2010. április 28., szerda

Friss legyen ez a lényeg


Ma a spárgáról fogok írni, ugyanis lassan, de biztosan tombol a spárga szezon és minden zöldségesnél kiabálnak kis csokrokba kötve, hogy vigyél haza és készíts el! 
Én imádom és minden formában megeszem, szeretem a zöld spárgát, a fehéret, a lilát, a pároltat, a sültet, a levest, szóval egy a lényeg spárga legyen.



Az elkövetkező napokban szinte csak spárga receptekre számíthattok, mert bevetem magam egy zöldségeshez és veszek egy csomót, mivel ma nem volt lehetőségem, ezért a tegnap vásárolt zsenge tökből készítettem egy isteni főzeléket, amit szintén imádok, főleg, ha friss! Na, de ne kanyarodjunk el a spárgától: a lényeg, hogy még most kell vásárolnunk amíg szezonja van, mivel sajnos elég hamar fás lesz és, akkor ehetetlen!
Néhány szó arról, mi is a spárga, honnan származik, mire jó, vagyis miért együk nagy számban és frissen, mert ez tényleg lényeges, persze ha nincs más akkor konzervet is vehetünk, de az igazi mégiscsak a friss!

  • Története: a spárga Európában és Ázsiában egyaránt ismert és már az óegyiptomiak is ismerték, amit Asparagos officialisnak neveztek. Első írásos nyoma Hippokratész munkájában lelhető fel ie. 460-370 körüli időből. Ezekben az időkben még gyógyhatásáról volt ismeretes, nem annyira mindennapi fogyasztásáról. Ételként először a rómaiak használták, ők is főként előételként fogyasztották.
          Európában is több évszázados múltra tekint vissza a tudatos termesztése a növénynek, ugyanis a           keresztes háborúkból visszatérő katonák hoztak magukkal spárga magot. A XVI. XVII. századtól   jelent meg, mint termesztett kerti növény.
  • Fogyasztása: a spárgának zsenge megvastagodott hajtásai fogyaszthatóak, megkülönböztetünk zöld, fehér és lila spárgát. A hajtások E-, B-, A- vitaminban és folsavban gazdagok. Kalória tartalma elenyésző, mivel a szár 93-95 %-a víz és a maradék száraz anyag kalória tartalma csekély, sok értékes aminosavat is tartalmaz, megtalálható benne a kalcium, foszfor, kálium, és még sorolhatnám! Egy szónak is száz a vége, igazi vitamin bomba amiről régi feljegyzések sora szól, például Lippai János 1666-ban megjelent Posoni kert című könyvében így ír róla: 

"Spárga, igen kiűzi a vizelletet. Ha ennek gyökerét a fájó fogra teszik, megállíttya a fájdalmat. Sőt ha megszárazttyák, porrá törik, és azt a port a fognak üregében teszik, fájdalom nélkűl, mind gyökeresttűl kivonnya. Ha borba meg főzik, és megisszák, megronttya az ember veséjében a követ. Aki olajjal elegyített megtört spárgával megkeni magát, azt a méhek meg nem csípik."

És mind egy szálig igaz, amit az idézetben  olvashatunk, tényleg nagyon egészséges és finom is, na meg persze rengeteg módon elkészíthető és éppen ezért megunhatatlan! 
Egyétek, vegyétek, míg szezonja van! Holnap már recept is lesz, addig is szerezzétek be!

Puszi:

Petrezselyem

2010. április 27., kedd

Rakott krumpli kicsit másképp



Ma nagy szerencsém volt, mert sétálni indultunk Szofival és gondoltam beugrunk a helyi kis boltba, ami egyébként kívülről úgy néz ki, mint egy koszos kis kóceráj, de belül egy kincses láda: isteni friss ropogós pékárú vár bent és mindig tele van finomabbnál finomabb zöldségekkel, gyümölcsökkel, főleg kedden és szerdán, ugyanis akkor hozzák a friss árút őstermelőktől és helyi öreg néniktől, pénteken meg friss tanyasi csirkehúst találhatunk és persze tojást is, vagyis a legjobb hely amit valaha találtam. 
Szóval visszatérve a szerencsémre: éppen akkor hozták meg a gyönyörű új krumplit, amiből vettem is rögtön, és megérkezett a várva várt házi tejföl, gondoltam nem hagyhatom ki ezt sem, ezért azt is vettem és persze magyar szamócát is, ami isteni végre van íze, apró szemű és nyam, nyam....
A lényeg, hogy amikor hazaértünk gondoltam csinálok valami nagyon finomat a megvásárolt alapanyagokból így jutottam el a mai recepthez: készítettem egy nagy adag rakott krumplit, ami persze sokak szerint vétek, az új krumpliból, de találtam a spejzba gyulai kolbászt és összeállt egy frenetikus recept a fejembe, amit nem bántam meg, mert nagyon finom lett! Nem hétköznapi, mivel megtalálható benne a kék sajt, a kakukk fű és...!
Na de jöjjön a recept:




Hozzávalók (4 személyre):

