2012. május 31., csütörtök

Mély tányérnyi boldogság, vagyis citrusos bableves kókusztejjel


Maradunk a citrusféléknél, mint ízesítőknél!
A mai levesben a narancsé a főszerep, amitől nagyon pikás lesz a levesünk, szintén egy gyors, a meleg napokon sem nehéz bableves következik, ami vörösbab konzervből készül, hidegen, melegen is fogyasztható és krémes, finomság lesz belőle a kókusztejtől, ami minden levest feldob!:-)
Emellett répa, hagyma, garam masala is található benne, így egy kicsit  indiai, és gyömbérrel is ízesítem, amitől thai, szóval ez is egy fúziós étel, ami több nemzet konyháját egyesíti, persze ettől még nem érzem magamat Peter Gordonnak, de büszke vagyok!:-)





Hozzávalók (4 személyre):

2 ek olívaolaj
2 fej szeletelt vöröshagyma
450 gramm új sárgarépa, apróra vágva
1 ek garam masala
1 ujjnyi gyömbér reszelve
1 narancs leve
1 liter zöldségalaplé (lásd Befőttek és házi készítmények)
200 ml kókusztej
1 doboz (400 grammos) vörös bab konzerv
2 ek apróra vágott koriander

Elkészítés:

Az olajat felmelegítem egy lábasban, majd 15 perc alatt megsütöm a hagymát és a sárarépát rajta, hogy megpuhuljanak.
Hozzáadom a garam masalát, a gyömbért és tovább sütöm 1 percig.
Felöntöm a narancs lével és leves alappal. 10 percig párolom, majd amikor a répa teljesen megpuhult, botmixerrel pürésítem, hozzáöntöm a kókusztejet és beleöntöm a lecsepegtetett babot, forralok egyet rajta, majd korianderrel szórva, tálalom!

Jó étvágyat!

Puszi:

Petrezselyem 

2012. május 30., szerda

Zamatos csirke kesudióval


Ez egy gyors, friss, zamatos, citrusos, ázsiai tészta, mely elkápráztat mindenkit!
Isteni illata van és végre elővehetjük a wokot!
Nekem nem volt ázsiai tésztám, így pennével készült, de azzal is isteni volt, így nem kell ragaszkodni a vékony tésztához!:-)
Isteni, ahogy a ropogós, pirított kesudió, ahogy roppan a fogunk alatt, főleg, hogy a mézes, citromos csirke olyan omlós, hogy szétmálik a szánkba, emellé mennyei ropogós cukkini, gyufaszál vékonyra vágva, olyan jó, hogy leírhatatlan, pedig roppant egyszerű, bármelyik hétköznap összedobható, egészséges, és olcsó!:-)



Hozzávalók (4 személyre):

0,5 kg csirkemell filé csíkokra vágva
3 db lime héja és leve
6 ek méz
200 gramm kesudió, megpirítva
1 csokor újhagyma felszeletelve
1 db cukkini gyufaszálra vágva
1 ek szójaszósz
bors
500 gramm ázsiai tészta főzve

Elkészítés:

A csirkemell csíkokat bepácolom: a mézet elkeverem a lime levével, majd 2-3 órára beleteszem a húst, és be a hűtőbe. A lime héját felcsíkozom.
Amikor kész wokban olívaolajat forrósítok, beledobom a csirkemellet megpirítom, beledobom a lime héját, a kesudiót, a cukkinit, pirítom 2-3 percig, majd ráöntöm a szójaszószt és még 2 percig pirítom az egészet, folyamatosan rázogatva. Amikor kész hozzáteszem a tésztát, összeforgatom és forrón tálalom!

Jó étvágyat!

