esetemben, nem valami gourmet konyhai megoldás, sőt, régen, mindig a lecsó kolbásszal említettem egy napon, max másnaposan mustárral, fehér kenyérrel, fesztiválon egy laci konyha egyik álló asztalnál, de nem otthon a családnak... 

Elveimmel szembeszegülve, elkészítettem, hogy is ne tettem volna, amikor első szülöttem szombat reggel, a Stahl konyháját bámulta és Ő készítette gyöngy hagymával, almával, kevés fehér borral, és Szofi imádja a sült kolbászt, az almát és állítása szerint a gyöngyhagymát is, ami lében van, mert a bölcsibe is mindig ezt eszik, és egyébként is, az egész kaját meg akarja enni, vacsira,vagy vasárnap ebédre. 
Így anya vett debrecenit, meg gyöngy hagymát lében és utána néztem a pontos receptnek, így vasárnap ez lett az ebéd, ami a lehető legjobb dolog volt, amit ilyen minimális időráfordítással elkészítettem és ennyi pénzből! 
A tél már az utolsókat rúgja, de még érdemes ezt a szív melengető ételt elkészíteni!

A slussz poén a sztoriban, hogy utóbb kiderült, Szofi nem szereti a gyöngy hagymát és, mint egy skizo közölte, hogy Ő ilyet nem mondott, mármint, hogy szereti, mert gyűlöli, és soha nem is ette meg, a bölcsibe se, de a debrecenit két pofára tömte, az almával együtt, a felnőttek friss reszelt tormát kaptak mellé, friss ropogós fehér kenyérrel, könnyű igazi hideg napokra való finomság! Persze a maradék fehérbor is elfogyott, Nyakas féle, a jobbikból!:-)

Almával és gyöngy hagymával sült debreceni:



Hozzávalók ( 4személyre):

3 pár debreceni kolbász kisebb darabokra vágva
4 db alma pucolva cikkekre vágva
1 kis üveg gyöngy hagyma savanyúság
1 gerezd fokhagyma finomra aprítva
1 dl száraz fehérbor
bors
1 kk zsálya
1 kk majoránna

Elkészítés:

Egy nagyobb serpenyőbe elősütöm a debreceniket, majd kiveszem és félre rakom. Ugyanebben a zsiradékban megdinsztelem a fokhagymát, rádobom a lecsepegtetett gyöngy hagymát, megpirítom, de csak enyhén szórok rá egy csipet piros paprikát a színe miatt, rázogatom, majd hozzáadom az almát, amikor megpuhult, rádobom a kolbászokat, felöntöm a borral, felforralom, végül lefedve 10 percig párolom, majd a tűzről levéve melegen fehér kenyérrel megeszem!:-)

Jó étvágyat!

Puszi:

Petrezselyem

2012. március 13., kedd

Kulináris Kalandok, Dolce Italia Est


Örömteli hírrel szolgálok minden kedves olvasómnak, elindul március 22-én a Kulináris Kalandok, amely egy lakásétterem, Buda szívében, ahol első alkalommal Olaszország bájos, pikáns ízvilágába kalauzolunk el minden kedves látogatót, és a lényeg, hogy Én leszek a szakács!:-)





 Tehát, aki akar most élőben is megkóstolhatja mit is alkotok, végre nem csak a képernyőn keresztül szidhattok, ha valami nem sikerül, hanem interaktív módon meg is vitathatjátok siker és sikertelenség okát!:-)
Na persze ez csak a vicc, a lényeg ezen az estén, hogy jókat egyetek igyatok egy nagyon dizájnos szép helyen, jó fej emberek között, miközben még egy mini borkostólót is szervezünk az ételek mellé illő borokból, a villányi Tiffán Imre segítségével  (http://www.tiffan.hu)!
Szóval minden részletet megtaláltok az alábbi web címen: 


http://kulinariskalandok.hu 


 A helyszín különösen kedves a szívemnek, mert első látásra beleszerettem a lakásba, főleg a konyhába, ami egy régi, de mégis új színben tündöklő nagy polgári konyha, de az egész lakás csoda szép és nem utolsó sorban eredeti célja,  hogy otthont adjon az irodátlan embereknek, ez a hely pedig nem más, mint az Innoffice Közösségi Iroda (www.innoffice.hu), érdemes már csak ezért is eljönni enni, ha érdekel az efféle iroda, tárgyaló megoldás, akkor közelebbről is megismerkedhetsz vele!