1 kg héjába főtt krumpli felkarikázva (ez esetben újburgonya és így természetesen nincsen hámozva)
500 ml tejföl (házi lehetőleg)
10 dkg kék sajt villával összetörve
1 csokor kakukk fű finomra vágva
15 karika gyulai kolbász
3 db főtt tojás felkarikázva
1 db egész nyers tanyasi tojás
10 dkg reszelt trappista sajt
5 dkg füstölt sajt reszelve
bors
vaj
csipetnyi só

Elkészítés:

Első lépésként a tejföl nagy részét -csak egy 2-3 evőkanálnyit hagyjunk meg- összekeverjük a kék sajttal és beleszórjuk a kakukk füvet, majd friss őrölt borsot is teszünk bele.
Fogunk egy jénai- vagy bármilyen tűzálló- tálat: és az alját kikenjük jó minőségű belga vajjal, majd belehelyezzük a főtt krumpli karikákat és rápakolunk pár karika kolbászt és főtt tojás karikát vegyesen, végül meglocsoljuk a kék sajtos tejföllel és újabb réteg krumplit teszünk rá, mindaddig folytatjuk ezt, amíg el nem fogynak a hozzávalók! Sózni nem nagyon kell, mivel a kék sajt és a kolbász elég sós, ezért a krumplit sem kell sós vízben főzni!
Egy tálkába összekeverjük a maradék tejfölt a kétféle reszelt sajttal és az egész nyers tojással, majd a krumplink tetején eloszlatjuk, 200 fokos sütőben sütjük 25 percig, míg a tetején a sajtos tejföl aranybarna nem lesz! Amikor a széle feketedik, akkor vegyük vissza a hőfokot 180 fokra.

Végül jó étvággyal elfogyasztjuk!

Egészségére mindenkinek és sok puszi:

Petrezselyem

2010. április 26., hétfő

Fűszeres túrókrém


Sziasztok!

Ma nem kívántam a főtt ételt egyáltalán, ám a friss rozs kenyeret és a paradicsomot annál inkább, de a boltban kapható szendvicskrémekért nem vagyok oda annyira, és mivel volt itthon egy csomó újhagymám is és kint a kertben burjánzik a kakukkfű, és a rozmaring gondoltam készítek valami finomat, ami üde, mint a tavaszi reggelek! 
Egyébként mostanában rengeteg sajtot meg tudok enni, meg annál több tejfölt és túrót, úgyhogy kapóra is jött a mai recept, mivel minden hozzávaló megtalálható a hűtőben a kívánós időszakom miatt( valamikor éjjel tör rám, hogy egyek, szörnyű:))!
Remélem mindenkinek fog tetszeni és kipróbáljátok, mert frenetikus lett! Szofi is evett belőle, egy nagy halommal annak ellenére, hogy előtte bevágott egy csomó sóskát, tükörtojással, és ráadásul a túrót sem kedveli annyira!

Hozzávalók:

100 gramm friss (lehetőleg) házi túró
100 gramm mascarpone
2 szál újhagyma
1 marék friss rozmaring
1 marék kakukkfű
1 tk durvára tört római kömény
frissen őrölt bors

Elkészítés:

A túrót összetörjük villával és hozzákeverjük a mascarponét, alaposan elkeverjük, majd beletesszük a finomra vágott újhagymát a zöldjével együtt, majd mozsárban összetörjük a rozmaringot és a kakukkfüvet, beledogozzuk ezt is a túróba. A legvégén pedig fűszerezzük -római kömény, só, bors- mindenki ízlése szerint.

Friss rozskenyérrel és paradicsommal egyszerűen isteni és a mascarpone-tól pedig annyira lágy és krémes, érdemes elkészítenetek mindenképpen!

Jó étvágyat!

Puszi:

Petrezselyem

2010. április 23., péntek

Citromos semmiség



 Sziasztok!

Tegnap este, amikor hazaértem a tornáról olyan citrom éhség jött rám, hogy úgy gondoltam azonnal csillapítanom kell valamivel! ezért nekiálltam elkészíteni egyik nagy kedvencemet, amit még boldogult lány koromban készítettem el mindig, amikor egy kicsit szomorú voltam, vagyis depis!
Rém egyszerű, nagyon gyors, édesség és nem kell sütni, szóval minden passzolt, hiszen azonnal kellett, persze egy éjszakára be kéne tenni a hűtőbe, de én inkább a mélyhűtőbe tettem 10 percre és így is nagyon finom lett!
Már biztos mindannyian a receptnél tartotok, mert nem bírtok a kíváncsiságotokkal, szóval abbahagyom a szájtépést és a lényegre térek!
Jaj majd elfelejtettem: sajnos kép nem készült, mert nem tartott sokáig, de valószínűleg , mivel Feri visszatapsolta ezt a finomságot, hétvégén újra megcsinálom és akkor pótolom ezt a bakit.