Tipp: a lime helyettesíthető citrommal, de akkor felezzük a mennyiséget, illetve lehet még egy kis chilli-vel is fűszerezni!:-)

Puszi:

Petrezselyem

2012. május 29., kedd

Csoki, mert szeretjük, csupa, csupa csokis keksz dióval


Mi nem is szeretjük, hanem imádjuk!:-) Ismét egy amerikai csoda, pedig nem vagyok egy USA rajongó, de ez isteni, csupa csokis cookies, imádjuk, pekán diós eredetileg, de olyan sok diónk van, így Én azzal készítettem, ráadásul megtaláltam a legjobb étcsokit, ami tökéletes a sütikhez, 56 százalékos, mennyei, és tömbbe lehet venni, a nem éppen olcsó Kulinárisba, de kevesebb kell belőle, így mégse olyan drága, na mindegy ez csak egy kis kitérő!
A lényeg, hogy ez is egy gyors, gyerekekkel könnyen elkészíthető desszert, amit uzsira, reggelire, tejjel is falhatnak és mégse a zacsiból öntjük ki, tudjuk mi van benne, és amikor sül a az egész lakást áthatja az illat, a melegség.... hmmmm




Hozzávalók:

200 gramm kockákra tört keserű csoki
100 gramm vaj
50 gramm nádcukor
85 gramm porcukor( lehetőleg ez is nád)
1 vanília rúd kikapart belseje
1 felvert tojás
100 gramm liszt
100 gramm dió
1 ek szódabikarbóna

Elkészítés:

A sütőt előmelegítem 180 fokra. 
A csoki felét vízgőz felet felolvasztom.
A vajat a porcukorral, nádcukorral, tojással és vaníliával alaposan elkeverem, hozzáadom a dió felét, amit előzőleg felaprítottam, a másik fele maradhat egészben, max félbe  törve, és a maradék felkockázott csokit is, belekeverem, valamint a lisztet, amibe belekeverem a szódabikarbónát. Végül a felolvasztott csokit is hozzáadom.
Egy tepsit kikenek vajjal, majd 12 evőkanálnyi halmot helyezek bele egymástól távol, ne lapogassuk el, tetejükre teszem a megmaradt diót 




és 12 perc alatt készre sütöm.
Dobozban 3-4 napig is eláll, már, ha kibírja addig!:-)

Jó étvágyat!

Puszi:

Petrezselyem


2012. május 28., hétfő

Itt a bodza szezon, jöjjön a szörp, tartósítva és anélkül


Tudom, hogy mindenki most készíti, van tuti receptje, de Én most kikísérleteztem az enyémet, mondhatnám tökéletes és ezt meg kell osztanom, mindenkivel!
5-6 kipróbált recept, nagyi tanácsai és összeállt a kép, az aranyközépút.
Ti mit gondoltok a tartósítószerekről? Én csináltam 3 litert anélkül, de a ma készülőt kipróbáltam nátrium benzoáttal, állítólag az nem olyan gáz, mint a szalicil, bár nagy-, sőt dédanyáink is azt használtak, ettük a lekvárt, savanyút, befőttet és élünk, nem tudom mennyire káros valójában, vagy inkább valakinek érdekében állt, betiltani, persze csak a nagyüzemi gyártásban, hisz az egyszerű háziasszony, mérgezheti magát és a családját, mondván saját felelősségére veszi, illetve használja!:-) Ebből kifolyólag gondolom, hogy azért akkora életveszélyt nem jelenthet a társadalomra, vagy talán ezért fogy a magyar?!
Tipp a bodza szedéshez: vigyetek kosarat, óvatosan vágjátok le, hogy minél kevesebb virágpor hulljon ki! 



Hozzávalók ( 3,5 liter szörpihez):

2 liter víz
2 kg cukor
50-60 fej bodza virág
1 kg citrom (leve és héja)
1 kk nátrium benzoát(elhagyható, hűtőben 2 hétig is eláll)

Elkészítés:

A cukorból és a vízből cukorszirupot főzök, alacsony hőfokon, majd amikor elkezd forrni, takarékon tovább főzöm, ez körülbelül 50 perc, majd a tűzről levéve hagyom hűlni, 10-15 percet, végül beleöntöm a citrom levet, a tartósítót, a citromok héját, majd a bodza fejeket, jól összenyomkodom és így hagyom érni, 1,5 napig.



Amikor kész, leszűröm, üvegekbe töltöm és hűtve, citrom karikával fogyasztjuk! Kitűnő koktél alap!:-)

Jó szörpözést!