Annyira várom már, izgi lesz ez a megmérettetés, és remélem minél többen eljöttök, bár a létszám limitált, ha siettek még bekerülhettek! Aki lemarad, viszont ne keseredjen el, mert terveink szerint hetente lesz ez a lakoma, minden alkalommal más nemzet konyhája lesz a terítéken és a bloggerek is változhatnak, de ez a jövő zenéje, látogassatok el a web oldalon aktuális kalandunkra és jelentkezzetek a menü végén található fül segítségével!


Jó kalandozást és szeretettel várok mindenkit!


Puszil:


Petrezselyem

A köret a lényeg


Ma tényleg az lesz, egy zöld fűszeres snassz csirkemellet dobtam fel egy mennyei karfiolos, zeller pürével, amit imádok mától, mert tényleg mennyei és különleges és tök jól helyettesíti a krumplit, ami megköti a vizet, és paleok se ehetik és egyáltalán ez még sem egy vacak sajtos krumplipüré, amit hozzáteszem már tökélyre fejlesztettem, szóval egy szónak is száz a vége ez egy pikk pakk, gyors és különleges hétköznapi vacsi, vagyis körítés!

Fú, de hosszú ez a mondat egy ilyen kis semmiségről is milyen sokat lehet áradozni!:-)

Ez egy igazi kis tavasz előidéző finomság, tiszta zöldség, némi parmezánnal és tejszínnel feldobva, friss szerecsendióval, borssal, kevés tejföllel, hogy pikánsabb legyen, majd a tetején füstölt mozzarella, rásütve! Nyam-nyam... (zárójelben megjegyzem, hogy ez az egyik kedvenc gasztro filmemből van a Julie and Julia-ból :-))  nem kell ezt ragozni, isteni, és próbáljátok ki!




Hozzávalók (4 személyre):

1 kg karfiol rózsáira szedve
1/2 fej zeller gumó felkockázva
10 dkg parmezán reszelve
15 dkg füstölt mozzarella
1 dl tejszín
2 ek tejföl
szerecsendió
bors

Elkészítés:

A karfiolt és a zellert megfőzöm sós vízbe, majd krumpli nyomóval szétnyomom, hozzáadom asajtot, a tejszínt, tejfölt, majd homogén egységgé pürésítem a burgonya nyomóval, sózom, ha kell még, borsozom, reszelek rá szerecsendiót, majd ráreszelem a füstölt mozzarellát, bedobom a sütőbe 180 fokra 10 perce, majd forrón megesszük valami husi mellé, vagy csak úgy magába!

Jó étvágyat!

puszi:

Petrezselyem

2012. március 12., hétfő

Csicseriborsó curry, vagyis véget értek az olasz hetek


Ige jól olvastátok, vége az olasz ételek heteinek, mivel már itthon is sztrájkolnak, így a nemzetek konyhája jegyében készítettem egy kis indiai curry-t csicseriborsóból mellé nan-t sütöttem, állítólag tökéletes volt, majd,hogy biztos ne legyünk autentikusak, egy kis szűzpecsenyét sütöttem curry por, római kömény társaságában, egyben, majd vékonyra szelve kínáltam az egyébként teljesen vega kaja mellé.
Ahhoz képest, hogy Ferencem drága, nem egészen 3 évvel ezelőtt még vegetáriánus volt, majd ezt feladva- hipochonder lévén félve a hiány betegségektől- csak csirkemellet volt hajlandó enni, ma már követeli a húst az étel mellé, ha csak sali van megkérdi miért???:-) Ezen nem tudom túl tenni magam, bár miért ez lenne vele egyszerű, amikor egyébként is oly bonyolult!:-) Na jó nem szapulom, mert egyébként a hibáival együtt imádom, de hát férfiből van a lelkem!
Na térjünk vissza a kajához, ami cseppet sem fűszer mentes jó csípős, szóval csak az egye aki chillisen szereti az életet, hogy még humorosabb legyek: speziato vita-vagyis fűszeres élet- szóval tényleg jó pikáns, igazi indiai ízvilág!
A curryről pár szót, ami természetesen nem csak a fűszert jelenti, hanem egy édeskés savanykás szószt, ami főként nyugat- Indiában volt népszerű, de a britek gyarmatosításának köszönhetően nálunk is közkedvelt lett, változott más, kicsit európaibb, már ha ilyen létezik, de az alap minden esetben a hagyma, fokhagyma, gyömbér keverék, majd ehhez jön a többi indiai fűszer! 
Ez a mai curry pikáns és érdekes némi spenóttal vegyítve, kicsi paradicsom és pikk-pakk kész is, összerottyan, megpuhul és finom, forró nan-al esszük, mennyei, persze számoljunk a csicseriborsóval, amit egy éjszakára, de minimum 5 órára be kell áztatnunk, persze , lehet konzervet is használni, de a friss finomabb, persze mindkettő jó! 

A naan, pedig a világ legegyszerűbb kenyere, amit könnyen elkészíthetünk és bárkit elkápráztathatunk háziasságunkkal!:-)

Vége a szó cséplésnek, jöjjön a lényeg!








Hozzávalók ( 2 személyre):


A csicseriborsó curry-hez:


1 doboz csicseriborsó
20 dkg friss spenót
fél doboz kockázott paradicsom
1 friss paradicsom
1 hagyma
2 fokhagyma
darab gyömbér
2-3ek olaj
1 tk őrölt kömény
zöld chili
garam masala
só,bors
őrölt koriander, cayenne bors
A nanhoz:
1 tk. szárított élesztő, 
4 ek. langyos tej, 
2 tk. cukor, 
18 dkg korpás búzaliszt,
12 dkg sima liszt, 
1 tk. sütőpor, 
6 dkg vaj, 
0,6 l langyos víz, 
egy kis olvasztott vaj.


Elkészítés:

Kevés olívaolajon üvegesre párolom az apróra vágott hagymát, fokhagymát és gyömbért. Hozzáadom az apróra vágott chilit és a fűszereket, kevergetem. Ekkor rádobom a paradicsomkonzervet és a kimagozott, lehámozott paradicsomot. Jön bele a lecsepegtetett csicseriborsó, fél pohár víz, összfőzöm, ha konzerv, akkor nyilván ez egy forralásnyi idő, beáztatott esetében, pedig 1 óra biztos kell, majd  a végén a megmosott friss spenótot is beledobom, várok, míg összeesik. Sózom, borsozom, fűszerezem még, ha kell.
Mivel én  nem konzerv csicseriborsót használtam, így bőven volt időm elkészíteni a nan-t, amit a keleszteni kell, így akkor süssük ki, amikor tálalás előtt egy 10 perccel vagytok! Csak forrón az igazi! 


Az élesztőt, a tejet és a cukrot egy csészébe teszem. Megvárom, míg az élesztő felolvad.  Jól összedolgozom a lisztet a sütőporral és a vajjal. Hozzáadom az élesztős tejet és a langyos vizet. Dagasztom 5 percig. Lefedem a tésztát, és hagyom meleg helyen állni, amíg a duplájára megkel. Könnyedén összegyúrom, majd  tojás nagyságú gombócokat készítek belőle. A tenyerem között csészealj nagyságúra szétnyomom a gombócotkat, majd forró teflon palacsintasütőben sütöm hólyagosra mindkét oldalát. Ha kész, azonnal bekenem  mindkét oldalát egy kis olvasztott vajjal. Készen levegővel bélelt zsemléhez hasonló.

Isteni lesz!:-)

Jó étvágyat!