Mascarponés citromos- babapiskóta:

Hozzávalók (egy nagy jénai tálhoz kb. 8 adag):

1 csomag babapiskóta
2 dl habtejszín kemény habbá verve
250 gramm mascarpone
2 db nagy citrom + 1 a díszítéshez (ez tegnap lemaradt:))
3 ek méz
3 ek barna cukor
1 vaníliarúd

Elkészítés:

A mascarponét elkeverem a mézzel és a cukorral, majd hozzá keverjük a felvert tejszínhabot. Ebbe a masszába belekeverjük a két citrom reszelt héját és levét, majd a vaníliarud közepét is belekaparjuk, ha szükséges még édesítjük, én személy szerint savanyúbban kedvelem, de ki hogyan szereti.
A jénai aljába teszek babapiskótát, majd a tetején eloszlatom a citromos mascarpone-t és ezt addig rétegezem, amíg el nem fogynak a hozzávalók, arra ügyeljünk, hogy a legtetejére kerüljön a mascarpone, aminek a tetejét citromkarikákkal díszítjük. Egy éjszakára, de minimum 3-4 órára tegyük hűtőbe, hogy összeérjenek az ízek és a piskóta is omlós legyen!

Jó étvágyat!
Puszil mindenkit:
Petrezselyem

2010. április 21., szerda

Tejszínes pulykaragu leves kaporral



Sziasztok!

Ismét itt, hiszen ígértem még egy nagyon finom levest, ami hétköznap este kitűnő egy tál étel, gyorsan megvan és nagyon finom, mint azt már megszokhattátok!
Természetesen ehhez is szükséges lesz az alaplé, szóval készítsétek el, bár lehet pótolni leveskockával is, de nem lesz olyan isteni! Persze, ha kevés az idő, akkor néha lehet csalni!:-)
Nem is húzom tovább az időt! Különben is sietek, mivel nálam már rotyog a leves és mindjárt készen is lesz!

Hozzávalók:

40 dkg pulykamell
8 dl csirkealaplé
1 fej vöröshagyma apró kockákra vágva
1 gerezd zúzott fokhagyma
1 csokor friss petrezselyem finomra vágva
1 nagy sárgarépa felkarikázva
1 marék zöldborsó
3 db csiperkegomba felszeletelve
2 dl tejszín
1 ek tejföl
3 ek apróra vágott kapor
bors

Elkészítés:

Olívaolajon megdinszteljük a fokhagymát és a vöröshagymát, majd a felkockázott pulykamellet is rádobjuk és fedő alatt pároljuk 5-6 percig. Hozzáadjuk a répát, sózzuk-borsozzuk és még 10 percig pároljuk, majd felöntjük az alaplével. Amikor a a répa már félig megfőtt hozzáadjuk a zöldborsót és a gombát, majd 5 percig főzzük még, majd felöntjük a tejszínnel elkevert tejföllel és további 5 percig rotyogtatjuk, majd a legvégén beleszórjuk a kaprot.

Jó étvágyat!
Puszil mindenkit:

Petrezselyem

Alaplevek, mindig legyen kéznél


Arra gondoltam, hogy a mai napon mielőtt egyik kedvenc leves receptemet megosztanám veletek leírom az elengedhetetlen alaplevek elkészítésének módját, hiszen sok ételhez használjuk őket és sokan abba a hibába esnek, hogy leveskockákkal próbálják pótolni, ami persze gyorsabb és egyszerűbb, de nem érjük el vele ugyanazt az ízhatást.
Természetesen nem frissen kell elkészíteni, hiszen le lehet fagyasztani és amikor szükségünk van rá csak elővesszük a megfelelő mennyiséget.
Ma a zöldség- és csirkealaplé elkészítését írom le, mivel ez a két legalapvetőbb alap:-)!

Csirkealaplé:

Hozzávalók (kb. 1,5-2 literhez):


1 nagy csirkefarhát lehetőleg szárnyakkal és lábakkal
1 nagy sárgarépa, hosszában elfelezve
1 nagy vöröshagyma héjastul elfelezve
1 fej fokhagyma elfelezve, héjastul
2 zellerszár
3 babérlevél
1 tk egész feketebors
2 kis csokor petrezselyem durvára vágva

Elkészítés:

Az összes hozzávalót nagy fazékba tesszük és felöntjük körülbelül 4 liter hideg vízzel. Felforraljuk, majd kis lángon gyöngyöztetjük. A felszínén megjelenő habot, szennyeződést leszedjük és lassú tűzön főzzük másfél- két órát, míg felére sűrűsödik és jó illata nem lesz. Nem szabad gyorsan főzni, mert akkor zavaros lesz. Amikor készen van apró lyukú szűrőn átszűrjük és hagyjuk teljesen kihűlni. Amikor elhűlt lefagyasztjuk és amikor elővesszük a tetején lévő zsírt lekaparjuk róla.