Puszi:

Petrezselyem

2012. május 25., péntek

Az igazi sajtos makaróni


Amerikai filmekben nyilván mindenki látja hallja, hogy sajtos makarónit esznek, nekem az él a fejembe, hogy sajtot reszelnek a főtt tésztára, de a mai postból nyilvánvalóan kiderül ez nem így van!
Persze nem kevés kalóriát tartalmazó étel, de nagyon finom, viszonylag gyors és a gyerekek megzavarodnak érte!
Rövid makarónit használjunk ez fontos!:-)
Az egész alapja a cheddar és a parmezán sajt ezt spékeljük meg egy kis fűszeres besamell mártással, majd az egészet sütőbe dobjuk, olyan jóóóó, kit érdekel, hogy hizlal?!




Hozzávalók (4 személyre):

700 ml tej (3,5%)
1 fej tisztított vöröshagyma félbevágva
2 db babér levél
350 gramm rövid makaróni tészta, főzve, al dente
50 gramm vaj + a tál kenéséhez
50 gramm rizsliszt
175 gramm cheddar sajt
1 tk mustárma, törve
50 gramm reszelt parmezán sajt
50 gramm zsemle morzsa
bors

Elkészítés:

A vajat felolvasztom, hozzáteszem a lisztet, elkavarom , majd felöntöm a tejjel, és habverővel csomó mentesre keverem, alacsony lángon, bele teszem a babér levelet, hagymát, majd sűrűre főzöm. Amikor kész átszűröm, belekeverem a cheddar sajt több, mint felét, a parmezán sajt felét enyhén borsozom. A tésztára öntöm a mártást, alaposan összekeverem, majd egy tűzálló tálat kikenek vajjal, beleszórom a zsemlemorzsát, A tetejére a sajtokat, és 180 fokos sütőben megpirítom 10 perc alatt.

Jó étvágyat!

Puszi:

Petrezselyem


2012. május 24., csütörtök

Spenót fetával, kenyér, olívabogyó, cheddar sajt, szárított paradicsom, olívaolaj.... vajon mi lesz ez??


Egy ütős, gyors vacsora, vagy előétel is lehet egy mediterrán jellegű vacsora esetében, mindenesetre, mennyei volt és visszatapsolták a lakomázók, ez is felkerült az itthoni top 10 listára, főleg mivel egy nagyon jó kenyér volt az alapja!:-)
Természetesen folyamatosan sütöm a kenyeret és egyre szebb és jobb, szóval hajrá!
A most következő tapas, mezze, vagyis előétel, vagy inkább könnyű vacsora, teljesen spontán jött, ami volt és amit kívántam elkészítettem, szárított paradicsomot, fekete olívabogyót, cheddar sajtot, fokhagymát rá a kenyérkére, be a grill fokozatra, és gyorsan megenni, mellé vajon párolt spenótot, szerecsendióval, sóval, borssal és persze feta sajttal ízesítve mellé dobni és kész is a 20 perces vacsi! Nem semmi kombo, persze első hallásra furi, de, ha megkóstoljátok, elájultok, annyira passzolnak az ízek! Nyam-nyam...
A másik tipp, hogy a spenót természetesen tökéletes köret!

Egyétek vegyétek!

Spenót fetával, mellé bruschetta kicsit másképp:



Hozzávalók (4 személyre):

4 szelet kenyér vagy nyolc karika bagett
150 gramm szárított paradicsom aprítva
100 gramm fekete olívabogyó felaprítva
3 gerezd fokhagyma finomra vágva
100 gramm cheddar sajt reszelve
3 ek olíva olaj
bors
400 gramm friss spenót levél
2 ek vaj
150 gramm fetasajt morzsolva
szerecsendió
bors

Elkészítés:

A paradicsomot, olívabogyót, sajtot, fokhagymát elkeverem az olívaolajjal, majd a kenyér szeletek tetejére halmozom és félre teszem, míg a spenótos csodát összeütöm.
Serpenyőbe felolvasztom a vajat, rádobom a spenótot, megfonnyasztom, ízesítem friss szerecsendióval, sóval borssal és a végén rámorzsolom a fetát.
Amíg a spenót párolódik a kenyereket tepsire teszem és grill fokozaton, 190 fokon megpirítom őket 5-6 perc alatt!

Együtt forrón tálalom!

Jó étvágyat!

Puszi.