Puszi:

Petrezselyem

2012. március 7., szerda

A tökéletes ravioli titka


Azonkívül, hogy otthon készítjük és nem a zacsiból dobjuk be a lobogó vízbe, az egyik legfontosabb trükk, amivel feldobhatjuk ezt az amúgy sem egyszerű ételt, hogy főzés után vaj és olíva olaj keverékébe, megpirítjuk, majd forró fűszeres barna vajjal nyakon locsoljuk, majd...... megesszük!:-)

Ez nem az egyik leggyorsabban elkészíthető tészta étel, amikor elsőre készítjük, de a második alkalommal, már könnyebb és rövidebb idő alatt végzünk, majd a harmadik alkalommal már pikk pakk lesz és akkor a gyorsan valami finomat kategóriába tehetjük!
Imádni való ez a tészta, mivel a töltelékek variálhatóak ezer féleképpen, a zöldségestől, a húsoson át a halasig, szóval tényleg rengeteg fajtája létezik! A legfontosabb ez esetben is, mint minden töltött házi tésztánál, az hogy a tésztát alaposan gyúrjuk össze, szépen nyújtsuk ki, és amikor betöltöttük, kiszaggattuk, a levegőt óvatosan nyomkodjuk ki, úgy hogy az összetapasztott széleket, lelapogatjuk, így nem durrannak ki főzés közben!

A tészta alap ebben az esetben is ugyanaz, mint a tegnapi cannelloni esetében, teljesen egyszerű, ugyanazzal az eljárással, gyúrjuk, nyújtjuk, mint a tegnapit, csak a töltelék és a forma más! Ma egy spenótos ricottás tölteléket varázsolok bele, de mint említettem ezer félét tehetünk bele, és fokhagymás barna vajjal, paradicsom concassé-vel bolondítjuk meg, nyam-nyam......

Spenótos-ricottás ravioli, forró fokhagymás barna vajjal és paradicsom concassé-vel






Elkészítési idő: 30 perc
Hozzávalók (4 fő részére):

     A tésztához:

        50 dkg liszt
       5 db tojás
       1 dl víz

       
      A töltelékhez:
       
       25 dkg ricotta
       25 dkg friss spenót
       5 dkg vaj
       3 gerezd fokhagyma
       őrölt bors
       só
   
   A paradicsom concassé-hoz:

      1 db paradicsom
       parmezán

     A barna vajhoz:

       15 dkg vaj
       3 gerezd fokhagyma vékonyra szelve

Elkészítés:

50 dkg lisztet a tojásokkal és a vízzel összegyúrjuk, jól kidolgozzuk és majd fél órát pihentetjük, közben elkészítjük a tölteléket.
A spenótot megtisztítjuk, majd a fokhagymás vajon megpároljuk. Sózzuk, borsozzuk és lehűtjük.
A vajas spenótleveleket leszűrjük, majd hozzáadjuk a ricottát és összedolgozzuk, ha szükséges újra sózzuk, borsozzuk. 

Jöhet a nyújtás: ha a tészta nyújtáshoz gépet használunk, formázzunk 8-10 cm-es kis hurkákat, ebben az esetben 4 db-ot, majd a gép legnagyobb fokozatán kétszer nyújtsuk ki, minden nyújtás után alaposan lisztezzük be, a gépet is és a tésztát is nehogy kiszáradjon, majd ezután a közepes fokozaton egyszer nyújtjuk át, ismét lisztezés, végül a legkisebb fokozatnál eggyel nagyobb fokozaton is egyszer, így érve el a végső méretet kb.1 mm vastag, ha ezt hamarabb is elértük, akkor nem kell végig menni ezen, de fontos, hogy ezt a folyamatot akkor is megcsináljuk, ha esetleg spaghetti vagy más metélt tésztát készítünk.
Amikor ez meg van, a kinyújtott tészta lapra tesszük kiskanál segítségével a tölteléket, egy mástól olyan távolságra, hogy be tudjuk borítani, a másik lappal 






és legyen hely kiszaggatni, vagy késsel levágni! A széleket bespricceljük vízzel, majd amikor kiszaggattuk, lenyomkodjuk óvatosan!





 Sós, olívás vízben kifőzzük a raviolikat.

Előmelegített serpenyőben vaj és olívaolaj keverékét forrósítunk, majd beletesszük a lecsepegtetett raviolikat, mindkét oldalukat megpirítjuk és a kis kockákra vágott paradicsomot is hozzáadjuk, amikor kész, forró, lobogó sós, olívás vízben kifőzzük amikor feljönnek a víz tetejére, onnantól körülbelül 4 perc főzési idő kell neki.