Zöldségalaplé:

Hozzávalók (kb. 2 literhez):

2 fej fokhagyma keresztben kettévágva
3 zellerszár
1 nagy fej vöröshagyma keresztben kettévágva
1 közepes póréhagyma felkarikázva
1 nagy sárgarépa elfelezve kereszben
2 paradicsom kettévágva
5 szárított vargánya vagy közepes méretű barna csiperke felszeletelve
3 babérlevél
5 ágacska kakukkfű, vagy szárított
1 tk egész fekete bors

Elkészítés:

Az összes hozzávalót egy nagy lábasba tesszük és 3 liter hideg vízzel felöntjük. Nagy lángon felforraljuk, majd levesszük a lángot, míg a lé már csak alig bugyborékol. Egy- másfél órán át főzzük, majd apró lyukú szűrőn átszűrjük és hagyjuk kihűlni, majd lefagyasztjuk.

2010. április 20., kedd

Finnomságok a szomszédban

Sziasztok!

A hétvégén ismét volt a szomszédban lakásétterem! 
Mivel hobbi séfünk Helsinkiben volt, ezért finn ételek sokaságával várt minket és megismertetett bennünket a finn szokásokkal, képek és zenék segítségével is! Várakozásommal ellentétben isteniek voltak a fogások! Északi testvéreink sem nyelvükben, sem pedig az ételeikben nem hasonlítanak hozzánk, de nagyon finomakat tudnak enni!:-) 
Eddig különböző tévhiteket tápláltam az északi népek gasztronómiai kultúrájával kapcsolatban, azt gondoltam, hogy húsgolyót esznek naphosszat és cukros sütiket falnak, azonban inkább rengeteg zöldséget esznek és kevés cukrot használnak, vagyis az IKEA- ban kapható ételek csak egy rossz minőségű utánzatai az északi ételeknek. Persze most sokan fellázadtok, hogy az IKEA svéd, de azt kell mondjam, hogy a finn és svéd ételek nagyon hasonlóak, szinte teljesen egyformák, legalábbis vendéglátónk elmondása szerint, na meg persze én is utána olvastam és csak igazolni tudom az állítását.

Most következzen a menü:
           
          Előétel:
  • Rénszarvas sonka (hirvi), füstölt menyhal (made) és balti hering (silli) szeletek salátalevélen lazac    ikra társaságában (mati)
ital: O.P. Anderson Aquavit (40% grain spirits, Finland)

I. fogás:
  • Finn zöldséges csirkeragú leves (Broilerkeittoa)
ital: Koskenkorva viina (38% vodka, Helsinki) 

II. fogás:
  • Roston sült húspogácsa a la Lindström (Lindströminpihviää)
  • Köret: Párolt hagymaszeletek (kasvispataa), zöld saláta, csemege burgonya
ital: Jaloviina Ädelbrännvin (38% brandy, Helsinki) + Lapin Kulta (5,2% lager sör, Tornio)


          Deszert:
  • Lapföldi sajtorta mocsári hamvas szeder (lakkahillo) öntettel és salmiakki kockával
ital: Swing viileää kyytiä (8% Alma strong sider, Helsinki)

Nagyon ínycsiklandozóak voltak a fogások, és sikerült elkésrnem a második fogás receptjét így most meg is osztom veletek!


Húspogácsa á la Lindström:

Hozzávalók:

250 gramm darált marhahús
250 gramm darált sertéshús
125 gramm cékla reszelve
1 fej vöröshagyma
1 db egész friss tanyasi tojás

bors
majoranna


Elkészítés:

A húsokat összekeverjük az összes hozzávalóval és forró olívaolajban kisütjük a húspogácsákat.

Nagyjából ennyi az egész, szóval nem nagy ördöngösség, azonban a cékla miatt isteni és mivel nincsen benne kenyér, ezért nagyon könnyű! Mindenképpen próbáljátok ki, mellé petrezselymes újburgonyát kínálhatunk köretként!

Jó étvágyat!

Puszil mindenkit:

Petrezselyem


2010. április 16., péntek

Étterem ajánló és kritika

Sziasztok!

Ismételten elnézést, hogy nem jelentkeztem mostanában, de vendégek jöttek, mentek és még a keddi szülinapi színház+vacsi estét is ki kellett pihennem, na meg ez az eső is kikészített teljesen! Ma már végre süt a nap és olyan kellemes az idő, hogy a kedvem isteni, annyira jól érzem magam végre valahára, már régen nem voltam ilyen jó állapotban lelkileg!
Ma a keddi romantikus vacsora helyszínéről írnék pár sort:
Egy szóval tudnám jellemezni az éttermet, az ételt és a kiszolgálást: TÖKÉLETES!
Ez nem túlzás a Boom & Brass étterem minden szempontból kiváló: gyönyörű, art déco stílusú, semmi túlzás, nagyon elegáns és ízléses, az ételek pedig kifogástalanok voltak, pedig féltem tőle, mert a Dining Guide elég rossz kritikát közölt róla, a nyitást követően, de szerencsére minden úgy alakult ahogy elképzeltem!

Az általam választott ételek:
  • Buffala mozzarella caprese
  • Steak gorgonzola mártással- koktélparadicsommal és pancettaval sült gnocchival
Szerelmem Feri menüje:
  • Gulyás leves csészében
  • Borjú paprikás tojásos galuskával
Desszertre már nem volt hely, mivel nagy adagokat kaptunk. 