Petrezselyem

2012. május 17., csütörtök

Burgonyás kenyér


Elérkeztünk az utolsó kenyerünkhöz, ami a top ten! kevés fokhagymával ízesítjük, és csodaszépen sütjük, olyan, hogy bármelyik pék megirigyelné és nem is túl bonyolult!
Mielőtt neki állunk, vegyük elő a kovászunkat, hisz tudjuk, hogy kell neki 12 óra, ha reggelre sütni akarjuk!:-)

Ez is egy levegős, könnyű kenyér, amin melegen megolvad a friss vaj, mellé csak egy kis paradicsom és egy jó sajt kell, isteni reggeli, meleg kávéval, kakaóval, annyira jó és ez adja az otthon melegét! Ha egyedül érzed magad, vagy egy kis melegségre vágysz, főleg ezekben a borongós napokban, akkor süss egy kenyeret, olyan jó érzés, a sajátunkat enni!

És nézzétek milyen gyönyörűségesek!



Hozzávalók:

300 gramm fehér liszt BL80
300 gramm kovász
6 gramm élesztő
7 gramm só
60 gramm főtt burgonya, összetörve
apróra vágott fokhagyma (1-2 gerezd)
kb. 240 gramm víz

Elkészítés:

A sütőt 250 fokra előmelegítjük(tégla, cserép, most is mehet bele)

Az összekészített hozzávalókból lágy tésztát készítünk, majd letakarva fél órát érleljük.
A tésztát óvatosan ismét átgyúrjuk, majd lisztezzük a tetejét és még fél órát érleljük,
Az így beérett tésztát 300 grammos darabokra osztjuk, gömbölyítve formázzuk, körülbelül a háromnegyedétől kinyújtjuk hosszúkásra 2mm vastagra, szélét olívaolajjal bekenjük, mint a boríték szélét és visszahajtjuk. 







Még fél órát kelesztjük.



A megkelt tészta felületét vékonyan lisztezzük és az előmelegített sütőbe tesszük, vizet spriccelünk bele!
10 perc után pedig visszavesszük a hőfokot 235 fokra.




Jó étvágyat!

Puszi:

Petrezselyem



2012. május 16., szerda

Diós-gorgonzolás-vörösboros kenyérke


Baráti beszélgetős, borozós kenyérkék, amelyek mindenkit rabul ejtenek, még Szofi is imádta, azt mondta, ez mennyei és kétségbe vonta, hogy Én sütöttem! Ez egy ciabatta féle kenyér, ropogós, kemény kéreggel kívűl, amire rásül a gorgonzola és belül, omlós, puha!
Szerinte kolbásszal is finom, ami igaz is, megkóstoltam, olívabogyóval is és úgyis mennyei, szóval minden formában fogyasztható, egy nap pihenés a tésztának és még jobb eredményt kapunk.
Ehhez is kell a kovász, ami a tegnapi postban található!
Ez egy igazán pikáns és laktató ropogtatni való, jobb, mintha beugranánk egy pékségbe, a felfújt, adalékanyagos pogiért, szóval érdemes nagyobb mennyiségben elkészíteni, és ezt eszegetni, ha éhesek vagyunk!



Hozzávalók:

220 gramm liszt
4 gramm élesztő
6 gramm só
csipetnyi cukor
25 gramm dió felaprítva
85 gramm vörösbor 8jó minőségű)kb. 1 dl
85 gramm víz(langyos)
110 gramm kovász

Elkészítés:

A sütőt előmelegítjük 250 fokra (a cserép, vagy tégla ismét mehet bele.)
Az összekészített hozzávalókból lágy tésztát készítünk,



majd fél órát érni hagyjuk.
A tésztát átdagasztjuk, vagyis stészoljuk, és még fél órát érleljük.
Az így beérett tésztát lisztezett deszkára tesszük, majd óvatosan másfél ujjnyi vastagra lapogatjuk.
Felületét lisztezzük, majd vékony csíkokra vágjuk. A csíkokat megcsavarjuk, olajozott sütőlemezre tesszük. Körülbelül 30 percig kelesztjük.
A megkelt tészta felületét megvágjuk és a vágási pontokra tesszük a kicsi sajt darabokat.
A 250 fokos sütőbe tesszük, bespricceljük és 15-20 perc alatt készre sütjük.