A barna vajat is elkészítjük:  serpenyőben a vajat lassan felforrósítjuk, óvatosan nagyon hamar kifuthat, addig játszunk vele, míg be nem barnul, ha fut levesszük és úgy kevergetjük, habverő segítségével, majd visszatesszük, végül beletesszük a fokhagymaszeleteket.  


A parmezánnal és paradicsomkockával megszórt kifőtt tésztára öntjük. (A vajnak annyira forrónak kell lennie, hogy a parmezán felhabozzon!)

Jó étvágyat!

Puszi:

Petrezselyem


2012. március 6., kedd

Cannelloni, nem is akármilyen



A lényeg, hogy végre megtört a varázs és használtam a tészta készítő gépemet, nem is nagy dolog, na ehhez persze kellett, hogy lássam, és segítség vagy inkább útmutatás mellett készítsem el az első raviolimat és canellonimat, amit ezután a pasta parádés kurzus után többször is meg fogok tenni! Annyira finomak voltak a házi készítésű alkotásaink, hogy szinte azon nyomban elkészítettem itthon a családnak is, mivel kóstoló nélkül jöttem haza, ha elolvassátok és elkészítitek rájöttök miért, nem az éhség volt az oka!:-)
Bármennyit megtudnék enni ezekből, hihetetlen, hogy milyen isteni, és ez az alább olvasható tészta recept, száraz tészta, metélteknek is kitűnő, ki lehet szárítani, vagy csak megformázva, lefagyasztani és kiengedés nélkül al dente főzni, így érdemes nagyobb adagokat készíteni, hogy mindig lehessen elővenni és elkápráztatni a vendégeinket, tényleg összehasonlíthatatlan  az élmény, nem hiába szerette mindenki a mama féle házi leves tésztát és lebbencset! Nem igaz!
Összefut a nyál a számba, ha ezekre a héten következő finomságokra gondolok, szerintem a csúcsok csúcsa a ravioli lesz, főként, hogy leírok egy két tippet, ami tölteléktől független, de elengedhetetlen a tökéletes ravioli elkészítéséhez! Jaj olyan jó, hogy végre nem félek itthon tésztázni!:-)




Cannelloni petrezselymes-fűszeres csirkével


Elkészítési idő: 45 perc 


Hozzávalók (4 fő részére):

A tésztához:
  
  50 dkg liszt
  5 db tojás
   1 dl víz

A töltelékhez:
   
  friss petrezselyem
  30 dkg csirkemellfilé
   5 dkg vaj
   2 dkg parmezán
   10 dkg ricotta
   bazsalikom

   A paradicsomszószhoz:

   1 dob. hámozott paradicsom konzerv
   1,5 fej vöröshagyma
   4 gerezd fokhagyma
  
   A besamell szószhoz:
  4 dl tej
  8  dkg liszt
   1 ek parmezán
   bazsalikom
   őröltbors
   só
  szerecsendió

 10 dkg mozzarella szeletelve

Elkészítés:
50 dkg lisztet a tojásokkal és a vízzel összegyúrjuk, jól kidolgozzuk és majd’ fél órát pihentetjük.

Elkészítjük a szószokat: a paradicsommártást:  a vöröshagymát finomra vágjuk és az egyik felét olajon megpirítjuk, hozzáadjuk a paradicsomot. Sóval, bazsalikommal és fokhagymával ízesítjük, összefőzzük, félre rakjuk.

Besamell szósz*: A vajat 8 dkg liszttel habzásig hevítjük, hozzáadjuk a felforralt tejet, sóval, szerecsendióval ízesítjük, majd kiforraljuk, végül hozzáadjuk a parmezánt és a bazsalikomot.

Elkészítjük a tölteléket is: a csirkemellet apró kockára-kb. 1 cm-es vágjuk és a vöröshagyma felével olíván megpirítjuk. Sóval, friss petrezselyemmel, borssal fűszerezzük, majd.