Az előételem kitűnő választás volt, a mozzarella szétolvadt az ember szájában és a fűszerezése is csodálatos, se sózni, se borsozni nem kellett, minden úgy volt tökéletes, ahogy volt, a paradicsom illatos, ropogós! 
Ezután az íz orgia után ittam egy isteni cserszegi fűszeres fehér bort, majd kevés várakozás után megérkezett az isteni főétel, ami friss volt és amikor vágtam a steaket az orromat megcsapta a friss tej illata, ami arra utal, hogy fiatal volt a marha, a számban szétomlott és mellé a gorgonzola mártás..... nyam-nyam! A köret pedig elmondhatatlanul finom volt, még nem is gondoltam rá, hogy a gnocchit így készítsem el, de legközelebb biztos megcsinálom, mert ez az ízkombináció egyszerűen maga volt a gyönyör felsőfoka. 

Feri választása is jónak bizonyult, mivel egy falat se maradt a tányérján és a szokásos nem rossz, helyett a basszus ez isten, ez nagyon finom hagyta csak el a száját folyamatosan!:-)

A kiszolgálás, is kifogástalan volt, mint azt már említettem, gyors volt és udvarias, ahogy az a nagy könyvben meg van írva!

Egy szónak is száz a vége: mind a mediterrán, mind a magyar ételek finomak, ízletesek, frissek voltak, nem tudok kifogást emelni semmi ellen, még az árak ellen sem, hiszen a minőséget meg kell fizetni, és egyszer 33 éves az ember, nem?

Puszil mindenkit:

Petrezselyem 

2010. április 13., kedd

Paradicsomot még


Sziasztok!

Ma ismét úrrá lett rajtam egy ellenállhatatlan vágy, hogy paradicsomot egyek, mindegy milyen formában! Hála az égnek már a piacon lehet kapni finom, jó illatú parit, ami persze tudom, hogy fóliás és biztos tele van tartósítószerrel, de amikor megéreztem az illatukat és láttam, milyen szépek egyszerűen megzavarodtam és vettem egy kilót. Először nyersen estem neki, majd eszembe jutott, hogy van egy irinyó pirinyó lányom akinek ebéd kéne....:-) Feltettem hát neki a kérdést mégis enne-e paradicsomos húsgombócot? Ő hevesen rázta a fejét, hogy igen így ismét együtt álltunk neki főzni. Nagyon sokat segített, így gyorsan elkészültünk. Kicsit megbolondítottam a húsgombócokat, és így isteni lett, persze Szofi 3 tányérral evett és minden falat után azt mondta, hogy nyam-nyam! Vagyis nagyon ízlett neki, na meg persze nekem is, én is degeszre tömtem magam, pedig ma nem kellett volna sokat ennem, mivel drága szerelmem születésnapja van és romantikus vacsorára hívtam egy nagyon jó étterembe a Boom & Brass-ba, ami Jamie Oliver Magyarországi referencia étterme. Kíváncsi leszek rá, hogy milyen lesz... Holnap beszámolok, hogy mit és milyet ettünk.
Na, de most jöjjön a paradicsomos húsgombóc kicsit másképp:

Hozzávalók (4 személyre):

A húsgombóchoz:

30 dkg darált hús
1 db friss tanyasi tojás
10 dkg főtt rizs
1  fej vöröshagyma felkockázva olívaolajon megdinsztelve
1 gerezd zúzott fokhagyma
1 tk majoránna
1 tk szárított bazsalikom
1 tk kakukkfű
bors
1 liter zöldségalaplé a főzéshez

A paradicsom mártáshoz:

1 kg érett paradicsom megpucolva, felkockázva
1 fej vöröshagyma
2-3 db babér levél
zeller levél
frissen őrölt fekete bors

Elkészítés:

A darált húst összekeverjük a tojással, a rizzsel, a hagymával, fokhagymával és a fűszerekkel, majd 4-5 cm átmérőjű gombócokat formázunk belőle és a forrásban lévő zöldség alaplében megfőzzük őket.

Ezután elkészítjük a mártást: olívaolajon megdinszteljük a finomra vágott vöröshagymát, majd amikor már üveges rádobjuk a paradicsomot, hozzáadjuk a zeller- és a babér levelet és fedő alatt pároljuk 15 percig. Amikor már szétfőtt felöntjük vízzel, sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. és botmixerrel simára turmixoljuk 1 teáskanál keményítővel mártássűrűségűre főzzük, majd a gombócokkal tálaljuk.

Jó étvágyat!

Puszil mindenkit:
Petrezselyem

2010. április 12., hétfő

Olasz paradicsomleves


Szép napot!