Jó étvágyat!

Puszi:

Petrezselyem

2012. május 15., kedd

Süssünk kenyeret, kovásszal


Igazi kenyér, tényleg, mennyei illat száll a lakásban, igazi otthon feeling!:-)Utána kell a jó kis vaj, paradicsom, akár szárított, olívabogyó, egy finom bor és tökéletes az este, főleg, ha még mindig belengi az illat a lakást!:-)
Tegnap kenyér sütő kurzuson voltam az Essencia Főzőiskolában, ahol Tukacs Roland világbajnok pék kápráztatott el minket tudásával és szakma szeretetével, amit, olyan jó volt hallgatni, imádja a kenyeret, élőlényként kezeli, ami így is van, hisz a kovászt etetni kell, hogy utána legyen kenyér! A pék mester szerint kovász nélkül nincs kenyér és most már Én is ezt vallom, igazi kovászos kenyeret utoljára Erdélyben ettem, amit egy 80 éves néni sütött a tiszteletünkre! Itthon nem hiszem, hogy lehet kapni, a nagy pékségekben, bármit is mondjanak, mert amit tegnap készítettünk az sokkal finomabb, mint bármelyik paraszt kenyér, amit ezen a néven árulnak!
A kovász azért is fontos, mert természetes tartósító, illetve a kenyér ízért felelős, ezenkívűl a tészta vízfelvevő képességét is növeli!

Három féle kenyér készült, mindegyik isteni, különleges, de a technológiát tekintve hagyományos!

Az viszont biztos, hogy nem könnyű, nem gyors, hisz stészolni kell, ami fárasztó, aki nem ismeri ezt a szót, annak mondanám, hogy átgyúrni, előkészíteni a kovászunkat, ez minimum 12, maximum 28 óra, attól függően, hogy van-e kész kovász magunk, majd kétszer kelesztjük, de mindezek ellenére olyan ajándék, amikor elkészül, amiért mindenki rajongani fog, többet be se megyünk a boltba kenyérért, ezt garantálom!:-) 
Nekem már van kovász magom, amit lelkesen etetek, így spórolom meg a 16 órát és jövőhéttől sütöm a kenyeret, Ti is tegyetek így!

Ma a sokmagos kenyeret postolom, holnap diós-gorgonzolás kenyér jön, ami a ciabattához hasonló, mennyei ropogós, akár vendégváró, borkorcsolya, vagy uzsi, amit csak akarunk, végül pedig a burgonyás kenyér jön, ami csodaszép és finom na, de jöjjön a mai kenyér és a kovász készítésének rejtélye, ami mindegyikhez kell majd, így ezt jegyezzétek meg!

Sokmagos kenyér és kovász






Hozzávalók:

A kovászmaghoz (50 grammhoz)

1 csipet teljes kiőrlésű liszt
1 kis darabka élesztő
annyi víz, hogy az ujjunkkal eltudjuk keverni

A kovászhoz (35 dkg-hoz):

50 gramm kovászmag
180 gramm liszt
1,2 dl víz
5 gramm élesztő

A kenyérhez (0,5 kg-hoz):

260 gramm teljes kiőrlésű tönkölyliszt
120 gramm búzaliszt BL55
150 gramm kovász
8 gramm só
10 gramm élesztő
170 gramm forrázott magkeverék
csipetnyi cukor
kb. 200-270 gramm víz (kb.2,5 dl)

Elkészítés:

Először a kovászt készítjük el, ami 35 dkg lesz, így azt a hűtőbe visszatéve, mindig használhatjuk, csak hetente egyszer kell liszttel és vízzel meg kell etetni, de most még nem tartunk itt.
Szóval a kovászmag: A lisztet, az élesztőt, a vizet egy kicsi tálkába elkeverem az ujjammal és konyharuhával letakarva 16 órán át hagyom érni, így egy savanykás bugyborékoló baktérium telepet kapok.
Ezt a magot összekeverem a fenti kovász hozzávalókkal és 12 órán át, szintén letakarva hagyom érni! Meg fog dagadni!