Ha a tészta nyújtáshoz gépet használunk, formázzunk 8-10 cm-es kis hurkákat majd a gép legnagyobb fokozatán kétszer nyújtsuk ki, minden nyújtás után alaposan lisztezzük be, a gépet is és a tésztát is nehogy kiszáradjon, majd ezután a közepes fokozaton egyszer nyújtjuk át, ismét lisztezés, végül a legkisebb fokozatnál eggyel nagyobb fokozaton is egyszer, így érve el a végső méretet kb.1 mm vastag, ha ezt hamarabb is elértük, akkor nem kell végig menni ezen, de fontos, hogy ezt a folyamatot akkor is megcsináljuk, ha esetleg spaghetti vagy más metélt tésztát készítünk.

A húst ricottával összekeverjük, majd a tésztánkat 5x 10 cmes lapokra vágjuk betöltjük és cső formájúra hajtjuk..

A paradicsommártást egy tűzálló tálba öntjük, beletesszük a cannellonikat, leöntjük a besamellel, megszórjuk parmezánnal és szeletelt mozzarellát teszünk rá. 180 fokos sütőben kb. 30 perc alatt aranybarnára sütjük.

Végül tálaljuk és megesszük!

Jó étvágyat!

Puszi:

Petrezselyem

2012. március 5., hétfő

Mousse al ciocolato ed olio d' oliva, avagy az ígért desszert



Tudom, hogy múlt hét csütörtökön kellett volna ennek jönnie, de Ausztriában 2000 méteren a wifi nagyon gyengén működött, így mára maradt, de így is tökéletes zárása lesz a menünek, bocsi, ha valaki hétvégén ez miatt nem tudta elkészíteni az olasz vacsit!:-)

Mielőtt bővebben szólnék egy kis kitérőt tennék és ezúton is megköszönném a rám szavazóknak,a Delimano Chef's játékban, a sok szavazott, mellyel hozzá segítettek a nyereményeimhez, sajnos, mivel nem fektettem túl sok energiát, a fődíjról lecsúsztam, de így is a legjobb 100 séf között voltam, szóval köszönöm még egyszer, valószínűleg az Oscaron jobb beszédet mondtam volna!:-)

Na most vissza a desszerthez, ez egy nagyon sok odafigyelést és türelmet igénylő édesség, nem kell sütni, de habokat verni azt bizony igen, lassan, sokáig, odafigyelve, és utána türelmesen csak a leírt módon és sorrendbe, össekeverni, tényleg lényeges melyik melyik után, mindegyik hozzávalót külön kell felverni! Tudom, hogy így sokakakt elijesztettem, de ha ezekre odafigyelünk egy mennyei krémet kapunk, ami könnyű, levegős, szóval csak elsőre ijesztő.....



így kevrjük össze :-)






Mousse al cioccolato ed olio d’oliva / Olívaolajos csokoládé mousse

Hozzávalók / 4 fő:
-       
         200 g keserűcsoki (70 %-os a legjobb)
-        200 ml habtejszín
-        4 tojássárgája
-        4 tojásfehérje
-        110 g cukor
-        125 ml olívaolaj

Elkészítés:

A csokit vízgőz felett lassan olvasztjuk. A tejszínhabot óvatosan, nem túl keményre felverjük, csipetnyi só hozzáadásával ez könnyen és gyorsan elérhető.
 A sárgáját habosra verjük a fele mennyiség cukorral (50 g) ez után a fehérjét is felverjük a cukor másik felével (60 g) Fontos, hogy minden habot külön verünk fel! A teljesen felolvadt csokoládéhoz lassan, folyamatos kevergetés mellett hozzáadjuk az olívaolajunkat. Addig keverjük, míg szép egységes krémet nem kapunk. Következő lépésben a sárgájából készített habot keverjük a csoki krém alá óvatosan és csak ezután a tejszínhabot és a fehérjehabot. Fokozott figyelemmel egységes állagúvá keverjük össze. Minimum 2 órára, ha lehet egy éjszakára hűtőbe helyezzük.

Jó étvágyat!

Puszi:

Petrezselyem

Rendszeres olvasók

Recept kereső