Ma valami igazán paradicsomosra vágytam, biztos az újdonsült pocaklakó ezt kívánja, de figyelembe kellett vennem, hogy a másik gyermekem is egyen abból amit főzök, így nem kell kétfélét készítenem! Szofi is imádja a paradicsomot, húsgombóccal és levesként is, azonban Ő olaszosan, fokhagymával és sajttal szereti, nem pedig betűtésztával és cukorral, a többi gyermekkel ellentétben, kíváncsi leszek rá, hogy az óvoda hogyan változtatja majd meg az ízlését, remélem mindig megmarad majd ilyen kis gourmandnak! 
Mivel ezt a levest mindketten imádjuk, sőt életem párjának ez a kedvence, ezért gyorsan összeütöttem ebédre, persze apa majd csak vacsira eszi, de nekem akkor is jó lesz, mivel nagyon finom lett! Szofi sokat segített a főzésnél, Ő keverte, szórta bele a fűszereket, segített letépkedni a rozmaringot és a bazsalikomot is, szóval közös munka volt, éppen ezért nem arathatom le a babérokat egyedül!:-)
Egyébként ez is egy gyors étel, ami hétköznap fokhagymás pirított baguettel egytál ételként is megállja a helyét.


Hozzávalók (4 személyre):

1 kg friss érett paradicsom megpucolva, kis kockákra vágva
8 dl zöldség alaplé
3 gerezd zúzott fokhagyma
friss rozmaring vagy szárított
friss bazsalikom
bors
10 dkg reszelt parmezán

Elkészítés:

Lábasban olívaolajat forrósítunk, majd megdinszteljük rajta a fokhagymát, hozzáadjuk a paradicsomot és a fűszereket, majd lefedve, közepes lángon pároljuk 10 percig. Majd felöntjük a fűszeres paradicsomot az alaplével és felforraljuk, végül, ha teljesen simára szeretnénk botmixerrel összepürésítjük, ha sűrűre szeretnénk egy teáskanál étkezési keményítővel besűrűsíthetjük.
Forrón tálaljuk és tetejére reszelt parmezán sajtot szórunk. Kínálhatunk mellé, fokhagymás-fűszeres pirított baguettet.

Jó étvágyat hozzá!

Puszil mindenkit:

Petrezselyem

2010. április 10., szombat

Sietős szombati ebéd


Sziasztok!

Ma ebédre egy nagyon egyszerű és gyors ételt kellett készítenem, mivel a délelőttöt a Millenárison töltöttük kis családommal, így amikor haza értünk az éhes falkának össze kellett dobnom valami finomat. 

Így jutottam arra az elhatározásra, hogy baconbe tekert csirkemájat készítek petrezselymes újkrumplival és sajtos brokkoli volt sali helyett még mellé. 



Nagyon finom lett, mivel ha már egyszer ilyen snassz ételt csináltam legalább a fűszerezése legyen különleges: a csirkemájat ezért bedörzsöltem oregánóval és zúzott fokhagymával, majd betekertem a baconnel, mindenkinek nagyon ízlett még Szofinak is, aki ugyan még csak 1,5 éves mégis Ő az egyik legnagyobb kritikusom és fejlett kis ízlelőbimbói egyre jobban kedvelik a fűszeres, különleges ételeket! Tudom, hogy nem szabad még ilyen korán nehéz ételeket adni a gyerekeknek és nem is szoktam, de ha olyan ételt készítek amit ő nem ehet meg, akkor is megkóstolhatja! Nem szeretném, ha kirekesztve érezné magát!:-)

A brokkolit is kicsit feldobtam: tejfölt összekevertem majonézzel (lásd Befőttek és házi készítmények), egy kis kanál dijoni mustárral, sóztam-borsoztam, és mozsárban durvára törtem a szerecsendiót, meg egy kis római köményt, ezt is hozzáadtam, majd ezt öntöttem a már főtt brokkolira, ennek a tetejére pedig reszelt füstölt sajtot szórtam, majd 200 fokos sütőben aranybarnára pirítottam. 



Isteni lett és végre az Én kis válogatós szerelmemet is el tudtam kápráztatni valami hagyományos, ámbár mégis különleges étellel, ugyanis Ő szinte csak az egzotikus kajákért van oda! Most már legalább Ő is elhiszi, hogy a fűszerezés nagyon fontos és nem csak úri heccből vásárolom a drágábbnál, drágább különlegességeket és ültetem tele a kertet az általa gaznak titulált finomságokkal!
Remélem mindenki kedvét meghoztam egy kis egyszerű, gyors és hagyományos ebédhez, hiszen ne feledjük a kevesebb, néha több!

Jó főzést!

Puszi:

Petrezselyem

2010. április 9., péntek

Aszaltszilvás húsgombóc

Sziasztok!

Bocsi, hogy ismét sokáig kellett várnotok az újabb írásra, csak a húsvét utáni böjtöm miatt elkerültem a konyhát! Mivel rengeteget ettem(ünk) ebben a két napban gondoltam nem főzök, de családi ráhatásra tegnap ismét készítettem valami finomat. 
Drága szerelmem megelégelte a hideg kaját és sztrájkba lépett, úgy hogy kénytelen voltam vacsorát csinálni, nem akartam sokat pepecselni, így gondoltam előveszem az egyik kedvenc szakácskönyvemet Sthal Judit: Gyors húsos ételek című remekművét és elkészítettem az egyik kedvenc vendégváró falatkámat az aszaltszilvás húsgombocot, amivel egyébként mindig nagy sikert aratok, amikor barátok érkeznek hozzánk hirtelen. 
Nagyon egyszerű elkészíteni, természetesen gyors is és frenetikus az íze. Tegnap nem készítettem el hozzá a szilvaszószt, mivel csináltam köretet mellé, méghozzá egy marokkói ételt a piláfot mazsolával és kaporral (lásd köretek), még soha nem ettük így, de nagyon ízlett mindenkinek, szóval ha legközelebb is ilyet csinálok főételnek, akkor mindenképpen ez lesz a körítés hozzá.
Egyébként ez egy kínai jellegű étel, ami tökéletes parti falat, de akár főételként is megálja a helyét hétköznap. 