Amikor kivettem belőle a kenyérhez szükséges mennyiségeket, akkor a maradékot visszateszem a hűtőbe és heti egyszer 2 ek lisztet teszek hozzá, kevés vizet, át keverem kézzel, 12 órát hagyom állni és visszateszem vagy sütök kenyeret!:-)

Jöhet a kenyér: A sütőt alsó-felső sütés esetén 250 fokra előmelegítem, az aljába cserepet, vagy téglát tegyünk, növelve a hő elosztását. 
Egy tálba teszem a hozzávalókat, 




fontos, hogy nem összekeverve, a cukor és a só is távol legyen az élesztőtől, mert megöli mindkettő a baktériumokat! Először az élesztőre öntsünk egy kevés vizet és morzsoljuk el az ujjunkkal, míg teljesen homogén nem lesz, majd lassú mozdulatokkal egy lágy tésztát gyúrunk belőle, amit fél órán át letakarva meleg helyen érlelünk.
Ezután még egyszer átgyúrjuk, óvatos mozdulatokkal és még fél órán át érleljük.

Lisztezett deszkán cipót gyúrún belőle.




Az így beérett tésztát, 60 grammos darabokra osztjuk, gömbölyítve formázzuk, 




felületét nedvesítjük és különböző magokba mártjuk(mák, szezám-, len-, tö-, napraforgómag, kinek mi tetszik:-)). Formába helyezzük, szorosan egymás mellé, lehet kerek, téglalap alakú forma, ez csak fantázia kérdése, 





és így további 30-40 percig kelesztjük.



Végül a 250 fokos sütőbe tesszük, vizet spriccelünk be a gőz miatt. Körülbelül 10 perc után visszavesszük a hőfokot 235 fokra és 20-25 perc alatt készre sütjük!



Mennyei és mutatós, ahogy a képeken is látszik!

Jó étvágyat!

Puszi:

Petrezselyem



2012. május 11., péntek

Hamburger zsömle


Ismét itt a grill szezon és mivel mással lehetne ezt megnyitni, mint egy isteni hamburgerrel, amit mindenki imád! Csípősen, barbecue szósszal, sajttal, hagymával, salátával, bármivel... nyam-nyam
A hús is isteni volt, bár nem a grillen sütöttem, a nagy szél miatt, de így is nagyon jó volt, de a lényeg a szinte tökéletes zsemle volt, ami egy könnyű joghurtos tészta, egyetlen szépséghibája, hogy kicsik voltak, így nem minden fért bele!:-) Persze a husi is kicsit pufi lett, pedig próbáltam szét lapítani, na, de majd legközelebb, akkor már grillen, most a sütőben készítettem, de így is isteni volt, szóval azt hiszem, mind hús, mind zsemle tekintetében maradok e két receptnél, persze saját fejlesztések, de ez végre tökéletes volt!
Mindenkinek ízlett, persze Ferenc ismét talált kifogásolni valót, de azért két pofára tömte, és a gyerekek is imádták, bár ők csak másnap falatoztak belőle, mivel, éppen a vacsora időben sikerült egy kis vakondot találniuk, ami sokkal érdekesebb volt, természetesen, mint a kaja!:-) 



Hozzávalók (8 db-hoz):

A zsemléhez:


60 dkg teljeskiőrlésű rozsliszt (világos)

2,5 dl langyos tej

2,5 ek. cukor
2 kk só
0,5 dl étolaj
1 + 1 tojás a kenéshez
1 ek sűrű, lecsepegtetett joghurt
1 zacskó 7g-os instant élesztő




A husihoz:

500 gramm darált marha hús
1 fej vöröshagyma finomra vágva
2 ek reszelt parmezán
2 ek ketchup
1 ek worchiester szósz
bors
őrölt chilli(most a gyerekek miatt kihagytam)

Elkészítés:

Először a zsömle jön: minden hozzávalót a robotgépbe teszek és alaposan összedolgozom, majd lisztes deszkán kicsit kézzel átgyúrom. Letakarva két órát kelesztem, majd lisztes deszkára borítottam, és 8 részre osztom. Gömbölyű zsömléket formáztunk belőle kis kuktámmal, Szofival, és további 20-25 percig kelesztettem még, majd megkentem kétszer a felvert tojással. A sütőt előmelegítem 200 fokra, az aljába pedig vízzel teli tálat teszek, hisz így minden kelt tészta sokkal jobban feljön, a zsömle esetében szép pufi lesz! Körülbelül 22-23 perc alatt kész! 
Amikor kész jöhet a hús: minden hozzávalót összegyúrok, majd pogácsákat formázok belőle, és 200 fokos sütőben 12 perc alatt készre sütöm, jobb esetben ez a grillen, kint történik!:-)

Mellé lilahagymát, jalapeno paprikát, uborkát, dijoni mustárt, házi majonézt, salátát, paradicsomot kínálok, illetve steak burgonyát, szigorúan újkrumpliból!:-)

Jó grillezést!

puszi:

Petrezselyem 

2012. május 10., csütörtök

Gyulán jártunk



A május elseji hosszú hétvégén jól megérdemelt gyerek mentes pihimet töltöttem anyukámmal és a nővéremmel ezt tavaly óta adjuk egymásnak név és szülinapi ajándékként, nagyon jó dolog!:-) Idén pedig Gyulára látogattunk el, 




ahol istenieket ettünk és nagy szerencsénkre a várban belefutottunk egy kézműves lekvár készítőbe Lévai Anikóba, akinél mennyei dolgokat vásároltunk és kóstoltunk, 








ráadásul még egy csomó szép kerámiát is sikerült venni, amit egy helyi keramikus készít Faragó Ágota, érdemes rákeresni, igazi művész!, csodás vaj és méz tartóra tettem szert, amik gyönyörűek!
Persze nem lett volna igazi gyulai túra kolbász nélkül így azt is ettünk, vettünk, Szofi nagy örömére, nálunk Ő az igazi kolbász, szalonna függő, bár Én is imádom, friss puha fehér kenyérrel, vajjal, paradicsommal, nyam-nyam..
Na és persze a legnagyobb gasztro élmény a reggeli kávé, sajtos roló, pogácsa és süti volt a Százéves Cukrászdába, ami helyi nevezetesség, méltán híres, mert egyszerűen hihetetlen milyen csodákat készítenek, a házi bonbonokon keresztül, a fagyin át, egészen a süti csodákig, nekem a Százéves torta volt a kedvencem, ami leírhatatlanul finom! 







Nagy szerencsénkre pont a szomszédságába laktunk, így minden reggelt ott kezdtünk!:-)



A történetéről pár szót:
Belépve a cukrászda ajtaján Hygia üdvözöl bennünket.








A szalonokban egy csésze forró, gőzölgő tea mellett induljunk el vissza az időben, 










és ismerjük meg a Százéves Cukrászda történetét. Maga az épület az 1801. évi tűzvész után tétesült. 1839-ig gyógyszertár működött benne. Erre utal a sarokterem falában található homokkőkép, amelyen a kígyóját tálkájából etető Hygia volt restaurálható.
A cukrászdát 1840-ben alapította Salis András cukrászmester.
Salis András 1841-ben vette feleségül Reindhardt János német gyulai cipész lányát, akinek rokona, Reinhardt József 1854-ben átvette a cukrászdát. Reinhardt József 1887-ben bekövetkezett halála után özvegye, Kontúr Róza vezette tovább az üzletet 1900-ig. Segédje, Balaskó Béla 1900 és 1907 között vitte tovább a hagyományokat. Az ő segédje, Lázár János 1907 és 1924 között gondoskodott a Reinhardt Cukrászda hírnevéről, majd özvegye, Lázár Jánosné 1947-ig működtette tovább. Ekkor szintén segédjének, János Imrének adta át az üzletet egészen 1984-ig. Nem lévén leszármazottja 74 éves korában eladta a városnak és azóta önkormányzati tulajdon. 1952-ben nevét megváltoztatták Százéves Cukrászdára.
A ház copf és empir stílusú elemekkel épült, de magán viseli a korai klasszicista jegyeket is. A díszítő festések által meghatározott termekben korhű és eredeti biedermeier berendezési tárgyak láthatóak. 1840-ből maradt fenn a sarokterem fali polcállványzata, a két aranyozott favázával, és a fedeles cukorkásüvegekkel, valamint a régi edényeket őrző vitrines pult is. Mivel a cukrászda mindig is közösségi hely volt (a boltozatok közepén feltárt falképek töredékei bizonyítják) az 1984-1986 közötti helyreállítás során igyekeztek a reformkori hangulatot visszaidézni. Főként a 6-7 fős asztalok jellemzőek a cukrászdában.
Nagy kincse a cukrászdának egy hasábszekreterben elhelyezett 32 sípos géporgona, amelyet Josef Hain bécsi mester készített 1819-ben.
Az egykori cukrászműhely helyén cukrászmúzeumot rendeztek be korabeli eszközökkel, 