Én egy kicsit módosítottam a recepten és még fűszeresebben készítem el, mint az eredeti, illetve például só helyett szója szószt használok, így még pikánsabb és keletiesebb az íze.
Akkor következzen a recept.



Hozzávalók: 

10 dkg magozott aszalt szilva
1 vöröshagyma
10 dkg szikkadt kenyérbél
50 dkg darált pulyka/sertéshús
3 ek szójaszósz
1 kk őrölt szerecsendió
1/4 kk csípős pirospaprika
1 kk gyömbér
1/4 kk fahéj

Elkészítés: 

Az aszaltszilvát annyi vízben, hogy éppen ellepje felforraljuk és, amikor már puha leszűrjük, majd szinte pépesre daraboljuk. A szikkadt kenyér belet darabokra tépjük és morzsásra daráljuk, majd az aszalt szilvával együtt a húshoz keverjük, végül minden fűszert és a szójaszószt is hozzáadjuk. 3-4 cm átmérőjű gombócokat formálunk belőle, majd olajban 5-6 perc alatt aranybarnára sütjük.

Na látjátok milyen egyszerű az egész meg van 20 perc alatt, szóval bármelyik sietős hétköznapon elkészíthetjük!

Jó étvágyat!

Puszil mindenkit:

Petrezselyem 

2010. április 2., péntek

Húsvéti menüsor





Sziasztok!


Ma elkezdtem a sütés főzést vasárnapra, hogy minden kész legyen és ne kelljen az utolsó napon kapkodnom, ráadásul így legalább nem leszek hulla fáradt, amikor megérkezik a család. Bár így is kimerítő, de nem annyira, mintha egyszerre készítenék el minden ételt, főleg, hogy hajnalban kéne kelnem.
Olyan boldog vagyok, hogy végre összeállt a fejemben az egész menü és már nem kell agyalnom rajta mit is készítsek, szerintem nagyon frappáns lett. Megtalálhatóak benne a hagyományos húsvéti ételek is és egy két különlegesebb falatot is becsempészek, remélem nem csak nekem ízlenek majd az ételek!:-)

Húsvéti menü:

Előételek:
  • kaszinó tojás á la Petrezselyem
  • főtt házi sonka
  • libamáj zsírjában sütve rozmaringgal
  • lilahagymalekvár
  • aszaltszilvás fonottkalács
Főétel:
  • grillezett bárány paprikával és padlizsánpürével
  • fokhagymás pácban érlelt csirkemell grillezve
  • tejfölös krumplisaláta
  • ruccola saláta vinaigrette-tel
  • rizi-bizi
  • sült cipócskák
Desszertek:
  • nápolyi húsvéti torta
  • brownie
  • ribizlihab
Italok:
  •  somlói juhfark (száraz fehérbor)
  • villányi Cabernet Savignon (száraz vörösbor)
  • házi ribizli szörp
  • limonádé
Szóval ez lesz a családi húsvéti menü! Már most csorog a nyálam és ráadásul annyira van kedvem főzni, hogy egy cseppet sem érzem megterhelőnek! Végre elmúlt a reggeli rosszullétem és visszatért az alkotói kedvem is! Juhé!:-)



Mivel a lilahagyma lekvár receptjével adós vagyok, ezért most azt is leírom:

Hozzávalók:

10 fej lilahagyma vékony karikákra vágva
4 evőkanál méz 
2 evőkanál vörösbor ecet 
2 evőkanál olivaolaj 
1 dl vörösbor 
só 
bors 
cukor

Elkészítés:

Serpenyőben olívaolajat forrósítunk és a mézet karamellizáljuk rajta, míg szép barna nem lesz. A lilahagymát a mézre dobjuk és nagy lángon megfonnyasztjuk, majd visszavesszük közepesre a tüzet.
Az ecetet, a bort, az olajat és a cukrot egy tálban összekeverjük és a hagymára öntjük, majd közepes lángon 10-15 percig főzzük, míg az ecet szúros szaga elpárolog. Enyhén legyen leveses, vagyis várjuk meg, míg elfő a folyadék. A legvégén sózzuk-borsozzuk és melegen tálaljuk.
Kitünő kísérője vadaknak, kacsának!

Jó étvágyat és kellemes húsvéti ünnepeket!

Puszil mindenkit:

Petrezselyem


2010. április 1., csütörtök

Húsvéti finomságok IV.


Szép napot!