amelyek egyedi látnivalót nyújtanak az országban. 2004-ben a cukrászda életében egy jelentős felújítást hajtottak végre, hogy továbbra is a legértékesebb gyöngyszeme maradhasson a Dél-Alföldnek és ez a csodálatosan szép cukrászda egyedi, különleges élményt nyújtson vendégeinek. További info: http://www.cukraszok.hu/szazeves_ek.htm


Ezután a kis uti kalauz után még egy pár szó arról milyen csodás bonbonok készülnek, egyszerűen hihetetlenül finomak, passió gyümölcsös, marcipános, konyakmeggy, rózsavizes, fehér-, tej-, étcsokoládés, mogyorós, mandulás, bacadi-s..., és emellett táblás kiszerelésben is kaphatóak a Pannonhalmi Apátság különleges likőreivel készült isteni csokoládék, de vannak teák, lekvárok, szóval egy igazi kuriózum, csodaszép környezetben!


Most búcsúzom és látogassatok el, ha Gyulán jártok, mert meseszép, a város is, ami egyébként egy kis ékszerdoboz!


Puszi:


Petrezselyem

2012. május 9., szerda

Zabpelyhes keksz vörösáfonyával


Elnézést az eltűnésért, de most tényleg jó okom volt rá, hisz Szofinak kivették az orrmanduláját, ami annyira Őt nem viselte meg, mint engem!:-) Holnap már mehet az oviba is, és végre ugrálhat, ami jó hír, neki és a családnak is, hiszen a nyávogása már kibírhatatlan volt, de toleráltuk, hisz szegény tényleg be volt zárva ebbe a szép időbe és a teraszon kint virít a trambulin, szóval nehéz volt, de túl vagyunk rajta!:-)
Ma éppen ezért egy általa készített édességgel térünk vissza, ez az egyik kedvence, lehet vele gyurmázni, nyalakodni és a mai recept egy kis változtatással készült, amit az Én kis betegem talált ki, egy kevés szerecsen diót reszelt a tésztába, amitől igazán pikáns lett, és a következő pedig a gyömbéres sárgabarackos lesz, ami szintén jónak ígérkezik!:-)





Hozzávalók:

7,5 dkg zabpehely
15 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
15 dkg barna cukor
15 dkg vaj
3 ek aszalt vörösáfonya
2 ek méz
1 tk őrölt fahéj
1 kk szódabikarbóna
2 tk reszelt szerecsendió
1 vanilíarúd kikapart magja
4 ek hideg tej
1 csipet só

Elkészítés:

Előmelegítem a sütőt, és két tepsit kibélelek sütőpapírral, kimérem a hozzávalókat és a többi Szofi dolga!:-)
Egy mély tálba összekeveri a lisztet, a zabpehellyel, szódabikarbónával, fahéjjal, szerecsendióval, cukorral és az áfonyával.
Egy lábasban felolvasztja a mézet, a vajjal, majd beleteszi a vaníliát és ráönti a zabpelyhes tésztára, alaposan összekeveri, bár ilyenkor már anya is kell és utána Én is segítek neki:
A tésztából diónyi gombócokat formázunk mindketten és egymástól kb 5 cm távolságra helyezzük a tepsin, majd vizes kézzel kicsit ellapogatjuk őket és betesszük a sütőbe, 12 perc alatt készen is vannak.
Várjunk, míg kihűl és csak utána vegyük le a sütőpapírról, mert melegen eldeformálódnak.

Jó étvágyat!

Puszi:

Petrezselyem 

Rendszeres olvasók

Recept kereső