Ma folytatom a húsvéti menüsort, mert tegnap szerencsére nem kellett állatot ölnöm, mondjuk nyulat nyúzni vagy ilyesmi!:-)
Egy különleges húsvéti desszerttel szeretnék kedveskedni nektek! Ez egy hagyományos olasz sütemény melyet húsvétkor készítenek el, főként Nápolyban és a környékén innen ered a neve is: Pastiera Napoletana.
Fura összetevőkből áll, aminek az oka, hogy a régi római tavaszünnepségek szimbólumai: a tojás és a virág az új életé, a ricotta a juhok, a búza és a liszt pedig a föld ajándéka. 
A legenda szerint először egy olasz zárdában élő apáca készítette el, de, mint a legtöbb olasz ételhez ehhez is több történet kapcsolódik, így a másik szerint egy Partenope nevű sellő élt a Nápolyi öbölben, aki a tavasz megérkeztekor mindig a partra úszott, hogy az ott élőknek énekeljen. Egyszer az emberek különböző ajándékokat adtak neki, riccotát, lisztet, tojást, búzát, illatos narancsvirágot és fűszereket. A sellő annyira megörült, hogy elvitte a tenger alatti királyságba, ahol tortát készítettek belőle az istenek. Szóval ennek köszönhető, hogy ehetjük ezt a remekművet.
Én először kicsit másképpen készítettem el, mint ahogy most leírom, de ez egy sokkal kiforrottabb recept, mint az enyém volt. Ennek a tortának is az édes, omlós tészta az alapja, amit már más tortáknál is használtunk (lásd Desszertek) és pont ezért ez is egy isteni süti. Egyetlen hátránya, hogy nem a 20 perces sütik közé tartozik, de megéri pepecselni vele, mert tényleg finom és a narancsvirágvíz miatt annyira különleges ízű lesz, hogy mind a tíz ujjunkat megnyaljuk majd! 
Mielőtt elfelelejteném, természetesen ez is Giorgio Locatelli receptje, vagyis profi és szinte tökéletes!
Próbáljátok ki, hiszen feldobja az ünnepeket, kicsit más, mint a mi süteményeink!

Hozzávalók (8-10 személyre):

A tésztához:

olvasztott vaj
200 gramm vaj
100 gramm porcukor
2 tojás
400 gramm liszt

A töltelékhez:

110 gramm búza
250 ml tej
citromhéj, vékonyan levágva 1/2 citromról, a maradék lereszelve
2 csipetnyi őrölt fahéj
100 gramm kristálycukor
csipetnyi só
250 gramm ricotta
4 ek narancsvirágvíz
40 gramm kandírozott citrom-, és narancshéj vegyesen, apróra vágva
3 tojás szétválasztva

Elkészítés:

A vajat puhára keverjük (akinek van keverőlapáttal rendelkező robotgépe az abban csinálja), majd beleszórjuk a cukrot és  addig keverjük, míg ki nem fehéredik. A tojást  hozzáadjuk a vajhoz és amikor már elkeveredett benne hozzáöntjük a lisztet és ezzel addig keverjük, míg a tészta össze nem áll, majd kicsit félre tesszük. 

A búzát lábasba rakjuk, felöntjük vízzel, és 20 percig forraljuk. Hagyjuk a főzővízben kihűlni, majd leszűrjük.

A tejet felforraljuk lábasban és beletesszük a búzát, a citromhéjat, 1 csipetnyi fahéjat, 1 ek kirstálycukrot és a sót. Kis lángon addig főzzük, míg a búza fel nem szívja a tejet ez körülbelül 1 óra lesz. Amikor kész a citromhéjat kivesszük és a búzát tálcára terítjük.

A ricottát lecsöpögtetjük és belekeverjük a maradék cukrot, a reszelt citromhájat, csipetnyi fahéjat, a narancsvirágvizet, és a kandírozott gyümölcsöt, majd az egészet összekeverjük a kihült búzával.

Két tojásfehérjét kemény habbá verjük és óvatosan hozzákeverjük a ricottás krémhez.

Egy 32 cm-es tortaformát kikenünk olvasztott vajjal. A tésztát egy kisebb és egy nagyobb részre osztjuk. A nagyobb darabot kinyújtjuk és kibéleljük vele a tortaformát. Belekanalazzuk a tölteléket, és a forma szélénél egyenesre vágjuk a tésztát. 30 percre hűtőbe tesszük.

A sütőt előmelegítjük 180 fokra (gázsütő 4-es fokozat). A kisebb tésztát is kinyújtjuk és csíkokra vágjuk. A csíkokat egymásra merőlegesen a töltelékre fektetjük, a szélüket összecsípjük a tortalappal. Fél órára a sütőbe tesszük, majd lecsavarjuk 120 fokra (gázsütő 1/2 fokozat) és további 10 percig sütjük, amikor a közepébe szúrunk egy hústűt és tiszta maradt, akkor lesz kész. Hagyjuk kihűlni és tálalás előtt szórjuk meg porcukorral.

Jó étvágyat hozzá!

Puszi:

Petrezselyem